„Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr? És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? Van? Nincs? Van? Fogas kérdés!” (Örkény István: Tóték)

Régi család a Donáthék. Jönnek-mennek a históriánkban. Immáron 87 éve vendégeskedik náluk kommunizmus nagybácsi, sokat dobozolnak, és megszerették egymást, végérvényesen.

A nagypapa 1934-ben lépett be a kommunista pártba. S mert nincsen kommunista, akit a sajátjai legalább egyszer ne ítéltek volna sok évre vagy halálra (innen ismerik meg egymást bárhol és bármikor), hát Ferenc nagypapa is átesett ezen a beavatási szertartáson. A beavatáson átesettek utóbb szinte kivétel nélkül úgynevezett liberálissá válnak, s immáron ebbéli minőségükben akarják 1. sarkaiból kiforgatni a világot, 2. a múltat végképp eltörölni.

Az apuka, László, evangélikus lelkész lett, ami afféle fedőfoglalkozás arrafelé, igazából akkor érkezett haza, amikor az MSZP (MSZMP mínusz egy Munkás) képviselője lett.

László tehát szocialista képviselő lett, vezet kuratóriumot s lelkészkedik. Nem mellékesen pedig: „Folytatólagosan elkövetett szeméremsértés és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés miatt felfüggesztett börtönre ítélte Donáth Anna momentumos politikus apját, Donáth László volt MSZP-s képviselőt a bíróság.”

Na most az ilyesmi általában komoly dolog, különösen manapság, amikor egy nő kabátjának felsegítése is a szexuális zaklatás vádját vonhatja maga után. Az elmúlt években belebukott (és belehalt!) ebbe úszóedző, színházi rendező, színész, és katolikus papokat lassan naponta hurcolnak meg ilyesmiért – persze bemondásra.

László esete azonban más. László a Mozgalom embere, kommunistából lett liberális ivadéka („S ha elsöpört egy ivadékot / Ama vén kertész, a halál, / Más kél megint, ha nem rosszabb, de / Nem is jobb a tavalyinál.”), így őneki nincs az ilyesmiből különösebb kellemetlensége. Nem járnak a nyomában vérre szomjazó sakálok (ellenzéki újságírók), nem nyomkodnak reggel és este mikrofonokat az orra alá, nem születnek tetteiről naponta publicisztikák, nem követelik eltávolítását nem pusztán a hivatalából, hanem lehetőség szerint az élők sorából, nem vegzálják a főnökeit, hogy mikor rúgják már ki, nincsenek sírós riportok az áldozataival, s még a tordaibencék és szabótímeák sem ocsmánykodnak a nevével a parlamentben.

László szélárnyékban vegzálhatta a takarítónőket. Végül is minden becstelenség elnyeri jutalmát. S ami nagyon fontos: László ivadékának, Annának sem kell megmagyaráznia apja tetteit.

Anna pedigréje is tökéletes ugyanis. Egy kommunistából lett liberálissal, egy lelkészből lett szocialistával és szocialistából zaklatóvá lett lelkésszel a háta mögött nincsen sok gondja ilyesmire. Arról nem is beszélve, hogy Anna a lehető legtökéletesebb keltetőkben töltötte csirkekorát: amszterdami Vrije Egyetem szociológia, ELTE szociológia szak, Etnikai és Migrációs Tanulmányok Nyári Iskola a révkomáromi Selye János Egyetemen – tessék mondani, innen még hova lehet menni „tanulni”, hogy az ember Annánál is ostobább legyen? Na ugye…

Így állnak össze tehát Donáthék. Esténként dobozolnak kommunizmus nagybácsival, nagyokat kacagnak a rendszerváltáson, nagyokat emlékeznek és éreznek, ki sem fogynak a történetekből, amelyek mind-mind a daliás időkből valók, és tervezgetik, hogyan fogják hamarosan elpusztítani a maradék nemzeti és nemi identitásokat is, ugyanis eddig csak a vallásival sikerült végérvényesen leszámolni, pedig már a nagypapa is rengeteget tett azért, hogy eljöjjön a szép új világ.

S persze van még aprómunka is: előbb meg kell majd hurcolni azt a takarítónőt, aztán háromba kell vágni a Fideszt és Orbánt. (Épp most telefonált az ugyanilyen pedigréjű Fekete-Győr, hogy mi lesz már…)