- 0
Vásárhelyi Mária Facebook bejegyzése szerint megint el kellene zavarni „Orbán Viktort és bandáját”. Mondhatnánk, három hónappal a harmadik kétharmad után bizonyára megsütötte a fejét az augusztusi tűző nap, s nem veszi észre, hogy a magyarok éppen hogy nem elzavarni akarják Orbánt; nagyon is vigyáznak rá az ország élén. A libsiken kívül például senki nem vette tőle zokon, hogy terveit 2030-ig szövi, amikorra – szerencsés esetben – az Európai Unió legjobb öt életminőségű országa közé emelheti hazánkat. Ebbe beletartozik az a kultúra is, amelynek küszöbön álló irányváltását dühös kirohanással írja le.
Attól borulhatott ki, amit Orbán Viktor Tusványoson úgy rögzített, hogy „Új szellemi és kulturális megközelítésre van szükség a harmadik kétharmad után, és mi tagadás szeptembertől nagy változások előtt állunk.” Kiborulhatott továbbá az üzenet napi megjelenésétől: Szakács Árpád Magyar Idők-beli cikksorozatától, a Balassi Intézet éléről azóta menesztett Hammerstein Judit esetétől, a Heti Válasz bezárásától, a Hír Tv eredeti szellemiségének visszaállításától. Mert szerinte a hatalom először „politikai ellenfeleit csinálta ki”, most pedig „a saját soraikban vadásznak az ellenségre.” Reszket a baloldali és liberális kultúra képviselőivel nagyvonalúan bánó kultúrfelelősökért, akik azon művészeknek is támogatást nyújtanak, akik külföldön teli szájjal szidják az országot. Miközben nemzeti érzelmű művészek hosszú sora vár arra, hogy boldogulhasson. És botrányos módon még nem is anyázzák Orbánt!
Vásárhelyi bosszúállóknak, sértett, frusztrált, tehetségtelen embereknek tartja azokat, akik a kulturális korszakváltás eljövetelét sürgetik.
A nemzeti szellemiséget Vásárhelyi képtelen elfogadni. A liberálisok szerint ugyanis a magyar kultúra csak baloldali lehet vagy liberális. Nos, ezt a nyilvánvaló ostobaságot el lehetett terjeszteni a Kádár-rendszerben és 2010 előtt, amikor még az SZDSZ meghatározó szereplője volt a honi (kultúr)politikának.
A magyarok azonban már nem viselik el, hogy előírják nekik, mely alkotásnak van művészeti értéke és melyiknek nincs. (Mely alkotó boldoguljon s melyik haljon éhen.) Képtelen elfogadni, hogy birkózzanak meg egymással a művek, s az majd eldönti, milyen irányba haladjon a kultúrpolitika.
„Ezen az úton már jól láthatóan nem tudnak visszafordulni” – dühöng a szerző, s azt kívánja, hogy menjen el a rendszer a falig, jusson csődbe az ország, hogy végre szabadság és demokrácia legyen Magyarországon.
Azt gondolom, itt már jól lehet látni, hogy Vásárhelyi orvosi eset. Akkor akar küzdeni a demokráciáért és a szabadságért, amikor az a legteljesebb mértékben a magyarok birtokában van.
Hogy ez neki nincs ínyére, az más dolog. Élete 64 évéből negyven évig viszont annál inkább kedvére volt. Óriási lehetőségei miatt nem is szólt ellene egy mukkot sem. Igaz, akkor szovjet szuronyok villogtak, munkásőr csizmák csattogtak, az égen pedig szabad madarak röpködtek a különböző színű – vörös és kék – diktatúráknak megfelelően.
Vásárhelyi lelke mélyén nyilván most is erre vágyik, ezért akarja újfent elzavarni Orbán Viktort. Legközelebb négy év múlva lesz erre mód. A „fal” tehát jó messze van. Sebaj! Van addig idő orvosi kezelésre és szavazók gyűjtésére egyaránt.
