Tegyük hozzá, Németország például messze esik a bóvli kategóriától, nem erről van tehát szó, hanem minden idők egyik legnagyobb piaci bizalomvesztéséről. Pestiesen szólva: ez sem piskóta.

A pénzpiac angolszász dominanciájának magától értetődően semmi köze a politikai atlantizmushoz. Válság idején pontosan megtapasztalhatjuk, mennyit ér a pénz- és tőkepiacok napi gyakorlatában a sokat hangoztatott transzatlanti kapcsolatrendszer. Semennyit. Washington és London érdekei gyökeresen ellenkeznek az európai érdekekkel, nem az euró, hanem a dollár és font erősítésében érdekeltek. Az Európai Unió közös pénzügyi politikáját – már amennyiben valójában létezik – mindenképpen a közös fizetőeszköz és a tagországok egymás iránti szolidaritására kell alapozni.

No, ez a legnehezebb.

Pedig a lélektani pillanat felettébb alkalmas: a francia–német együttműködés történelmi értelemben is irányt mutat a kontinensen. A gond csak az, hogy a nemzetállami vezetők látványos összeölelkezése sem feledtetheti el, hogy az euróövezeten kívüli támadások gyengítik az unió politikai és gazdasági tekintélyét.

Az a tény, hogy a három nagy amerikai hátterű hitelminősítő cég közül akár csak az egyik is leminősíti az euróövezet államait, olyan globális kérdés, amely nemcsak az érintettekre, de az egész világgazdaságra döntő hatással jár. Európa és az euró kiszolgáltatottságát pontosan jelzi, valamint az önálló érdekérvényesítést akadályozza, hogy mindmáig nem épült ki az önálló európai hitelminősítés rendszere. Mégiscsak abszurd, hogy az Európai Unió erős, kevésbé erős és gyenge teljesítményű gazdaságait az amerikai hátterű Fitch Ratings, Moody’s és Standard & Poor’s meneszti a mennybe vagy küldi a pokolba. S mindez nem érzelmi kérdés, hanem nagyon is jól felfogott közös érdekünk: lehetetlen állapot, hogy Európát amerikai nézőpontból szemlélje a világ, arról nem is beszélve, hogy az amerikai hitelminősítők hegemóniája számos visszaélésre, spekulációra ad lehetőséget.

Ebből a gazdasági környezetből, a világgazdasági válság kellős közepéből Magyarország leminősítését egyetlen tényként kiemelni – amivel a baloldali sajtó hetek óta elkápráztatja olvasóit – legalábbis méltánytalan, és akkor még nagyon finoman fogalmaztam.

Magyarország ellen szurkolni, a bankok pártját fogni, hahotázni az összeomlás stációinál pedig becstelenség. Sajnos, ilyen cikkeket, tudósításokat is látni szép számmal.

Az erősebb Európa 2011-ben már nem pusztán jelszó. Az erősebb Európa az életben maradás utolsó esélye olyan megroggyant nemzetgazdaságoknak, mint Magyarországé. Demagóg jelszavak és kincstári optimizmus helyett józan fejjel csak azt mondhatjuk, hogy a hazai gazdaság felemelkedése nem kizárólag ennek a kormánynak a felelőssége. A hajó suhan, és rossz kikötőbe tartunk, mert az előző kapitány a döntő pillanatokban elnézte az iránytűt. Aztán mentőövestől elegánsan beleugrott a vízbe, és ő, de csakis ő, lendületes karcsapásokkal kiúszott a szárazföldre. Időközben a hajófenékben a legénység mindent megevett, fogytán a víz, a kikötő pedig még nem látszik.

Bánná az ördög, ha rossz kikötőbe is, de egyszer érjünk be valahova.

Azt azonban tudnunk kell, hogy nem hazai vizeken hajózunk, és könnyen megeshet, hogy a kisebb hajókat megcsáklyázza a látóhatáron feltűnt kalózhajó legénysége. Ők már naszádokat is elfoglaltak a világtengereken, minket talán reggelire fogyasztanak el, ezt azért feltétlenül tudnunk kell.

Nincs mese, tárgyalni kell az egérút feltételeiről, de azért az ágyúkat se tömjük be rongyokkal… Ki tudja, mit hoz a jövő? A jelenlegi globális válságot sem látta előre senki.