Olyan volt nekünk a filmvásznon, mint egy szép, öblös pohárban kínált, pincehideg olaszrizling fröccs. Vagy egy tejszínhabbal telefújt karamellfagylalt. Az embernek jókedve lett tőle, s azt gondolta: lám, az élet mégiscsak szép! Mert Terence Hill maga volt a derű a filmeken. A depresszió, a rosszkedv, a kilátástalanság ellensége. Pedig mély érzésű,

A teljes cikk elolvasható itt: ]]>https://www.hirstart.hu/site/relocate.php?rssid=1&rsspid=21&ctype=rss&id=36893597&chk=75d17de0f882ca52ac892ed5b7d64dbb&url=https%3A%2F%2Fwww.hirstart.hu%2Fhk%2F20250329_86_eves_lett_sokak_kedvence_terence_hill&hk=1]]>