Hogy fogalmunk legyen a szándék szerint „világítótoronyként” működő projektről, jellemzésül: csak a hírosztályon negyven újságíró fog dolgozni. Összehasonlításként: a Financial Timesnak négy, a Magyar Távirati Irodának, akár a vezető német lapoknak, két tudósítójuk állomásozik az Európai Unió központi városában. Az előfizetési díjak csillagászatiak lesznek, attól függően, hogy az érdeklődők a híreket milyen mélységben és mennyiségben kívánják megismerni, illetőleg attól, hogy potenciálisan hányan használhatják fel azokat. A legolcsóbb évi hatezer dollárba kerül, míg egy-egy multinacionális cég a teljes hozzáférésért akár százezreket (!) is fizethet.

Aki azt hiszi, hogy ez az óriásvállalkozás majd tárgyilagos lesz, annak elég egy pillantást vetnie a bemutatkozó napon Fasiszta a Kremlben címmel felkerült cikkre. Igen, Putyin orosz elnökről van szó, akinél - német médium – már vártuk a „náci” jelző ráaggatását. Ola Cichowlas írásában erre hamar sor került. Megtudjuk tőle, hogy „Putyin nácizmust hozott a politikába”. Szerinte ezt az ellenzéki Borisz Nyemcov mondta „egy tudósítónak” órákkal azelőtt, hogy a Kreml tövében meggyilkolták. Majd Orbán Viktor, a fasiszta Putyin „ideológiai társa” következik mint az orosz elnök Európai Unióba előretolt helyőrsége. A tekintélyuralmat bevezetett, a demokráciát lábbal tipró magyar miniszterelnök, aki mind nagyobb veszélyt jelent Európára, és már régen nem szalonképes. A cikk ezzel a mondattal zárul: „Európa nem engedhet meg magának több Orbán Viktort, hanem több Borisz Nyemcovra van szüksége.”

Az amúgy is csődtömeg Brüsszelnek tehát a hazájukban szinte teljesen lényegtelen figurákra van szüksége, akik nyakig korruptak voltak, csak az a lényeg, hogy álljanak ki a képzelt „fasiszták” és „nácik” ellen.

A nagy garral bemutatott első számban megjelent cikket még tragikomikusabbá teszi, hogy az utánközlés. Az eredetit az amerikai Politico.com-ra tették fel idén március 3-án.

Aki azt hiszi, hogy a magyar jobbközép kormányra rendszeresen ráaggatott ideológiai jelzők a vákuumban születtek, vagy netán valóságalapjuk lenne, az az elmúlt negyedszázadban módszeresen kerülhette a külföldi lapok Magyarországról szóló „tudósításainak” és egyéb írásainak olvasását. Nem: mindez folyamatos megdolgozás eredménye, és annak forrása hazai berkekben keresendő. Azoknál, akik minden mai jobbközép kormányt azonosítani kívánnak a német megszállás idején történtekkel.

A magyar kormányban a tapasztalatok ellenére is még sokan makacsul hiszik, hogy a bocsánatkérés, sőt, az ismételt vagy akár rendszeres bocsánatkérés, de akár a sok-sok milliárdos engesztelési projektek mindezen bármit enyhíthetnek. Erről az amerikai FBI vezetőjének nagy vihart kavart legutóbbi kijelentése is tanúskodott, noha az eddig széltében-hosszában terjesztett „bűnös nép” szindrómában számunkra semmi új nincs.

Aki viszont azt hiszi, hogy a második világháború alatt történteknek bármi köze van ahhoz, hogy a magyarokat tekintik a holokauszt legbűnösebb népének, szintén nagyot téved. Csak össze kell hasonlítani az Egyesült Államok lengyel, holland, román, francia és magyar nagykövetségei honlapjának tegnapi nyitóoldalát, hogy lássuk, kizárólag nálunk szerepel a holokauszt emléknap, és a romákról szintén csak budapesti szerkesztésű honlapon emlékeznek. Pedig a felsorolt országok javarészében nagyobb arányban öltek meg zsidó állampolgárokat, mint nálunk. Vagyis a holokauszt témájában a vélhetőleg univerzális álláspontot ismét csak ránk testálták. Sűrű bocsánatkéréseink ellenére.

De nézzük az érem másik oldalát. Menáhém Begint, Izrael egykori miniszterelnökét 1978-ban Nobel-békedíjjal tüntették ki. Ő soha nem kért bocsánatot azért, mert Irgun nevű terrorcsoportja részt vett palesztinok tömeges lemészárlásában Déir Jászínban, vagy szintén e terrorcsoport vezetőjeként 1946-ban parancsot adott a jeruzsálemi Dávid király szálloda felrobbantására, ahol kilencvenegy ember veszítette életét. De erről nem illik beszélni. Gyöngyösi Márton jobbikos országgyűlési képviselő kérhetne akár ötvenszer is bocsánatot, amiért eredetileg nem azt akarta mondani, mint ami elhangzott az izraeli–magyar kettős állampolgárság nyilvánosságra hozását illetően, de az ő bocsánatkérése nem számít. Ő ugyanis más kategóriába tartozik.

Udo Ulfkotte, a vezető német „konzervatív” lap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung egykori, sokat tapasztalt munkatársa pénteken mutatta be Budapesten Megvásárolt újságírók című kötetének magyar kiadását. Noha ezért nem hibáztatható, könyvének van egy nagy hiányossága. Az, hogy csak a német médiáról szól. Ugyanis ha lenne sok Ulfkotte, kiderülne, hogy a nyugati országok mindegyikében, és egyre inkább: a média tollát nemcsak a kormányok, a titkosszolgálatok és a nagytőke vezeti, de sok tekintetben már ott tartunk, mint a sokat emlegetett közép-ázsiai országok sajtója. Például a kötelező hallgatásban. Mégpedig totális hallgatásban.

Vajon melyik nyugati média tudósított arról, hogy április 22-én Jeruzsálemben Halál az arabokra! menetet tartottak az óváros muszlimok lakta negyedében?

Vagy arról, ami ennél mérhetetlenül nagyobb horderejű: az amerikai kongresszus két házának pénzügyi bizottsága április 24-én egyhangúlag módosított egy kereskedelmi törvényt, amely az illegális ciszjordániai zsidó telepek termékeinek bojkottját egyenlővé teszi Izraelnek az amerikai törvények által tiltott bojkottjával. Ugyanakkor a szintén most elfogadott, vámokról szóló kongresszusi törvénymódosítás büntetni rendeli az illegális telepeket bojkottáló vállalatokat. Egyébként az Európai Unió huszonnyolc államából nemrégiben tizenhat javasolta.

Hogy ezekkel a törvénymódosításokkal a Washington és Brüsszel által zárt ajtók mögött tárgyalt Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) kezét megköti, azt az amerikai zsidó Forward.com hírportál az illegális telepek érdekét tekintve történelmi áttörésnek nevezi. Mint ahogyan azt is, hogy amerikai nyomásra Izraelt a TTIP részéve akarják tenni.

Ha valaki arra kíváncsi, e „történelmi áttörésről” miért hallgat a nyugati sajtó, kérdezze meg Ulfkottét.

Lovas István – magyarhirlap.hu