1. Vallását gyakorló, 18 éve szentségi házasságban élő keresztény ember, négy gyermek édesapja vagyok. Halmozottan hátrányos kisebbségiként véleményemet kéretik különös súllyal figyelembe venni – annál is inkább, mivel homoszexuális polgártársaim nyugdíját valószínűleg a gyermekeim adóbefizetései fogják fedezni.

2. Hitvalló római katolikusként a homoszexualitást Isten és ember elleni véteknek kell tartanom – és, teoretice, annak is tartom. Ehhez képest amikor szűk körben vagy nyilvánosan állást foglalok az ügyben, messzemenő tolerancia jellemez: nemhogy nem olvasok senkinek a fejére semmiféle bűnt, hanem empatikus vagyok a saját nemükhöz vonzódó embertársaim iránt, sőt támogatom például a regisztrált élettársi kapcsolatot (a házasodást nem). A jelen helyzetet tehát úgy élem meg, hogy nekem az elveimből jóval többet kell feladnom, mint a homoszexuális aktivistáknak.

3. Életemben kétszer laktam homoszexuális ember házában. A belfasti és barcelonai találkozás máig jó emlék: vendéglátóim végtelenül korrekt emberek voltak, hajlamaikat nem tették úton-útfélen közszemle tárgyává, mi több, identitásukat nem kizárólag nemi hovatartozásuk határozta meg (ahogy az enyémet sem), így különbözőségünk nem vert éket jó kapcsolatunk közé.

4. Ezzel együtt általában a homoszexualitást természetellenesnek tartom, a rózsaszín tangás szivárványmenetek pedig – hogy szalonképesen fogalmazzak – kifejezetten taszítanak. Legalább annyira, mint a nemiséget ugyancsak ordenáré módon utcára vivő heteroszexuális Love és egyéb parádék.

5. Azon apatársaimtól, akik szerint „Conchita Wurst” fellépésében és küllemében nincs semmi kivetnivaló, megkérdezném, szeretnék-e, hogy az ő fiuk egyszer így nézzen ki.

6.  A homofóbia elleni kampányokkal úgy vagyok, mint a rasszizmus elleni harccal: minél inkább küzdenek ellene a tolerancia önjelölt apostolai, annál inkább terjed. Mármost nem erre mondják, hogy a saját farkába harap a kígyó?

7. Az Őrült nők ketrece című film Madárfészek című 1996-os amerikai remake-jét láttam, jól szórakoztam rajta, és eszembe sem jutott fennakadni a homoszexuális tematikán. Most, hogy a darabot Alföldi Róbert „a buzilobbizó” Kerényi Imrének ajánlva, ideológiai alapon, az LMBTQ-kampány jegyében rendezi meg az egyik budapesti színházban, hajlamos vagyok egyetérteni a Kormánybiztos Úr állításának tartalmával. A jó ügyet hazavágó stílusától ellenben továbbra is kiver a víz.

8. A minap – egyébként elismerésre méltó módon – ]]>coming outoló Lakner Zoltánnak]]> és mindazoknak a véleménye, akik szerint a jobboldal homofóbiája miatt kell kampányokat szervezni, onnantól fog érdekelni, ha ugyanakkora vehemenciával határolódnak el a homoszexualitást a katolikusokat megszégyenítő harciassággal elítélő Hit Gyülekezetétől és az ugyancsak Németh Sándorék csatornájaként működő ATV-től.

9. Kifejezetten rossz néven veszem, hogy ha a Heti Válasz A tolerancia diktatúrája címmel azt kéri számon, a homoszexuális aktivisták – ahelyett, hogy csak a saját érdekeik elismeréséért küzdenének – milyen alapon korlátozzák a többség jogait, a fél ország nekünk esik. Ha viszont a Hit Gyülekezetének Hetek című lapja ír szakmányban ugyanerről, az smafu.

10. Álmélkodva állok azon diszkrimináció előtt, hogy Angliában betiltják azoknak a szervezeteknek a hirdetését, amelyek szerint van kiút a homoszexualitásból, Svédországban börtön fenyeget, ha valaki a homoszexualitás ellen felszólal, Dániában pedig kötelezik az evangélikus egyházat, hogy – hitelvei ellenére – adjon össze egynemű párokat. És minderre nem szakad le az ég.

11. A homoszexuálisok az utóbbi évtizedekben okkal követelték, hogy ne zárják börtönbe őket, ne gúnyolódjanak rajtuk megalázó módon, és bizonyos jogokat ők is élvezhessenek. Most viszont radikális képviselőik beleesnek ugyanabba a hibába, ami ellen korábban felléptek: ellentmondást nem tűrő módon akarják korlátozni mások jogait. Például az enyémet, hogy ezekről a kérdésekről a legszélesebb nyilvánosság előtt, a megbélyegzés kockázata nélkül őszintén beszélhessek.

Szőnyi Szilárd - ]]>www.valasz.hu]]>