Az orosz–ukrán háború – ami valójában egy orosz–amerikai proxyháború – alapjaiban változtatta meg az emberek gondolkodását. Sokáig nem hittük, hogy ez a tragikus forgatókönyv valóra válhat Európában. A magyar választás eredménye világosan megmutatta, hogy a béke mint értékmérő mennyire felértékelődött. Mert a háborúval nem lehet viccelődni. A háborúról nem elég néhány „ütős” mondatot és képet feltenni az internetes közösségi oldalakra. A szavazók felelős gondolkodást, komoly és persze hiteles válaszokat akartak hallani az őket leginkább érintő kérdésre: háború vagy béke.

Isteni szerencsénkre a választók elsöprő többsége nyugalmat, biztonságot, békét akart magának, a családjának, az országának. Közben a háború még mindig zajlik Ukrajnában. A fegyverek nem hallgatnak, nap mint nap emberek halnak meg. Az élők pedig menekülnek a szélrózsa minden irányába. Így aztán ennek a szörnyű tragédiának a mélységi elemzése a jövő feladata lesz. Néhány dolog azonban már most egyértelműnek tűnik.

Az első, hogy a totális háborúk korszakának nagy valószínűséggel vége van. Hiszen Ukrajnában is azt látjuk, hogy az agresszor sok ok miatt, de nem mer vagy nem akar totális, pusztító háborút indítani földön, vízen és a levegőben a célpontok ellen. Hiszen a média XXI. századi világában már nem lehet a polgári célpontok, a békés lakosság elleni támadásokat legitimizálni. Viszont a precíziós támadásokkal nem lehet egy ország ellenállását gyorsan megtörni. Hiába a légi fölény, hiába a haditechnikai fejlettség, ha a humán tényezők a védők oldalán állnak. A katonák kitartanak, a lakosság nagyobbik része az agresszorral szemben foglal állást, és a tömegkommunikációs térben is nagyobb erők állnak a megtámadott ország mellett. A klasszikus háború is egyre inkább hibrid háborús jegyeket mutat. Ami természetesen nem tudja feledtetni az emberi tragédiákat, a háborús borzalmakat. Ebben az új típusú, furcsa háborúban egyre nagyobb szerepet kapnak a titkosszolgálatok. Csak itt már nem a gentlemen’s agreement szabályai szerint folyik a szolgálatok közti küzdelem. A háborúban minden hirtelen valóságossá válik. Nem véletlen, hogy az orosz–ukrán konfliktus kirobbanása óta a hírszerző és elhárítószolgálatok munkája is reflektorfénybe került. Amerikai képviselők kongresszusi vizsgálatot sürgetnek, mert szerintük a hírszerző szervezetek nem tudták előre és pontosan jelezni az orosz támadást. A francia elnök pedig azonnali hatállyal felmentette a katonai hírszerzés alig hét hónapja kinevezett vezetőjét, mert nem jól teljesített a szolgálat a háborús konfliktus kezdetén.

A két hadviselő fél szolgálatai sem vizsgáztak túl fényesen. A hírek szerint Zelenszkij elnök az ukrán titkosszolgálat két vezető tisztségviselőjét állította fel, mert „árulók voltak”. Magyarul: nem dolgoztak elég hatékonyan vagy esetleg az ellenség ügynökei voltak. Az orosz szolgálatoknál sem sokkal jobb a helyzet. Sajtóhírek szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat munkájával elégedetlen Putyin elnök. Feltűnő módon az orosz katonai hírszerzésről nem esik szó. Szintén árulkodó, hogy az Orosz Nemzeti Gárda egyik legmagasabb rangú tábornokát is őrizetbe vették bizalmas információk kiszivárogtatása miatt.

Az kétségtelen tény, hogy az orosz szolgálatok nimbuszán jelentős csorbát ejt ez a háború. Hiszen eddig azt gondoltuk – köztük én is –, hogy ha valahol, akkor a szomszédos, az oroszoktól csupán nyolc éve leváló Ukrajnában az orosz polgári és katonai hírszerzés mindent tud, mindent lát. Tétre, helyre, befutóra. Hiszen ha ebben a közeli, nyelvi akadályok nélküli országban nem voltak képesek megfelelő humán és technikai pozíciókat megtartani vagy kiépíteni az évek során, akkor mára kiderült, hogy a király meztelen. Az orosz csapatok mozgása, veszteségei, kommunikációja egyértelműen azt mutatja, hogy számos meglepetés érte őket Ukrajnában. Az orosz hírszerzés tehát nem tette a dolgát. Annak ellenére, hogy Putyin elnök közel két évtizede pénzt, paripát, fegyvert biztosított kedvenc szolgálatainak. Úgy tűnik, hogy a lojalitás mellé nem társult kellő szakértelem. Ahogy az orosz elhárításra sem vet túl jó fényt, hogy a nemzeti gárdában áruló, vakond volt. Ha egy állam úgy indít támadást, hogy a hátországának védelme nincs kel­lően biztosítva, akkor a saját esélyeit rontja, már az első lépésnél.

Talán ez az orosz–ukrán háború másik olyan tanulsága, amit kimondhatunk. A titkosszolgálatok világában is vége van a boldog békeidőknek. Ebben az új világban már nem elég a kockázatmentes hírszerzés. Azaz a nyílt információk elemzése, értékelése, a technikai úton történő adatszerzés. Ahogy az Egyesült Államok 2001. szeptember 11-én szembesült ezzel a ténnyel, úgy Európában most jött el ez a pillanat. Ahogy az elhárítószolgálatok sem elégedhetnek meg az adminisztratív feladataik mechanikus elvégzésével. Mindegy ugyanis, hogy egy országot valós vagy hibrid háborús támadás ér. Ha az ellenséges ország ügynökei be tudnak szivárogni az állam érzékeny pontjaira, akkor a védekezés sokkal nehezebbé, ha nem reménytelenné válik. Nem véletlen a francia elnök gyors intézkedése, noha az elnökválasztási kampányban a politikusok igyekeznek minimalizálni az ilyen drasztikus döntéseket.

De a halogatás veszélyét nyilván még súlyosabbnak tekintették. Mindeközben az unió számos országában elindult az orosz diplomatákat érintő kiutasítási hullám. Szinte egymásra licitálnak az országok, hogy ki tud vagy ki mer több oroszt kiutasítani illegális tevékenység gyanújára hivatkozva. Ez viszont már a politika hadszíntere. Ha valóban ennyi orosz diplomata kémkedett, akkor miért vártak eddig? Ha pedig ez csupán egyfajta újabb embargós lépés, akkor azt kellene mondani. Mindenesetre az már biztosra vehető, hogy a hírszerzők, elhárítók világában ismét beköszönt a hideg(hibrid)háborús korszak. Borítékolható, hogy egyre több ország kezdi el újra kiküldeni a kémeit a „hidegbe”.

Horváth József

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója

]]>www.magyarnemzet.hu]]>