Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Róma II. János Pál boldoggá avatására készül

Róma II. János Pál boldoggá avatására készül

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

II. János Pál május elsejei boldoggá avatása előtt egy hónappal Rómában már alig találni szállást, és elkészült a rendkívüli esemény idejére vonatkozó biztonsági terv is.

Több mint kétmillió embert várnak az olasz fővárosba a Szent Péter téren rendezendő szertartásra, és az ezzel egy napra eső munka ünnepére is.

Számháború folyik a római lapokban. Két-három milliós zarándoktömeg érkezését hirdették meg, amikor tavaly decemberben XVI. Benedek bejelentette elődje boldoggá avatásának dátumát. 

Jelentősen kevesebbről, háromszázezer látogatóról írt a Corriere della Sera napilap római melléklete hangsúlyozva, hogy a hatalmas tömeget beharangozók rossz reklámot csináltak a főváros idegenforgalmának. 

A végtelen emberáradattól tartva ugyanis sokan lemondták foglalásukat. Mások meg se próbálnak szállást keresni, azt gondolva, úgyse találnak üres szobát, vagy azt tapasztalják, hogy már alig akad szállás. 

"Lehetetlenség megjósolni, hányan fognak érkezni. Azt biztosra veszem, hogy a Szent Péter téren nem lesz egy talpalatnyi üres hely sem. Azok se túloznak, akik több mint kétmillió érkezőt becsülnek; ennyien voltak Rómában 2005-ben is, a II. János Pál április másodikai halála, április kilencedikei temetése és az új pápa megválasztása közötti időszakban. Akkor azonban nem egyszerre érkeztek" - mondta a boldoggá avatás programjának sajtótájékoztatóján Cesare Atuire atya, az Opera Romana Pellegrinaggi vatikáni zarándokiroda igazgatója. 

A 2000-es jubileumi szentév óta a zarándoklatok szervezésével foglalkozó Opera háromszázezer helyet biztosít egyházi intézményekben, vendégházakban, kolostorokban a II. János Pál boldoggá avatására érkezőknek. Ennyi embert tud befogadni a Szent Péter tér is. A többiek a Circus Maximus mezején és a Lateráni Szent János-bazilika előtti téren felállított óriásvásznon követhetik az eseményt. 

A boldoggá avatás programja három napot ölel át. Április 30-án este virrasztást tartanak a Circus Maximusban. Május elsején délelőtt a Szent Péter téren avatják boldoggá II. János Pált. Május másodikán a pápa koporsóját a Szent Péter-bazilikában állítják ki. 

Az Opera célja az, hogy az anyagiak senkit se korlátozzanak a részvételben. Etikai kódexet írt alá a Federalberghi szállodai szövetséggel az alkalomhoz méltányos árak tiszteletben tartásáról. Ez azonban nem akadályozta meg a szobaáraknak az idényhez képest akár háromszoros drágulását. 

Az interneten elterjedt hírekkel ellentétben a boldoggá avatásra nem kell jegy, megtekintése teljesen ingyenes. A résztvevők, az úgynevezett "Papa pass" kártyával, kedvezményben részesülnek a római közlekedési eszközökön - hangzott el a sajtótájékoztatón. 

II. János Pál boldoggá avatása egybeesik a húsvéti ünnepek és a tavaszi szünet utolsó napjaival és a Rómában május elsején rendezett szakszervezeti felvonulással és könnyűzenei koncerttel. "Május elsején több mint kétmillióan lesznek: turisták, zarándokok és a koncertre jövő fiatalok" - számolt Mauro Cutrufo az idegenforgalomért is felelős alpolgármester. Elmondta: Rómában a szállások száma nem haladja meg a kétszázezret, ezért Lazio tartomány, Toscana déli és Campania északi részének szállodáit is igénybe kell venni. Nem kell mindenkinek szállás: a lengyelek például autóbusszal reggel érkeznek és este el is mennek. 

"Ilyen május elsejét rég nem láttunk" - állapította meg örömmel Vincenzo Ponterio a római "Bed and Breakfast" szállások elnöke. Adatai azt mutatják, hogy tavalyhoz képest hetven százalékkal emelkedett a foglalások száma. A vendégek többsége Spanyolországból, Franciaországból, Portugáliából és Olaszországból érkezik. 

Nem csak a logisztikának, a biztonságnak is főszerep jut. "Az egyszerre zajló vallási és ifjúsági esemény kiemelt készültséget sürget. A líbiai háború és az esetleges terrorista merénylet veszélye miatt a rendkívüli biztonsági intézkedések már húsvét péntek előtt életbe lépnek" - hangoztatta Francesco Tagliente, a római rendőrkapitányság szóvivője. 

Róma lakosai a maguk részéről felmérésre válaszolva leszögezték, május elsején elmenekülnek a városból.

inforadio.hu, MTI
 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Történelem (17) Heti lámpás (310) Flag gondolja (36) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Mozi világ (440) Mozaik (83) Tv fotel (65) Sport (729) Jobbegyenes (2778) Mondom a magamét (7501) Irodalmi kávéház (537) Nagyvilág (1309) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Belföld (10) Szépségápolás (15) Gazdaság (702) Kultúra (6)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>