Én pedig azt mondom, nem az a lényeg, hol érjük utol Hugh Grantet, a lényeg az, hogy Hugh Grant miféle konkrét információk alapján kérdőjelezi meg a magyarországi sajtószabadságot.

Lássuk a két szóba jöhető lehetőséget, azért ennyit, mert több – nagyjából és egészében – nincs.

Az elsőben tényleg csak a hazai baloldal legelvetemültebb félnótásai hihetnek, de azért leírom. Szóval, eszerint Hugh Grant elég jól ismeri a magyar sajtóviszonyokat, sokat gondol az elnyomott, háttérbe taszított demokratákra. És Hugh Grantet valósággal gúzsba köti a tehetetlenség.

Többször előfordult már, hogy züllött londoni éjszakákon átszólt az ágy másik oldalára: „Nem rettenetes azért, ami Magyarországon zajlik?” „Mit mondasz, Hugh?” – fordult felé az aktuális lány. „Mondom, a fene enné meg a polgári kormányt Budapesten” – dühöngött Hugh, és tovább üldögélt kábán az ágyban, kedvenc foglalatossághoz nem lévén kedve, sem ereje. „Értsd meg, Bridget, most nem megy. Állandóan George Bolgár és John Dési zakatol a fejemben. Mi lesz velük?” „Felöltözzek?” – kérdezte csalódottan a lány, és arra gondolt, mégis csak a helyes rendezőasszisztens italmeghívását kellett volna elfogadnia. „Bánom is én… Valamit tenni kell. Kolompár Orbánt is börtönbe zárják, tudod, baby, Gandhival is így kezdődött.”

Hugh Grant tehát belső önfejlődéssel, ereje teljes megfeszítésével, és ami a legfontosabb, őszinte érdeklődésből jutott el a magyar sajtóviszonyok tanulmányozásáig – ez volna tehát az egyik lehetséges magyarázat.

Mi pedig néhányan azt gondoljuk, hogy Martin Schulz vagy egy hozzá hasonló lelkiséggel kidekorált ember szépen félrehívta pár percre, beleduruzsolt a fülébe, Hugh pedig nagyokat bólogatott. „Hungary, persze, nem Slovakia, csak el ne felejtsem.” Aztán a jó Hugh legangolszászabb mosolyával elmondta a kamerába a dolgot, pontosan úgy, ahogyan a szerepeit is rendre megtanulja. De kérdeznél csak részleteket a magyar sajtóviszonyokról, igencsak sűrűn tekintgetne a súgólyuk felé, bármennyire is magabiztos gyerek.

Három magyar várost nem tudna felsorolni, és fogalma sincsen, hogy hívják Budapesten a miniszterelnököt. Nem tudna megemlíteni egyetlen parlamenti pártot, és nem ismeri egy magyar újság vagy televíziós csatorna nevét sem.

Miért is kellene neki elhinni bármit is?

A magyar sajtóviszonyokat felemlegetni ma afféle liberális slágerszöveg a kensingtoni és brüsszeli jó barátok asztalánál. Jövőre Burundi vasércimportjával adódnak majd bajok, és ha a nemzetköziséget kiutasítják Burundiból, akkor majd újra jön Grant, vagy valami Grant-klón, hogy nagy szemeket meresztve elítélje a burundi kormány importpolitikáját.

Engem felettébb érdekelne, hogy minden klappol Sheffieldben és Liverpoolban is? Ott szuper élni, ugye? És Kelet-Londonban? Vérbeli esélyegyenlőségbe születik, aki beleszületik? Igen üdvös lenne, ha Hugh Grantnek lenne néhány demokratikus tónussal zengő szava a saját honfitársaihoz, akik éppen nyomorognak, munkanélküliek, lecsúszottak, reménytelenek. Fájdalom, Hugh Grant kedvenc helyéről, a Sunningdale golfklubból csak Magyarország látszik – Sheffield, Liverpool, Kelet-London nem.

És a News of the World botránya? A Scotland Yard szerint 6400 embert hallgattak le a brit sajtó hóhérlegényei. Ezt a gátlástalanságot még Burundiban is megirigyelnék, Hugh… De azért köszönjük, hogy aggódsz a magyarországi sajtószabadságért.

Hugh Grant persze másnak üzent, nem nekünk. Apró kis szívességről van szó – tartozik ennyivel. Egy hatalommal, pénzzel, előmenetellel kecsegtető láthatatlan tartomány legkisebb szolgája Hugh Grant. Ha jobban tetszik, alkalmazottja. Olvasgassunk csak történeteket Marlon Brandóról, Mel Gibsonról, és ha nincs eszünk, higgyük el, hogy a színész azt mond, amit akar a liberális demokráciákban…

Innentől kezdve komolytalan az ügy. Örüljön Grant, hogy legalább megkapta a tájékoztató anyagot a Miniszterelnökségtől, gondolom, megy a csomag a kukába, mert már új mondatait gyakorolja. Irány Burundi, a magyar ügy megoldva, kipipálva…