Ma 2025 március 03. Kornélia napja van. Holnap Kázmér napja lesz.
Kuncze Gábor akkora öngólt lőtt, hogy az egész ellenzék beleremegett

Kuncze Gábor akkora öngólt lőtt, hogy az egész ellenzék beleremegett

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Csődöt mondott az SZDSZ-es retorika.

Kuncze Gábor és Baka F. Zoltán, a Della podcast szerkesztője ]]>osztotta az észt]]> a KlikkTV Heti egyenleg című műsorában. Az egykori belügyminiszter, szokásához híven, most is az SZDSZ kártékony szellemisége jegyében ismét rombolni próbált.  

 

A következőket mondta:

– A kormány megszorít, az emberektől meg elvárják, hogy költsék a saját pénzüket. A kormánytagok úgy mutatnak példát, hogy ők is az emberek pénzét költik luxusszállásokra, magángépekre.

A rosszindulattól és gyűlölettől vezérelt Kuncze ezzel a kijelentésével hatalmas öngólt lőtt. Ugyanis a volt belügyminiszter szavaival ellentétben Orbán Viktor meghirdette Európa legnagyobb adócsökkentési programját.

  • két lépésben (2025. július 1., majd 2026. január 1.) megduplázzák a gyerekek után járó adókedvezményt. Egy gyerek után 20 ezer, két gyerek után 80 ezer, három és több gyerek után 200 ezer forintot lehet levonni a szülők adójából és járulékából; ez több mint egymillió családot érint.
  • bevezetik a csed és a gyed, valamint a két- és háromgyermekes édesanyák teljes, életük végéig tartó jövedelemadó-mentességét. A háromgyermekesekét egy lépésben, 2025 októberétől. A kétgyermekesekét lépcsőzetesen, 2026 januárjától. Ez világszenzáció, ilyen nincs sehol.
  • Azt is elmondta a miniszterelnök az évértékelő beszédében, hogy a nyugdíjasoknak külön figyelem jár, mert az élelmiszerárak tőlük nagyobb arányban viszik el a nyugdíjat, mint a dolgozóktól a fizetést. Ezért a ]]>nyugdíjasok számára a zöldségek, a gyümölcsök és a tejtermékek ]]>esetében, az év második felében, egy bizonyos havi összeg erejéig visszatérítik az áfát.

Ha ezekhez a pozitív, jó hírekhez még hozzávesszük a már korábban bejelentett intézkedéseket, a Demján Sándor-programot a kkv-k számára és a fiatalok számára elindított munkáshitelt, akkor bátran kijelenthetjük, hogy Kuncze elvtárs nagyon lejáratta magát, hiszen az állítása hamisnak bizonyult. 

Immár sokadszor mondott csődöt az SZDSZ-es retorika.

Borítókép: Kuncze Gábor (Forrás: YouTube)

Csépányi Balázs

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (543) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (2937) Vetítő (30) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Heti lámpás (359) Autómánia (61) Életmód (1) Mozaik (83) Kultúra (9) Mozi világ (440) Történelem (19) Egészség (50) Politika (1582) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Mondom a magamét (8185) Tereb (146) Nagyvilág (1310) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (38) Belföld (11) Gazdaság (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>