„Éjdekes beszéjgetés Fajkasházy Tivadajjaj a 24.hu-n. Nagy Józsinak ]]>dicsekedett hosszan]]>, hogy végre jogerős ítélet mondja ki, ő nem szurkol a magyar csapat ellen. Aztán úgy három flekknyit mesélt arról, hogy milyen jó barátságban volt Puskással, összejárt Bozsikékkal, hogyan évődött Varga Zolival és Alberttel, még Hypós Feri is bírta őt, ahogyan egyébként mindenki, mindenhol, ahol csak felbukkant. És egyébként is ismert mindenkit, ahogyan őt is viszont, valamint mindenhol ott volt, minden meccsen, minden ünnepségen, és persze, igazolt öregfiú is fociban, micsoda társakkal játszott együtt, hadd ne soroljam tovább, akit érdekel, olvassa el a szánalmas ömlengést.

Valójában kétféle módon közeledhetsz a „híres emberekhez”. Egyrészt normálisan, mint mindenki máshoz: nyilván nem rohanod le, nem feltűnősködsz, hogy te aztán most jól felismerted, nem fárasztod a saját problémáiddal. Hiszen neki is van magánszférája, nem biztos, hogy éppen veled akar társalogni. Ez az alapállás egyébként a világ valamennyi emberének megközelítésére érvényes. Fontos a szemérem, a tartás és az illedelmes viselkedés. Van, akinek megtanították, van, akinek nem.

Ahonnan Farkasházy érkezett, ott nem tanítottak ilyesmit. Az ő köreiben agresszíven rányomulnak mindenkire, akiben fantáziát látnak bármiféle értelemben. Eljárásuk lényege: ha nem vagy tehetséges, törleszkedj a tehetségesekhez, és hasítsd ki a lehető legnagyobb részt, fölözz, szedj kamatot, menedzselj, kaserolj. Nézzük csak a focit: ezek a figurák elutaznak messze földre – állítólag – szurkolni, de főként azért, hogy mindenki lássa, ők ott vannak. Ott fontoskodnak mindenhol a futballisták körül (mivel futballozni ugye, sohasem tudtak): öltözőben, tribünön, fogadáson, ünnepségen, könyvbemutatón. Nem tisztelik más korát, helyzetét, állapotát, az a lényeg, hogy ők látsszanak, hallják, csodálják őket, azért, mert momentán éppen jelen vannak. Ezek az emberek teljesen gátlástalanok, törtetnek, nyomulnak, és ráaádásul mindezt „okosságnak” hiszik, miközben egyszerűen csak pofátlanok és nagyképűek.

Farkasházy ma már mondhat bármit, de alighanem eléggé meglepődnénk, ha Puskás, Albert, Bozsik, Varga Zoli – akiknek nem éppen ilyen emberi minőségből gyúrt valódi barátjai is akadtak – elmesélnék, hogyan is emlékeznek vissza a Heti Hetes humoristájára. Sajnos, már nem tudják megtenni. Éppen ezért undorító az a sunyi hírgyártás, amit mások halála után felröptetett ez a „fontos” ember.

Én is képernyős voltam, sokan ismerik a fizimiskámat. Pontosan tudom, hogy szólnak az emberhez egy-egy ke

dves szót olyanok, akik fontosak sokunk számára. De a történet ennyi, nem több. Az ismert zenészt, futballistát, színészt, aki látott, olvasott engem itt-ott, nem azért kedvelem, mert ő kedvel engem, hanem önmaga miatt. Koptattam már le „hírességet”, éppen azért, mert nem volt szimpatikus számomra. Ez a normális hozzállás. A többi pedig önmenedzselés, ócska kaserolás, szánalmas önmutogatás.

Ahogyan Farkasházy is teszi.

Szegény Puskás, Albert, Bozsik, Varga Zoli... szeressük őket továbbra is. Már csak azért is, mert sohasem nyilatkoztak arról két oldalon keresztül a sajtóban, hogy kik a „barátaik”. Ők ugyanis valakik voltak, a saját jogukon. Nekem (aki hozzájuk képest senki vagyok) ugyanennyire szemérmesek a barátaim. Már csak azért sem mesélek nyilvánosan róluk, mert nem adtak rá felhatalmazást. És rátok sem tartozik, kivel járunk össze, kivel főzőcskézünk a kertünkben, kinek a meccseire járunk, kihez mész be a backstage-be. Ez ugyanis magánügy.

Ilyen egyszerú ez, Farkasházy. Értve?”