Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
69a572e2d749aef7207374e3b7ac6a95.png

Amikor a Bármit Lehet véget ér

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Három választást nyert idén a Fidesz, nagyon simán, komoly kihívó nélkül – és ebből láthatóan azt a következtetést vonta le, hogy minden úgy volt rendben, ahogy az elmúlt ciklusban történt. Hogy Bármit Lehet, sőt, most lehet csak igazán.

Az élet úgy hozta, hogy ez a következtetés könnyen tévesnek bizonyulhat. Ami tegnap még kitűnően működött, ma jobb esetben hatástalan, rosszabb esetben egyenesen kontraproduktív. A rezsicsökkentés és Gyurcsány kottája sem hat örökké. Az egyik percben még el lehet intézni mindent az ugye ti sem akarjátok, hogy Gyurcsány visszajöjjön? aduval, a másikban meg már nem. Emlékszünk még az MSZP egyik ilyen általános megoldására, a szélsőjobb veszélyre? Sokáig nagyszerűen működött, egyben lehetett vele tartani a tábort, és aktivizálni őket –aztán 2010-ben a Jobbik úgy került be a parlamentbe, hogy kis híján az MSZP-t is megverte, többek közt volt szocialista szimpatizánsok szavazataival.

A Fidesz 2010-ben annak ellenére tudta meghatározni magát az elmúlthúszévvel szemben, hogy abból négy az övé volt (ebben nyilván segített, hogy az a ciklus minden hibájával együtt is a posztszocialista időszakunk legjobb négy éve volt kormányzati szempontból). Kegyelmi állapot volt, ami talán sokáig nem adatik meg senkinek a magyar közéletben, de – úgy tűnik – nem sikerült élni vele: ma a kormányt az a veszély fenyegeti, hogy maga is az elmúlthuszonötév részévé válik a t. választópolgárok kis magánskatulyáiban. Nem befejezi a rendszerváltás, hanem betetőzi annak kudarcát.

A Fidesz ma kétségtelenül az ország, sőt talán egész Közép-Európa legerősebb politikai gépezete, amire félelemmel és értetlenséggel vegyes irigykedéssel tekintenek sokan a politikában. Viszont ez a gépezet sokkal jobban teljesít, ha kampányolni kell, és kevésbé brillíroz, amikor kormányozni. Ilyet is láttunk már: a 2002-es és a 2006-os MSZP-SZDSZ tandem is nagyszerűen tudott választást nyerni.

És a Fidesz nem veszi észre, vagy talán csak nem akarja észrevenni, hogy valami megváltozott – ahogy az ukrajnai fejlemények is drámaian ]]>változtatták meg]]> a magyar mozgásteret orosz relációban –, pörgeti tovább a kétharmadot, mint eddig. Hogy csak akarni kell erősen, nyomni, nyomni, aztán majd menni fog. Hogy az előkészítés, a tervezés semmi, a döntés minden. Még egy adónem. Meg még egy. Néhány milliárdos kis szutyok tételek, óriási adminisztrációs terhekkel a vállalkozások és ellenőrzési költségekkel az állam oldaláról (a Mandinert kiadó kisvállalkozásnak is van szerencséje egy ilyen sikertörténethez: hiába vagyunk nagyon biztonságos távolságban az évi félmilliárdos árbevételtől, ettől még minden egyes hirdetőnknek nyilatkoznunk kell, hogy bevalljuk és megfizetjük a reklámadót).

Hiába nincsen elvileg se általános országgyűlési, se önkormányzati, se európai parlamenti választás 2018-ig, egy ]]>népszerűségében megingó]]> kormányra igencsak bénítóan hathat egy ilyen helyzet, a közbizalom megrendülése. Az ellenzék is nekiállhat feszegetni a kormány legitimitásának kérdését, egészen kitűnő 2006-os ]]>Orbán]]>- és ]]>Semjén]]>-idézetekre támaszkodva.

Hogy mi a tanulság mindebből? Az, hogy soha nincs olyan, hogy valóban Bármit Lehet, akármennyire így érzi is, akinek szalad a szekere. Még a magyarnál jóval autoriterebb hatalomgyakorláshoz szokott országokban is el lehet jutni a töréspontig, ahol minden borul. A Bármit Lehet érzete azért igazán csalóka, mert a pillanatnak szól, a tovatűnő pillanat viszont később egészen más megvilágítást kaphat. Visszamenőlegesen, kamatos kamatokkal kell megfizetni a politikai árát annak, ami adott pillanatban még belefért.

A Bármit Lehet határai nem élesek, legfeljebb ha sejteni lehet őket, s csak utólag vehető észre, ha valaki túllép rajtuk. Talán már túl is lépett.

]]>http://mandiner.blog.hu]]>

Írta: ]]>TuRuL_2k2]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1310) Sport (729) Flag gondolja (36) Tereb (146) Vetítő (30) Jobbegyenes (2788) Mondom a magamét (7546) Heti lámpás (312) Kultúra (7) Mozi világ (440) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Történelem (18) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Belföld (10) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Mozaik (83) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Gazdaság (705) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>