Anders Behring Breivik méltó párja az oklahomai robbantónak, Timothy McVeigh-nek (168 halott), az imádkozó palesztinokat mészárló Baruch Goldsteinnek (29 halott) és még ezernyi elmebeteg gazfickónak az emberiség történelmében. Hogy pontosan miért is rokonítjuk fentiekkel a szőke norvég farmert, arra nézve védőügyvédjének mondatai igazítanak el, szerinte Breivik „a társadalomra, struktúráira és irányítási rendszerére akart csapást mérni, véleménye szerint ez csak forradalom segítségével lehetséges”.

Szóval: Breivik ítéletvégrehajtó és forradalmár. Tessék elolvasni Joseph Conrad halhatatlan mesterművét, A titkosügynököt, hogy közelebb férkőzzünk a forradalmár pszichopaták lélektanához – de addig is néhány tanulság.

Breivik, McVeigh, Goldstein, de a nagyobbak, vagyis a mezei forradalmárból valódi tömeggyilkossá nőtt Hitler, Lenin, Sztálin, Szamuely Tibor alakja is kísérteties hasonlóságot mutat. Néhány apró eltéréstől eltekintve mindannyiukra igaz, hogy családi hátterük ingatag, apjuk alkoholista, sokat verik őket, szeretet nélkül nőnek fel, de mindenképpen valamilyen törés, válás, elszegényedés, családi tragédia vetül rá gyermekkorukra. Rendszerint korán elköltöznek otthonról, családjukkal nem tartanak kapcsolatot, új családot alapítani pedig képtelenek. A nőkhöz való viszonyuk mindenfajta értelemben problematikus: érzelmi életük sivár, szexuális gondjaik vannak. Erősödő frusztráltságuk nem egyéni célpontokat talál meg, hanem az évek előrehaladtával egyetemes kiterjedésűvé növekszik. Kétségkívül ez a legfigyelemreméltóbb és legsajátosabb vonása a forradalmár-tömeggyilkosoknak: arra képtelenek, hogy egy barátnőt becserkésszenek, de alapvető és azonnali választ kínálnak a közösség – a nemzet, vagy akár az egész emberiség – gondjaira-bajaira. A Breivik-féle frusztrált tömeggyilkos egy idő után elveszíti a kapcsolatot a hús-vér emberekkel, és a virtuális valóság rabja lesz. A mi korunkban a világháló, az akciófilmek és videojátékok kínálják az erőszakrecepteket, Lenin és Hitler idején még a könyvekből összeollózott vulgár-közgazdaságtan és a „tudományos szocializmus”, vagy éppen az olcsó okkultizmusból és politikai képzelgésekből szőtt nemzeti szocializmus taszította elméleti síkra a rögeszmés leszámolás vágyát.

Gyilkos hajlamuknak rendszerint semmi közük észbeli képességeikhez. Mi több, időnként rendkívül megnyerő modorúak, még közvetlen környezetüket is megtévesztik. Műveltségük, szellemi képük viszont hézagos és viszonylagos, igaz, lelkesen merülnek el egy-egy tudományos vagy művészeti szakterületben (a marxisták a közgazdaságtanban, a nácik a komolyzenében), és megpróbálják a maguk zavaros téziseihez idomítani a tényeket. A söpredék körében, vagyis az ostoba, képzetlen, irigy tömegben rendszerint komoly sikereket érnek el. Nem lennék meglepve, ha Anders Behring Breiviknek is hamarosan rajongótábora támadna a politikai undergroundban.

Közös vonásuk továbbá, hogy mániákusan vonzódnak az egyenruhához és a fegyverekhez, ebben a fér­fias viselkedés alfáját és ómegáját látják. Háború idején a bátrabbja fegyvert is fog, békeidőben lövészklubban „készülnek”, de mindenképpen megvetik a polgári társadalmat. Magukat kőkemény katonának, ítéletvégrehajtónak tartják, és a lelkiismeretet, a kíméletet és egyáltalán az érzéseket mihamarabb száműznék önmagukból.

Mindeközben pedig csak arról van szó, hogy bukott polgárok, a normális társadalomba beilleszkedni képtelen nímandok. Nem hősök, nem zsenik, nem korszakalkotók. Nincs normális állásuk, istenigazából semmihez sem értenek, de azért mélységesen megvetik a dolgozó emberek tömegeit.

Borzasztó leírni, de sajnos igaz: a most lelőtt fiataloknak azért kellett meghalniuk, mert egy kretén farmer valamikor nem tudott becsajozni, esetleg zavarta, hogy még mindig a kedves mamával él, ezért a felhalmozott gyűlöletét beleoltotta a norvég belpolitikába.

Voltaképpen csak a történelmi helyzet dönti el, hogy a potenciális tömeggyilkosok titokban gyakorlatoznak, rossz könyveket írnak és olvasgatnak, vagy esetleg fognak néhány kézifegyvert, és válogatás nélkül halomra lövik a nekik nem tetszőket. Sajnos a tömegtájékoztatás mintha nem értené ezt az alapigazságot. Most is zajlik a szópárbaj a különféle politikai táborok között, hogy cionista avagy keresztyén fundamentalista, szabadkőműves, miféle ez a Breivik – közben persze mindenki óvatosan eltolja a felelősséget, nem, nem olyan, mint mi, nekünk semmi közünk ehhez…

Ennek a típusnak valójában nincs ideológiája, nem jobbos, nem balos, nem zsidó és nem keresztyén, nem fehér és nem fekete. Minden emberi közösség magában hordozza a selejtet, és a puszta véletlen dönti el, az illető melyik erőszakideológia rabjának szegődik. Sajnos törvényszerű, hogy időnként az Anders Behring Breivik-félék néhány órára férfinak érezhessék magukat (értsd: majdnem száz embert meggyilkoljanak…). És bárki mondhat bármit, a valódi megelőzés sem lehetséges. Mindössze annyit tehetünk, hogy jobban odafigyelünk a fegyverrel lófráló, aszexuális, mamával élő, handabandázó idiótákra, de tartok tőle, hogy kontrollnak mindez édeskevés.

Viszont, hogy véglegesen ki kell iktatni a társadalomból az ilyeneket, az is biztos. A földi igazságszolgáltatás utáni helyzetről pedig egy facebookos kommentelő írta le az igazságot: reméljük, a pokolban rohad meg.

Reméljük, de az áldozatok hozzátartozóit ez aligha vigasztalja.