Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
f6db9b95026f36da866f52b3541a912f.jpg

Fradista szemmel - Új remények

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Támogasd Te is a Csapatot
„Édesapámmal mi is megvettük a következő szezonra szóló bérletünket a szokásos helyünkre. Arra szeretnék bíztatni mindenkit, akinek lehetősége van rá, hogy váltson bérletet a 2012/2013-as idény mérkőzéseire, hiszen ezzel is a csapatot támogatjuk. Hajrá Fradi!” – írta Kubatov Gábor a hivatalos Facebook oldalán.

Hát elkezdődik végre! Újra lehet örülni, búslakodni, lelkesedni, elkeseredni - egyszóval szurkolni. Szombat este háromnegyed kilenckor a Kecskemét látogat az Albert Stadionba. Vége a találgatásoknak, most már a pályán kell bizonyítani. Nincs mese kezdődik a 2012-2013-as bajnoki szezon.

Az elmúlt szezon nem igazán adott alkalmat arra, hogy a szurkolóink örülhessenek, sőt talán elértük a mélypontot is, hiszen sokáig még a kiesés réme is fenyegette a csapatot.
Egy Fradista számára a 11. hely, amit a tavalyi szezonban végül produkált a csapat, elszomorító, sőt csúfos eredmény,  egyenlő a nullával. Ettől csak jobb jöhet - mondogatják zöld-fehér szívű barátaim, s ebben valószínűleg igazuk is van. Csakhogy a Ferencvárosnak minimum a dobógóért kell küzdenie, ezt várja el tőle a közönség és talán az egész futball közvélemény. Azonban ez az erdmény, valljuk be nem garantálható, még akkor sem, ha az úgynevezett kincstári optimizmus beszélne is belőlünk.
Bár az vitathatatlan, hogy számos dologban, főként gazdasági téren történtek pozitív változások, tetten érhető az előrelépés. A játékos keretünk azonban nem veszi, nem veheti fel egyenlőre a versenyt a három "topcsapattal".
A német Transfermarkt adatai alapján a Videoton játékosainak az összértéke 11.200.000 €, a Győrieké 9.325.000 €,  a Debrecenieké 8.850.000 €,  az Újpestieké 6.500.000 €, sőt a Diósgyőr játékosainak az értéke is eléri a mi szerény 5.550.000 € -os csapat értékünket. Reálisan nézve és csak szigorúan a számokra hagyatkozva ez a négy csapat erősebb, mint a mi gárdánk. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem minden egy viszonylagos játékos ár, de azért sok mindent megmutat.
A nyári igazolásaink az elmúlt esztendőkhöz képest jónak mondhatók. Böde, Gyömbér, Alempijevics, Csukics és talán idevehetjük az NB II. -es gólkirályt Mátét is - hazai viszonylatban erős igazolásoknak számítanak.
Hogy a tehetségükből, játéktudásukból mennyit tudnak majd az új fiúk bemutatni az a jövő kérdése.
Sokan bírálták és bíráljak folyamatosan Détári szakmai munkáját. Én azon a véleményen vagyok, hogy meg kell adni neki a bizalmat. Most olyan kerettel dolgozhatott, amit ő állított össze, tehát nem lehet kifogás, bizonyítani kell, eredmények kellenek.


Reálisan nézve, van okunk reménykedni, hiszen rendezettek az anyagi körülmények, magyar viszonylatban elég erős a keretünk. Csodát nem lehet és nem is szabad várni. Karakteres, igényes szórakoztató, ellentmondást nem tűrő, harcos játékot azonban igen. Hogy mire leszünk képesek ebben a bajnokságban azt még most nem tudhatjuk, de ilyenkor, szezon elején merjünk álmodozni, hiszen új évad, új remények!
Remélem sokan kilátogatnak majd a szombat esti Kecskemét elleni szezonnyitóra és ismét egymásra talál majd a CSAPAT és a világon egyedülálló, fantasztikus SZURKOLÓTÁBORA!

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (8034) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (18) Sport (729) Egészség (50) Heti lámpás (342) Életmód (1) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Politika (1582) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (543) Jobbegyenes (2898) Tv fotel (65) Flag gondolja (38) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1310) Gazdaság (723) Kultúra (9) Vetítő (30) Tereb (146) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (11) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>