Legyen ez a tény, amiből kiindulunk.
S e mellé a tény mellé helyezzük el Molnár Csaba kancelláriaminiszter minapi kijelentését, amely így hangzott:
A fideszes önkormányzatok miatt adósodott el az ország.

Majd Molnár Csaba folytatta, imigyen:
„Az elmúlt két évben Magyarországon több mint száz fideszes önkormányzat bocsátott ki kötvényt. Ennek a teljes összege 276 milliárd forint. A Fidesz csinálja az ország eladósítását. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, Kecskemét városa, Hódmezővásárhely városa, Sopron városa, Debrecen városa, Esztergom városa, a Pest Megyei Önkormányzat, Szekszárd vagy a Zala megyei önkormányzat. Hosszan tudnám sorolni, ezen a papíron több mint száz Fidesz-vezette önkormányzat szerepel.”

Mindig, újra és újra elmondjuk, hogy nincs tovább, s hogy ennél mélyebbre nem süllyedhetnek – még ezek sem.
Aztán ezek mindig mélyebbre süllyednek.
A jelenlegi mélységi rekordot Molnár Csaba tartja. A miniszter úr nyolcesztendőnyi szoclib ámokfutás után feláll az ország házában, és a Fidesz nyakába próbálja varrni mindazt, ami ennek a rettenetes nyolc évnek a hozadéka. Jelesen például az államadósságot. Azokat a fideszes önkormányzatokat teszi felelőssé ez a disznó, amely önkormányzatok évről évre több és több feladatot kapnak a már nem is működő államtól, miközben ugyanez az állam évről évre megkurtítja költségvetésüket. Már Medgyessy elkezdte, amikor az ötvenszázalékos közalkalmazotti béremelés politikai hasznát bezsebelte, majd az ötven százalékkal nagyobb bérek kifizetését az önkormányzatokra terhelte.


És akkor most jön a miniszter úr, és közli, hogy az önkormányzatok tehetnek mindenről.

A miniszter úrról pedig eszembe jut Hamvas Béla:

„A stréber ebben a nyálkában a realitással nem küzd, hanem abban furakodik. Realitás a stréberre sem érvényes, szükségszerűsége neki sincs. Kicsiny dolgoknak kicsiny hely kell, éppen csak hogy elférjenek. Majd aztán, ha sikerül, szemtelen lesz, és elkezdi a többit helyéről kitúrni. Tolakszik, éspedig azokhoz, akiktől valamit vár. (…) A stréber nem törik össze, legfeljebb pórul jár. A stréber nem ölhető meg, legfeljebb eltaposható. Áldozat? Eszébe sem jut. Kis előnyök. Reálpolitika. Minél olcsóbb, annál jobb. Ha sikere van, pimasz, és nem mulasztja el, hogy érdemeire hivatkozzék. A stréber rangtalan, és ezért lehetetlen, hogy akár tragikuma, akár komikuma legyen. (…) Nem néz körül, és nem látja, hogy ahhoz, amit tesz, ki mit szól. Ez pedig ugyanaz, mintha az ember azt mondaná, mértéken alul van. Olyan ember, aki a lényegtelenséget a legjobban megközelíti. Csak kaparja magát előre, és ez a heroikus áttörésnek pontos fordítottja. A stréber realitása is tágítható, mert az iszapban makacsul mászik, de mivel mértéken alul áll, sohasem mondható, hogy betelt. Mi telhet be? Tehet és mondhat, amit akar, jelentéktelen, csak bosszúság, hogy az emberi élet ilyesmire is felhasználható.”

Igen, nagyjából ennyi az, ami Molnár Csabáról elmondható. És a miniszter úr nagyon meg lehet tisztelve, amiért Hamvas Béla pontos és zseniális mondatai éppen illenek rá. Mert illenek. Nem is csak illenek – őróla szólnak. Egészen pontosan tudjuk és érezzük, hogy ennek a kornak, ismét csak Hamvas szép szavával élve: ennek a moslékkorszaknak jellegzetes figurája ő. A miniszter úr. A stréber. Átmenet az akárki és a senki között. Már nem Jedermann, de már majdnem nímand. Moslékkorszak minisztere. Még 51 napig.

Bayer Zsolt, magyarhirlap.hu