Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
38f4e1a8bdc900c08f95c251d5271ab6.jpg

A bajkavaró

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Milyen leleményes Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézettől, amikor Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét mostani szereplései nyomán bajkavarónak minősíti!

Nyersebb, de őszintébb lenne, ha félretennénk a PC szerint rendben lévő bajkavarót, és nevén neveznénk, hogy mit is tesz Gyurcsány. A politika színpadán azt a bizonyos büdös masszát kavargatja, meglehetős nagy hévvel. Lehetünk elegánsabbak is, elvégre a Magyar Nemzet nem trágárkodhat, és akkor Gyurcsány olvasatunkban egy elfuserált bűvészinas, aki nem ér fel a goethei magasságokba, viszont éppen úgy tesz mindent tönkre maga körül, mint legendabeli elődje.

Válogatás nélkül, gyorsuló iramban tör-zúz és kártékonykodik. Aki sejdít valamit Gyurcsány politikai ambícióiból, tudhatta, halálos sebet kapott akkor, amikor Mesterházy Attila és Bajnai Gordon ]]>kihagyta a nagy-nagy ellenzéki összeborulásból. ]]>

Hiszen Mesterházy az ő neveltje, Bajnait meg ő ajánlotta miniszterelnöknek. Durva előzmények ahhoz, hogy most a Kétfarkú Kutya Pártnál egy fokkal távlatosabb gyülekezetben nagyfőnök. A képletesen kapott halálos seb egyenesen megvadította az amúgy is izgága, egyre rondábban beszélő exminiszterelnököt. ]]>Méltatlanul és pimaszul október 23-át használta fel]]> cselvígjátéka csapdájának a Műegyetem előtt, amely csapdába Mesterházy és Bajnai éppen úgy besétált, mint ahogy a kiegészítő díszletként felszólaló Kuncze, Fodor, Ungár etc. meg reménykedve várták az égi csodát.

A csoda meg is történt, csak némileg másképpen. Egy másik klasszikust idézve megjelent Gyurcsány Ferenc, a mi speciális csodálatos mandarinunk, akitől szintúgy sehogyan sem lehet megszabadulni. Remekül előadta a vágyait, amelyeket a fékezhetetlen DK-sok kurjongatva és zajongva üdvözöltek. Gyurcsány szordínóval kezdte, majd egyre jobban beleheccelte magát a mondanivalójába, ordított, süvöltött, nem mondom meg, kire hasonlított, elég, ha a tévében levesszük a hangot, és csak a testbeszédét nézzük. Nyakán dagadtak az erek, szeme forgott, kezeivel csápolt.

Záporoztak a vádak az MSZP-re, Mesterházyra és Bajnaira a lezárt tárgyalások miatt, amelyek folytán kihagyták a DK-t és őt az összefogásból. Ez a stratégiai balfogás, éreztette a szónok, végzetes bűnné válhat, ha veszít a baloldal. Nem merték neki elvtársiasan megmondani a kezdetekkor, hogy neve hallatán a választók jó része sikoltva szalad széjjel, és ahogyan a mindig pragmatikus baloldal tévesen megállapította, Gyurcsány Ferenc az a lyukas motor, amiből elfolyt a nafta. ]]>A sikeresen bevadított DK-s tagozat cserébe belezavart ]]>Mesterházy Attila mondókájába. Pedig, ha tudták volna, hogy Mesterházy már a kongresszuson megígérte, ha győznek, mindenki napról napra jobban él majd, és visszatér az áhított ingyenesség a népek életébe! Sajnos az összefogást ütemesen kiáltozó tömeget nem érdekelte a perspektivikus boldogság, nekik Gyurcsány kellene habnak a Szolidaritásból, vadkenderből, Bajnaiból, Mesterházyból kevert választási torta tetejére.

Gyurcsány pedig nem hagyja abba az akciózást, és miden nap hallat magáról, ügyesen honosítva a külföldön kipróbált botránytechnikákat a miskolci alvástól a parlamenti éjszakázásig. Sok kellemetlen meglepetést tartogat még, és, hogy ne legyenek kétségeink, az Orbán Viktorra négy éven át szórt átkok és durvaságok tengere most dagályként csapódik a Bajnai–Mesterházy kettősre. Bármit megtesz, hogy még egyszer miniszterelnök lehessen. Szanyi Tibor viszont csak halvány utánzata a humornak, amikor azt mondja, Gyurcsány iratkozzon fel a Fidesz listájára. Nem bizarrabb helyzet ez annál, mint hogy Szanyi Tibor meg az MSZP európai parlamenti listáját vezeti.

Seszták Ágnes  - mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Belföld (10) Autómánia (61) Gazdaság (702) Sport (729) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Történelem (17) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Kultúra (6) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (2778) Mondom a magamét (7501) Heti lámpás (310) Flag gondolja (36) Nagyvilág (1309) Életmód (1) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Politika (1582) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>