{...} már csak a robbantás szimbolikus célpontja, a helyi hívek és külföldi turisták által naponta ezrével látogatott hinduista templom miatt sem. Más tényezők is ezt a hipotézist erősítik. Az Aon brit kockázatkezelési és biztosítási tanácsadó cég szerint ugyanis 2013-ban a világ terrorfenyegetésnek leginkább kitett 10 országa (veszélyességi sorrendben) Afganisztán, India, Irak, Nigéria, Pakisztán, Oroszország, Szomália, Szíria, Thaiföld és Jemen volt.

Eltekintve attól, hogy a briteknek láthatóan ezúttal is amerikai zabigyerekeik felé hajlott a kezük, mert a toplistáról „érdekes módon” kimaradt a szinte napi rendszerességgel különböző mészárlások, merényletek és terrorcselekmények színtereként szolgáló USA, viszont „természetesen” felkerült rá az ebből a szempontból kevésbé exponált Oroszország, az mindenesetre első pillantásra megállapítható belőle, hogy – Thaiföldet kivéve – kizárólag muszlim népességű vagy jelentős muszlim kisebbségnek otthont adó országokról van szó.

Rögtön felmerül a kérdés, hogy ebben a horrorisztikus kompániában vajon mit keres a hagyományosan a mosoly országának tartott egykori Sziám, még a világ egyik legingatagabb és legháborgóbb államát, Jement is megelőzve? Így ugyanis a 68 milliós össznépességének alig 5 százalékát alkotó 3,5 milliós muszlim közösségével az országok egy olyan csoportjába került, ahol a muszlimok jóval többen vannak (Szomáliában tízmillióan, Indiában és Pakisztánban több mint 180 millióan).

Napjainkban azonban már a világ egyetlen országa sem érezheti magát biztonságban az iszlamista terrorfenyegetéstől. Ezt a nyugatiak a saját kárukon tanulták meg, miután óvatlanul milliószámra fogadták be és fogadják be mind a mai napig a nyomor, a káosz és a háború elől menekülő (főleg muszlim) fekete-arab honfoglalókat, akik időről időre féktelen utcai randalírozásokkal, véres merényletekkel, sőt újabban demonstratív lefejezésekkel hálálják meg a nagyvonalú vendéglátást, ráadásul sok helyen úgy elszaporodva és elhatalmasodva, hogy immáron ők diktálnak a velük való együttélésre kényszerített őshonosoknak és tehetetlen hatóságaiknak egyaránt. (Ezek az ún. no-go zónák vagy polkor zsargonban „érzékeny városi övezetek”.)

Terrorfenyegetettségét tekintve egyébként az Aon Thaiföldnek az 5-ös skálán 4-es fokozatú kockázatot tulajdonít, amely a „magas” szintnek felel meg. Ez a besorolás annak köszönhető, hogy az ország déli részén az utóbbi évtizedben valóságos ostromállapotot teremtettek a muzulmán szeparatisták. 2004 óta a Malajziával határos három tartományban, ahol a muszlim népesség összpontosul, egymást érik az államhatalom és a buddhista többség jelképes intézményei (laktanyák, rendőr­állomások, iskolák, templomok stb.) ellen – gyakran külföldi dzsihadisták részvételével – végrehajtott fegyveres támadások, amelyek eddig több mint 5500 ember (köztük legalább 170 tanító!) életét követelték. A Le Figaro francia napilap szerint ebben az országrészben egyetlen nap sem telik el bombamerényletek, köztisztviselők meggyilkolása, középületek vagy pagodák felgyújtása nélkül, és az iszlamista szervezetek legfanatikusabb terrorosztagait madraszákban verbuvált tizenéves juwaek (lázadók) alkotják, akik semmilyen brutalitástól sem riadnak vissza, és a kezeik közé került buddhista szerzeteseket lefejezik vagy élve elégetik, a rendőrspicliket halálra kínozzák, a thai asszimilációs politika cinkosainak tekintett tanítókra pedig mache­tével támadnak rá. (Thailande: la „sale” guerre de religion de Pattani, lefigaro.fr, 2012. június 6.) 2013. május elsején Pattani tartományban néhány terrorista géppisztolyból tüzet nyitott az egyik bolt előtt álldogáló falusiakra, hatot leterítve közülük, majd két támadó közvetlen közelről főbe lőtte az áldozatokat. Egyikük egy kétéves gyerek volt. A mészárlás másnapján a helyi mecsetekben, piacokon és teaszalonokban iszlamista röpiratok jelentek meg ezzel a szöveggel: „A pattani hat hulla lecke a sziámiak számára, hogy emlékeztesse őket, hogy mindnyájukat meg fogjuk ölni. A gyerekeket és a nőket sem fogjuk megkímélni. Mindent el fogunk követni, hogy a sziámiak elfogadják a követeléseinket.”

Végső céljuk, a terület elszakadása és függetlenné válása érdekében a muszlim szélsőségesek etnikai tisztogatásba kezdtek. Narathiwat tartomány egy évtizede még négyszázezer főt számláló buddhista lakosságának felét már elüldözték, és csak idő kérdése, hogy ez utóbbiakból hírmondó sem marad a régióban. Ugyanez a módszer korábban tökéletesen bevált többek között Koszovóban is: ott az ortodox szerbeket üldözték ki otthonaikból a muszlim albánok, itt a buddhista thaiokat a muszlim yawik (thaiföldi malájok). Egyébként lényegében ugyanez történik a nyugat-európai nagyvárosok egyes negyedeiben is, amelyekből az egyre nagyobb tömegben betelepülő, többségében színes bőrű és muszlim vallású siserahad mindennapos zaklatásának kitett fehér őslakosok előbb-utóbb pánikszerűen elmenekülnek, szabad teret engedve az állam joghatósága alól de facto függetlenedett, faji és vallási szempontból immár homogén lakosságú bantusztánok vagy kalifátusok kialakulásához.

Thaiföldön annak az asszonynak a drámai sorsa példázza ezt a világszerte azonos séma alapján zajló folyamatot, aki 81 éves korára az egyetlen buddhista maradt egy 1600 lakosú faluban, miután Baan Ga Dohból időközben az összes hitsorsosát elüldözték muszlim szomszédjaik. E buddhista exodus egyik utolsó környékbeli mohikánjának számító Jiaw Pongthawil azóta kormánykatonák védőőrizetében él, akik gyakorlatilag beköltöztek erődítménnyé átalakított házába, amelyre az utóbbi években ennek ellenére is többször rátámadtak az iszlamisták, legutóbb egy házi készítésű gránáttal, amely azonban szerencsére nem robbant fel. Nem úgy, mint a helyi buddhista és muszlim lakosság békés egymás mellett élésének az illúziója. Ez ugyanis végleg elenyészni látszik az iszlám világszerte tapasztalható radikalizálódása nyomán fellángolt terror-ellenterror spiráljában – immáron Thaiföldön is.

]]>www.demokrata.hu]]> - Gazdag István