- 0
Trump Clintonné örökségéről Clevelandben: “Halál, pusztítás, terrorizmus és gyengeség”
Sorost “egy új nürnbergi bíróság elé kellene állítani az emberiség ellen elkövetett gazdasági bűncselekmények elkövetése miatt.”
POLITICO
Az amerikai honlap európai kiadásának reggeli köremailje így foglalja össze Trump beszédének lényegét: „Politikai pályája legnagyobb késő esti beszédében Donald Trump Clevelandben elfogadta a Republikánus Párt elnökjelölését… (azt mondta) A helyzet rosszabb, mint bármikor korábban… Az amerikai kormány minden módon és minden szinten cserbenhagyta az amerikaiakat… Hillary Clinton öröksége halál, pusztítás, terrorizmus és gyengeség… Több tízezer illegális migránst engedtek rá közösségeinkbe, hogy ott embereket gyilkoljanak.” A hallgatóság ilyeneket kiáltott: „Építs falat!” és „Zárd börtönbe!” (mármint Clintonnét).
DER SPIEGEL
A legolvasottabb német hírportál főszerkesztőjének reggeli köremailje ezt tartotta fontosnak kiemelni Trump beszédéből: „a törvények nagyobb betartatását és több rendet, több munkahelyet, kevesebb migránst ígért… Hillary Clintont tehetségtelen politikusnak és jéghideg csalónak állította be”.
SÜDDEUTSCHE ZEITUNG
A müncheni szerkesztésű balliberális lap reggeli „Ami fontos” köremailjében ezt emeli ki Trump beszédéből, azt kommentálva is: „Meghirdette, hogy az amerikaiaknak több millió munkahelyet teremt, megvédi őket a terroristákról és nagy, szép fal fel fog épülni a mexikói határon, ami marhaság”.
CNN/NBC
Aki a két amerikai tévécsatorna tegnapi műsorát 25-25 percig nézte, öt alkalommal hallhatta azt, hogy „Mi vagyunk a legkiválóbb nemzet e Földön”. (A „minden ország egyenlő, csak Magyarország alábbvaló” elvet hangoztató hazai liberálisok szerint ilyen kijelentés Magyarországra vonatkoztatva soviniszta és antiszemita.)
A német lap ezzel a címmel tudósít Donald Trump clevelandi beszédéről: „Trump apokaliptikus üzenete Amerika hanyatlásáról”, az alcímben hozzátéve, hogy a republikánus elnökjelölt bűnözésről, erőszakról és szegénységről szónokolt.
DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN
„Ilyen még nem volt: a NATO beavatkozik az amerikai elnökválasztási kampányba”,kezdődik a német gazdasági-politikai portál beszámolója arról, hogy Stoltenberg NATO-főtitkárt aggasztja Donald Trump azon véleménye, hogy a NATO-országoknak a jövőben nem szabad csak az USA-ra hagyatkozniuk. Trump ugyanis tegnap azt mondta, a balti államok mellé csak akkor állna, ha teljesítették az USA-val szembeni kötelezettségeiket.
* * *
Az EBESZ az osztrák hatóságoktól meghívást kapott, hogy ellenőrizze a megismétlendő osztrák elnökválasztást, közölte tegnap a bécsi székhelyű szervezet.
* * *
A török kormány meg fogja vizsgálni, hogy vannak-e puccsisták a jegybankban. Ott a bankárok egy csoportja magas alapkamatot akar bevezetni. A kormány ezzel szemben alacsony alapkamat politikát követel. (Simon András volt MNB elnök az UFO-News-nak tagadta, hogy a török jegybank gülenista szárnyának tanácsadója lenne.)
A portál a levert török puccsal kapcsolatos médiareagálásokat gyűjtött össze, a francia La Croix napilap cikkével kezdve, amely azt konstatálja, hogy Törökország hatalmas lépésekben távolodik Európától és kialakul egy Moszkva-Ankara tengely. Putyin és Erdogan augusztus elején ismét találkozik Moszkvában. „E két ország annyira hasonlít egymásra, hogy csak képesek lesznek egyesíteni erejüket”, írja a La Croix. Idézi az amerikai Foreign Policy cikkét, amely szerint „Erdogánnak nincs mitől tartania Washingtonban. Csak meg kell nézni az amerikai-török viszonyt az elmúlt fél évszázadban és akkor világossá válik, hogy a demokrácia egyáltalában nem jelent követelményt a NATO-tagsághoz. Teljesen mindegy, mit mondott Obama péntek éjjel: a történelem azt mutatja, hogy szombaton reggel Washington megtalálta volna a módját, hogy együttműködjön bárkivel, aki Ankarában győztesként kerül ki.” Vagyis Erdogánnak nem kell félnie: az USA-nak a döntő szempont nem a demokrácia, hanem az, hogy érdekei céljából Ankara együttműködjön vele.
Az Egyesült Államok vezető külpolitikai folyóiratának portálján megjelent cikk azt írja, a Moszkva-Ankara közeledésben Törökországé lesz a gyengébb szerepe, főként a mostani puccskísérlet után, amikor a hadsereg meggyengült. Az együttműködést segíti, hogy Ankarának feszültebbé válik a viszonya Brüsszellel és Washingtonnal.
