Bár az LMP-vel már szakított (vagy az LMP vele), még élnek benne a régi pártreflexek. Szél Bernadett független képviselő asszony minap megkötözte magát, s erről képet posztolva tiltakozott a Fidesz munkaidőkeret-emeléssel kapcsolatos tervezete ellen. „Rabszolgamunkára akarják fogni a még itthon maradt dolgozókat. […] Köszönjük, elég a »munkaalapú társadalomból«, emberalapút szeretnénk!” Stb.

Igen, ez ő, a lánglelkű Detti! Némi kihagyás után újra itt van a harcos asszonyka. (Már majdnem azt mondtam, hiányzott.) Pár hónapja (még a párt társelnökeként) így nyilatkozott: „Ha mi nem lennénk, nem lenne haladó, XXI. századi gondolat a parlamentben. […] Az LMP kész arra, hogy fenekestül felforgassa ezt az egész rendszert.” (Végül aztán csak önmagukat forgatták fel.) Gendertémában is harsányat mondott: „A kormánynak ahelyett, hogy letűnt időket akarna visszahozni, azon kellene gondolkodni, hogy magasan képzett genderszakemberekre van szüksége a hazának.”

Látva most a megkötözött harcos honanyát, az emberből óhatatlanul kikéredzkedik egy kis LMP-történelem. Hogyan is kezdték? Az első években szinte alig akadt aluljáró, nagyvárosi köztér, ahol ne fordult volna meg néhány harsány, molinós, transzparenseket szorongató LMP-aktivista cintányérral, kereplővel, harsonával. Rabláncot, konfettit, pánsípot, effélét használtak, az ember csak ámult-bámult. Ám a lebilincselős módi hamar lecsengett. A leleményesnek szánt elnevezésről – Lehet Más a Politika – pedig kiderült, szimpla hülyítés. Semmiben sem különböznek a hatalomért teperő többi felekezettől. A közönség egy idő után körberöhögte vagy megadón nézte az erőlködő aktivistákat: nem baj, majd megkomolyodnak…

Elnézve a köteles fotót, Szél Bernadettnek ez nem sikerült.

Pilhál György -]]> www.magyaridok.hu]]>