- 0
A bajuszkirály megszólalt...
A Horn-kormány egykori pénzügyminisztere, Bokros Lajos volt a Demokratikus Koalíció hetente jelentkező beszélgetős műsorának legutóbbi vendége. Az adásban szerepelt még Vágó István, Gréczy Zsolt és Kálmán Olga, a téma pedig rövid úton a hazai gazdaság teljesítőképessége lett, amit Bokros Lajos kezdett kritizálni.
A volt tárcavezető véleménye szerint a gazdasági növekedés hiánya Magyarországon arra vezethető vissza, hogy nincs jogállam.
Mert ha nincs jogállam, verseny sincs. Monopóliumokat épít az állam, ahelyett hogy összetörné”
– fogalmazott.
Vágó István hozzátette, hogy Romániában van verseny a meghirdetett tendereken, ellentétben Magyarországgal. Bokros Lajos ezt követően elmondta, hogy immár húsz éve tanít Románia különböző egyetemein, ismeri az ottani viszonyokat, majd hozzátette, hogy keleti szomszédunknál
„nagyon nagy a korrupció, de Romániában az egypártrendszer nem tudta bekebelezni olyan mértékig az államot, mint Magyarországon,
nem tudta felszámolni a fékek és egyensúlyok (sic!) finomhangolt rendszerét, tehát Romániában van jogállam”.
Borítókép: Bokros Lajos (Fotó: YouTube)