Először is: nem gázoltam bele. Arról írtam, hogy az idő előtti nyugdíjba vonulással sokan bűvészkednek ebben az országban, és nem értem, hogy életerős, egészséges emberek miért merülnek nyakig a feketegazdaságba. Készséggel elismerem azonban, hogy hibáztam, méghozzá abban, hogy elhittem: ha valaki elolvas egy újságcikket, a szakszervezeti vezető magyarázata nélkül is felfogja az értelmét. Nos, ebben tévedtem, a faliújság és a tömegheccelés a jelek szerint erősebb a szabad akaratnál.

Merem állítani, hogy a közelmúltban példátlan hisztériát indítottak ellenem a rendvédelmi szakszervezetek: özönlenek hozzám a levelek, a Facebook-on rólam dúl a vita, jobb sorsra érdemes rendőrök, tűzoltók, de még katonák is (róluk meg ki beszélt?) anyáznak, küldenek ide meg oda mosdatlan stílusban, fenyegetőznek. Mások kulturáltabb hangnemben vonnak kérdőre, és már réges-régen elrugaszkodva az eredeti témától, gondosan kidomborítják a saját hivatásszeretetüket. Akinek válaszoltam, rendszerint lecsillapodva írt vissza, és ez így is van rendjén. Elmebeteg lennék, ha a rendőröket, tűzoltókat lenézném, megvetném, kigúnyolnám – a normális rendvédelmiek talán újra elolvassák cikkemet, és belátják, hogy elsőre igazságtalanul ítéltek.
Ha a becsületes rendvédelmi dolgozókat megsértettem, nagyon sajnálom, és elnézést kérek tőlük. De csak tőlük.

A rendvédelmi szakszervezetek azonban csak papolnak a becsületről. Válaszomat, amelyben részletesen leírom, hogy miért értették félre a cikkemet, egyetlen helyen sem közölték. Így aztán maradt az acsarkodás a felheccelt állományban, és ott vagyok én, a testet öltött ellenség, aki nemcsak velejéig aljas vagyok, de rohadt gazdag, nagyképű, lusta és élveteg is. Vagyis belvárosi féreg, cigány és zsidó, ők meg a bátor harcosok és szakemberek – ilyen magánleveleket olvasgatok mostanában.
Mondják ezt nekem, a vidéki, magyar, katonaviselt, tartalékos hadnagynak olyanok, akik holtfáradt középkorúként belehanyatlanak a nyugdíjba.

Ebben a hátborzongatóan aljas történetben most következik, ami közügy. Minden újságíróra, tehát nem csak rám tartozik, hogy valami nyugdíjas határőr alezredes, aki a feljelentést aláírta, közösség elleni izgatással vádol. És cseppet sem meglepő módon, az V. kerületi rendőrkapitányság viharos gyorsasággal nyomozást rendelt el.

No, mostantól hadd intézzem a szavaimat a feljelentőhöz, ehhez a Pósa Zoltán nevű nyugállományú határőr alezredeshez. Az első kérdésem, hogy sikerült-e már lesikálni a rendőregyenruhákról 2006. október 23-a sarát és a megvert magyar emberek vérét? Tudja, arra az esetre gondolok, ami miatt a becsületes rendőrökre mindmáig hosszú árnyék vetül… A második kérdésem: Ön, személy szerint, mint elsőrangúan érzékeny szakszervezeti vezető miért lapult az elmúlt években, amikor Gyurcsányék anyagilag és morálisan térdre kényszerítették Magyarországot? A harmadik, és egyben utolsó kérdésem: ugye, maguk teljesen független, el nem kötelezett, becsületes és pártatlan szakemberek, soha nem voltak párttagok, és semmi közük egy bizonyos ellenzéki párthoz?

Az emberek többsége átlát a szitán: ne higgye, hogy tapsikolnak az ilyen feljelentősdinek. Egy dolgot érnek el, és ez tényleg fájdalmas: még többen utálják majd a rendőröket, akik pedig nem érdemlik meg, de sajnos, maguk a rendszerváltozás óta bábjátékoznak velük.

Uram, ha engem a véleménycikkem miatt 2011-ben elítél a független magyar bíróság, akkor még büszke is leszek magamra. Akkor ott a helyem a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Bencsik András, a rabosított Pindroch Tamás és a meghurcolt HVG-s kolléga mellett.

Még valami, de ez már tényleg olyan, mint egy rendőrvicc. Nem pontosan értem, Pósa alezredes, hogy az én bűneim miatt miért akarja Hobót lesittelni. Mert hogy stilisztikai remekműnek is beillő feljelentésében volt szíves Szentesi Földes Lászlóként említeni. Egyfelől nem tudtam, hogy Hobó is szentesi származású, másfelől, lehet, hogy miután engem kicsináltak, ő következik?

Körülbelül ennyire komoly emberek maguk ott, a szakszervezetben. Egy nevet sem tudnak rendesen leírni.