Egyszersmind tiltakozom az 1919-es és az 1945 utáni söpredék mai utódainak gyalázatos megnyilvánulásai ellen! Ezek, ha tehetnék, holnap vagy holnapután ismét ölnének. Épp oly kéjesen, mint elődeik. Mindezeken túl pedig itt az idő kimondani, egyszer s mindenkorra elég volt abból, hogy pusztán a zsidó szenvedéstörténeten keresztül szemléljük a történelmet, és ennek alapján írjuk a hivatalos kánont. Elég volt, elég volt, elég volt! És akkor lássuk a tényeket. A Beszélő 1988/2. számában, vagyis a rendszerváltás hajnalán Kubinyi Ferenc írt hosszú tanulmányt Az első magyar kirakatper címmel. Tehát, ismétlem, a Beszélőben (!) olvashatjuk egyebek mellett a következőket: „Akkor hát mi volt? Mi volt a »Magyar Testvéri Közösség?« A vád alá helyezett személyek és politikusok: Dr. Donáth György, az 1944. március 19-e előtti parlament tagja, aki a zsidótörvények tárgyalásakor tiltakozásul kivonult az ülésteremből, Szentmiklóssy István őrnagy, ki a nyilas Számonkérő Szék jóvoltából a Margit körúti és a sopronkőhidai börtönben raboskodott, Szent-Iványi Domokos volt diplomata, a moszkvai fegyverszüneti bizottság tagja, Dalnoki Veress Lajos ny. vezérezredes, kit a Szálasi-kormány halálra ítélt, Arany Bálint, Kiss Károly, Héder János. A nyomozó hatóságok a felsoroltakat tekintették a »Magyar Közösség« nevű titkos szervezet vezetőinek.

A szervezet évtizedek óta létezett. Bölcsője Erdélyben ringott. Arra szövetkeztek, hogy a román, majd később a német expanzióval szemben egymást mint magyarokat segítsék az előrejutásban, hogy vezető állásban a magyar érdekeket szolgálják, mindenekelőtt az idegen befolyások ellen. A háború alatt ez a hitleri, Duna menti politika ellen irányult. Az orosz okkupáció után automatikusan a szovjet befolyás ellen fordult, és vált védekezéssé – elkerülhetetlenül – a választásokon 17 százalékot kapott Kommunista Párt 50 százalékos hatalmi igényével szemben. Természetesen a tagok, fiatal népi értelmiségiek, Szabó Dezső egykori követői, Németh László írásai által inspirált egyetemisták, fiatal katonatisztek már 1945 előtt, de az után is tagjai maradtak a közösségnek. Ideológiájuk szűkre szabta a magyarság ismérveit, nem volt idegen tőlük az enyhén fajvédő irányzat. Természetesen a közösség tagjai az 1945 utáni politikai helyzetben mint a magyar nép 57 százaléka is, a Kisgazdapártban vagy annak közelében tömörültek.” Ugyanebben a tanulmányban olvashatjuk Donáth György utolsó szó jogán elmondott szavait, többek között ezeket: „Azt mondja a vád, hogy az elmúlt uralmi rendszert akartuk jogfolytonossági alapon visszaállítani. Véleményem szerint: Magyarország közjogi helyzetén március 19-e után csorba esett, teljesen szünetelt a szuverenitás. Így volt a német megszállás alatt, amikor a megszállók kegyeiből az úgynevezett jobboldali – kormányzásra egyébként nem posszibilis elemek jutottak polcra, és így van ez ma is, az orosz megszállás alatt is. Ebből elsősorban az következik, hogy a nép túlnyomó többsége távol áll ezektől a kormányoktól és a történtekért nem tehető felelőssé. (…) Nem akarom azt mondani, hogy mártírok vagyunk, bár azt sem kívánom senkinek, hogy végigszenvedje azokat a fizikai és lelki élményeket, amelyeket letartóztatásom óta én is elviseltem. Azt mondta az ügyész úr, hogy a jogfolytonosság alapján, ha netán halálos ítélet hangzik el, remélhetőleg nem Tildy Zoltántól, hanem Horthy Miklóstól fogjuk a kegyelmet kérni.

Ki kell jelentenem, hogy teljes nyugalommal nézvén a bírói döntés elé, ha ez az ítélet valóban olyan súlyos lenne, mint ahogy azt az ügyész úr indítványozta, én semmiféle földi igazságszolgáltatási fórumhoz nem fogok kegyelemért folyamodni, de még csak fellebbezni sem fogok!” Donáth György szobrának felavatását megakadályozta a csőcselék, így Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke nem tudta elmondani megemlékező beszédét. Íme, néhány gondolat az el nem mondott beszédből: „A világháború alatt mindvégig kormánypárti politikusként szemben állt a német nemzetiszocializmussal, a ’44-es megszállás után a világháború végéig nem vett részt a közéletben.

Amint az ellene folytatott koncepciós perben a bíróság előtt felidézte: 1944-ben javasolta, hogy a képviselőház Budapesten maradt tagjai üljenek össze és deklarálják, hogy a soproni nyilas országgyűlés törvénytelen, »mi vagyunk a nemzeti szuverenitás intézményesei változatlanul». A szovjet megszállást szintén élesen elutasító Donáth György a Magyar Testvéri Közösség tagjaként került a Honvédelmi Minisztérium kommunista irányítás alatt álló katonapolitikai osztályának a látókörébe. A ’44 után érdemben nem működő, viszont ’46-ban újra aktivizálódó Magyar Testvéri Közösségnek olyan tagjai voltak, mint Göncz Árpád, id. Antall József és Kosáry Domokos.” Donáth György antiszemita volt? Az volt. Mint korának számtalan kiváló, megfellebbezhetetlen tehetségű, nagyságú embere, akik nélkül egyszerűen nem is létezne magyar kultúra és magyar história. Ha pusztán az antiszemitizmus elegendő ok lenne arra, hogy kitagadjunk valakit a magyar pantheonból, akkor nem lenne ott helye Petőfi Sándornak, Herczeg Ferencnek, Kosztolányi Dezsőnek, Márai Sándornak, Németh Lászlónak, Illyés Gyulának, Szabó Dezsőnek, Féjának, Erdei Ferencnek, Móricz Zsigmondnak – úgy általában a népieknek, és históriánk számtalan nagyságának. Ráadásul az antiszemitizmus számos esetben vád csupán, s elég hozzá, ha valaki akár egyszer életében rosszat vagy igazat írt a zsidókról. Arról nem is beszélve, hogy a ’19-es patkánylázadásban és tömeggyilkosságokban sajnos felülreprezentált magyarországi zsidóság – tagjai többségének akarata és szándékai ellenére – maga is tehet arról, hogy „kivívta” a többségi társadalom mély ellenszenvét és haragját.

(Folytatjuk)

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>