Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
Hülyék a téren

Hülyék a téren

Flag

Szöveg méret

2
Átlag: 2 (1 szavazat)
Aztán nézd már, megint a többség döntött.

Néhány tucatnyi ifjú „demokrata” az éjszaka megint megszállta az Oktogont. A kutya nem bántotta őket, idővel beleuntak a dologba, hazasündörögtek. Ma reggeltől majd keresnek minden létező magyarázkodást, hogy miért nem nyerték meg a választást. Pedig majd hetven százalék volt a részvétel, okos közvélemény kutatók szerint ez ellenzéki győzelmet hozott volna. Aztán nézd már, megint a többség döntött.

Nem egy szép dolog, de azt hiszem, ez az a pillanat, amikor pár percig nyugodtan lehet kárörvendeni.

Hetekig mást sem lehetett hallani a médiában, mint azt, hogy a nagy választási részvétel, az majd jól trónra emeli ezeket a nagyon demokratákat. Őszintén szólva: már akkor sem értettem a dolgot. Miért gondolták hogy, ha hatvan százaléknál nem kér belőlük senki, akkor hetvennél miért tenné azt? Ha többen vannak, akkor nagyobb a zaj, vagy miért?

Éjszaka, a „magyarázó” ellenzéki sajtótájékoztatókon csupa bamba arcot lehetett látni. Nem értették, mi történt, és miért történt. A liberálisabbja ezért be is sértődött, a népet kezdte el hülyézni. Néhány marha kiment az Oktogonra is megint forradalmárt játszani a diktatúra ellen, leültek a villamossínekre, csak idővel rájöttek,  minden vágyuk ellenére „az orbáni diktatúra” egyetlen tagja sem méltatja semmire őket.

Mi több „Putyin pincsijei” sem jöttek elő őket vegzálni. Pedig láthatóan volt rá egyfajta igény.

A nép nem hülye. Sosem az. A mostani választási kampány alighanem a legmocskosabb volt. Személyes dolgokkal már nem fárasztanék senkit, támadtak engem, hozzátartozóimat – hát ez van, mentem volna publicista helyett brokkoli nemesítőnek.

De az azért ritka undorító egy „demokratikus kampányfogás” volt, amikor vasárnap azt kezdték terjeszteni, hogy Orbánt már másodszorra viszik a kórházba. Mert képtelen feszültséget feldolgozni, vagy mi. Én úgy láttam, egész sikeresen bírja ezt a dolgot…

Jó lenne azt gondolni, hogy ma reggeltől minden megváltozik. Hogy a Jobbik, a hivatásos ballibek, az ifjú hobbi mozgalmár-szerűségek felfogják – az ország szavazott és döntött. Most talán egy kicsit lehetne nyugalom is.

Nem lesz. Először jönni fog a már említett magyarázkodás. Aztán a bűnbak keresés, hogy ez nem lépett vissza, meg volt valamilyen kampánytévedés. Pár perc, és előre fog kerülni a régi mantra is: nem az a baj, hogy a nép nem őket választotta, hanem az, hogy a Fidesz elcsalta a választást. És ezért ki kell menni nagyon tüntizni.

A sorosi metódus lényege nem a választások megnyerése, az többnyire nekik nem megy, amikor az emberek szabadon döntenek. A voksolás eredményének a megkérdőjelezése a módszer.

Ma, ez, majd hetven százalékos részvételnél finoman szólva is nehéz. De majd jön újabb szponzori pénz, teljesíteni kell, a valóságot átírni.

Ez lesz, érdemes erre felkészülni. Most viszont inkább pihenjünk, ha lehet, vagy menjünk munkába, mert kell, a világ összességében erről kell, hogy szóljon. Meg mosolyogjunk, mert van miért.

fotó: youtube.com

Máté T. Gyula - ]]>https://matete.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1310) Gazdaság (724) Szépségápolás (15) Flag gondolja (38) Politika (1582) Vetítő (30) Irodalmi kávéház (543) Tv fotel (65) Történelem (18) Nézőpont (1) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Tereb (146) Életmód (1) Mozi világ (440) Mondom a magamét (8038) Gasztronómia (539) Belföld (11) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (9) Heti lámpás (342) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Jobbegyenes (2898)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>