„Szükség van megszorításokra, s ezt majd Orbán is kénytelen lesz belátni” – nagyjából így foglalható össze a vezérfonal, a mantra, a baloldali-liberális kiskáté.
S nem csak itt – mindenhol.

Például Romániában is. Így aztán a román kormány is a megszorítások útját kénytelen járni, többek között úgy, hogy 25 százalékkal csökkenti a közalkalmazottak fizetését. Imigyen a román jegybank elnökéét is. Illetve, csak hitték, hogy így lesz. Ugyanis az Európai Központi Bank a hír hallatán rosszallását fejezte ki, ha pedig az EKB a rosszallását fejezi ki, akkor tudjuk, nagy baj van. S a legszebb az egészben az EKB érvelése, amely így szól: „…ha a megtakarítást az ország adósságcsökkentésére fordítják, sérül a maastrichti szerződés, amely tiltja, hogy a központi bankok kormányzati kiadásokat finanszírozzanak”. Fenti érvelés a cinizmus, a pofátlanság alfája és ómegája…
Ám fenti hír és érvelés hallatán a hazai megmondóembereket elöntötték a gyönyör hullámai, s mindjárt megírták kárörvendő cikkeiket, amelyek szerint lám-lám, Orbán belebukik a jegybankelnök elleni „támadásba”, s nem fogja tudni Simor fizetését havi nyolcmillió alá szorítani.

S akik ennek örülnek, azok kivétel nélkül baloldalinak vallják magukat. S ebben a világnézetben egyszerű minden: megszorítani muszáj, a megszorítások mindenkire érvényesek, kivéve a jegybankelnökökre.

A fenti világképbe tökéletesen belesimul Simor András érvelése, aki meghallván fizetése csökkentésének tervét, így sóhajtott fel: őt nem a pénz érdekli, de hát a szerződés az szerződés, s azt be kell tartani.

Fenti mondat önmagában tökéletes és kikezdhetetlen, mint egy Chopin-mazúr… Mindössze annyi hibája van, hogy ebben az országban érvényes szerződések ezreit nem tartják be, s teszik ezt naponta. Gondoljunk csak az építőipari körbetartozásokra, vagy arra, hogy a Megyeri hidat felépítő alvállalkozóknak is mind volt érvényes szerződésük. És nem kaptak a munkájukért egy büdös vasat sem. Hja, kérem… Nem lehet mindenki Simor András…

„Valaki megrágalmazhatta Joseph K.-t, mert soha semmi rosszat nem tett, reggel letartóztatták.”
Ezzel a mondattal kezdődik Kafka A per című műve. A huszadik századi irracionalizmus és iszonyat regénye.

Ha Kafka feltámadna és eljőne közénk, biztosan írna nekünk valamit. Kénytelen lenne megírni a 21. század irracionalizmusát és iszonyatát.

Valahogy így: Joseph K. kölcsönt vett fel A Banktól. Húszmillió forintot. Joseph K. akkurátus és kicsit talán kényszeres ember volt, mert törlesztőrészleteit kínos pontossággal fizette, mindig a megjelölt határidő előtt egy nappal. Öt év után levelet kapott A Banktól, hogy tartozása immáron huszonnégymillió forint…

Ez ma: szikár valóság. Tényközlés. Ma ebből épül a világ. Millió és millió Joseph K. kapja meg ezt a levelet, s mellé a megszorítások kényszerét. Aztán öngyilkos lesz vagy kilukad a gyomra vagy rákot növeszt – vagy csinálja tovább. Egyre reménytelenebbül. Mert a szerződés az szerződés. A Joseph K.-é is meg a jegybankelnököké is.

A józan paraszti ész és az elemi igazságérzet neve pedig újabban: populizmus.

Aminek előbb-utóbb győznie kell.