„Az EU és az USA eltérő vonalat képvisel a törökországi megtorlások ügyében” címmel írt cikkében a brüsszeli szakportál idézte az unió külügyi szolgálatának tegnapi megfogalmazását, amely szerint az, amit Ankara tesz a puccskísérlet nyomában „elfogadhatatlan”, miközben Washingtonban tegnap Kerry külügyminiszter szóvivője azt mondta, hogy a török reagálás – beleértve a tömeges letartóztatásokat – „ésszerű”.
FRANKFURTER ALLGEMEINE ZEITUNG
Manfred Weber, a bajor CSU európai parlamenti képviselője követeli, hogy az Európai Unió fejezze be Törökországgal az uniós csatlakozási folyamatot, idézi őt a vezető német lap.
George Soros a vezető olasz lapnak „Olaszország az euró gyenge pontja” főcím alatt megjelent interjújában elmondta, hogy az EU halálos veszélyben van és azt egy olyan társulássá kell átalakítani, amelybe az Egyesült Királyság és mások be kívánnának lépni. Interjúja végén kifejtette, Renzi miniszterelnök nagyon ügyes ahhoz, hogy „nem enged olyan referendum kiírását, amelyet netán elveszíthet”. (Olaszországban valamikor októberben szavaznak referendumon az alkotmány módosításáról.)
Az olasz hírportál így reagált a fenti, Corriere della Sera-ban megjelent Soros-interjúra: „George Soros azon szupergazdagok 1 %-hoz tartozik, akik a világ sorsáról döntenek és azok egyike, akiket egy új nürnbergi bíróság elé kellene állítani az emberiség ellen elkövetett gazdasági bűncselekmények elkövetése miatt.”
Norbert Hofer, a Hofburg (osztrák elnöki palota) szabadságpárti várományosa azonnali stoppot követel osztrák állampolgárok török állampolgárságának eltűrésére. Több tízezer török származású osztrák veszi fel a török állampolgárságot, miközben az osztrák törvények szerint nem lehetnének kettős, így ausztrotörök állampolgárok.Mindez azután került előtérbe, hogy Bécs utcáin rokonszenvtüntetéseket tartottak Erdogan török elnök mellett. Az osztrák hatóságok nem értesülnek arról, ha egy osztrák állampolgár felveszi a török állampolgárságot, írja a vezető osztrák lap.
Az osztrák közszolgálati adónak Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter kijelentette: „Törvényeink egyértelműek. Aki török állampolgárságot felvesz, elveszíti az osztrákot. Elfogadhatatlan, hogy külföldről szólítsanak fel tüntetésekre. Nem fogadjuk el, hogy a konfliktusokat hazánkba kívülről exportálják. Aki a török belpolitikában aktivistaként akar beavatkozni, szabadon elhagyhatja Ausztriát”.
Tegnap az ENSZ Biztonsági Tanácsában zárt ajtók mögött arról tanácskoztak, kiből legyen ENSZ-főtitkár. A négy nagyesélyes: a portugál António Guterres, a szlovén Danilo Türk, a bolgár Irina Bokova és a szerb Vuk Jeremic, értesült a brüsszeli szakportál, hozzátéve, ez még csak a folyamat kezdete.
Izraeli katonák által kísért bulldózerek egy Jeruzsálemtől északra fekvő ipari parkban palesztinok házait rombolták le tulajdonosaik távollétében, ad számot a tényről az iráni hírtévé bemutatva, miként sír az elpusztított háza romjain ülő palesztin nagymama.
Egy finnországi háztulajdonost négy év börtönre és súlyos pénzbüntetésre ítéltek, miután megvédte házát három, azt kirabolni akaró személytől. Az utóbbiak enyhébb büntetést kaptak és áldozatuknak kártérítést kell fizetnie nekik. Még áprilisban a Helsinkitől mintegy 50 km-re fekvő Hyvinkää városában a 35 éves háztulajdonos kopogtatást hallott házának ajtaján. Ahogy azt kinyitotta, három idegen baseball ütőkkel és egy pisztollyal nekirontott. A férfi bement a konyhába és az onnan felvett késsel elkergette a két betolakodó férfit és a velük érkezett nőt, írja a naponta több milliós látogatottságú amerikai hírportál.
Az antiszemitizmus ügyében már sokszor események bojkottjára felszólító György Lázár a kanadai szerkesztésű angol nyelvű portálon „Elie Wiesel felszólalt az Orbán kormány intézményesített antiszemitizmusa” ellen című cikkében ezúttal a magyar kormányt azért nevezi antiszemitának, mert az nem fejezte ki részvétét Wiesel halála alkalmával, sőt még táblát is kihelyeztek a parlamenten Esterházy János „II. világháborús szlovák politikus” tiszteletére, holott a pozsonyi zsidó közösség és Ivan Gasparovic szlovák elnök Esterházyt fasisztának nevezte. (A Wikipedia róla szóló angol szócikke idézi a Mazsihisz közleményét, amelyben zsidómentő hősnek tekintik a Szovjetunióba is deportált Esterházyt.)