Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
a06232b36eac9113bab844b8d9c9a64e.jpg

Nagy nevettetők 6.rész: Salamon Béla

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Lusztig Ede állítólag csúnya külseje miatt bocsátotta el a Rákóczi úti textilboltból, miután lejárt a tanoncideje (bár a cég egy Sas utcai üzletében, ahová főleg vidékiek jártak, segédként tovább dolgozhatott). Jellegzetes elálló füleivel valóban nem volt férfiszépség (bár fülek dolgában Kellér Dezsővel természetesen nem versenyezhetett.)

Rengeteget lépett fel, vidéken is, szinte mindenhová elment, ahová meghívták. Nagyon élvezte a sikert. Szívesen megállt beszélgetni, kedves embernek ismerték. Vidékre gyakran az előadás előtt már órákkal megérkezett, körbesétált, kávézott, beszélgetett és ismerkedett.

Szívesen lépett fel jótékonysági előadásokon a lipótmezői elmegyógyintézetben.

Az MTK-nak drukkolt. Jenő öccséhez hasonlóan gyerekkorától futballrajongó volt, tanonc korában labdát vett és megalapította a Remény Futball Klubot, amelyben későbbi válogatott játékosok is rúgták a labdát (Révész, Holics, Schlosser, Sebestyén).

Sokat viccelődtek azon, hogy nagy lábon élt: 47-es cipőt hordott. (A Vonósnégyesben szándékosan rálép az egyik „szintén zenész” lábára, aki méltatlankodik, hogy rajta tapos a „48-as” lábával.)

Salamon Béla (Saly Béla, Beregrákos, 1885. március 4. – Budapest, 1965. június 15.) magyar színész, színházigazgató, humorista, karcolat- és élcíró volt. A 20. század közepének egyik legismertebb magyar komikusa, a túlélni iparkodó-ügyeskedő budapesti kisember alakjának klasszikus alakítója színpadon és a filmvásznon. .)

Felvett alakításait máig játsszák, szerepmondatai közt voltak olyanok, amelyek őt magát is túlélő szállóigévé váltak. („Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni"”, „Lepsénynél még megvolt”, „szintén zenész”

 

A Kárpátalján született, édesapja zsidó kisboltos volt. Hatéves korára Berettyószentmártonba költöztek, innen járt a három kilométerre lévő újfalusi elemi iskolába húgával, Bertával és öccsével, Jenővel. Nővére, Etelka nem járt az iskolába, hanem tejet hordott Újfaluba. Négy polgári iskolát végzett (más forrás szerint hatot).

Bátyja, Pál vitte Budapestre, hogy orvosnak tanuljon. A Wesselényi utcai izraelita iskolába járt, padtársa Kann Gyula (a későbbi komikus Kabos Gyula) volt. Büntetésből az első padba ültették őket. Végül nem tanult orvosnak: a Rákóczi út 2. alatt lévő textilüzlet, Lusztig Ede boltja kirakatában észrevette, hogy tanoncot kerestek és jelentkezett. Szomszédos volt a Rákóczi út 1 alatti Nemzeti Színház, amelynek rendszeres látogatója lett. (A Rákóczi utat akkor a maihoz képest fordítva számozták.)

Kereskedősegédből lett 1913-ban (más forrás szerint 1914-ben) színész, először műkedvelőként a Szabók Szakegyesületében, majd a Rákóczi úti Trocadero mulatóban kisegítőként, a kereskedősegédi munka mellett. Rekedt hangja miatt innen eltanácsolták, magánvállalkozóként kötényeket kezdett el árulni, de belebukott. Gyárfás Dezső komikus beajánlotta az Orfeumba. Első előadásán, amelyen álomba merülő bakát játszott, valóban elaludt a színpadon, alig tudták felverni, amivel nagy sikert aratott.

Ezután számos helyen játszott: A Royal Sörkabaréban, ahol többek közt Szőke Szakáll darabjait játszottak, az Apolló Kabaréban, az EMKE Kabaréban, a Bonbonniere Kabaréban.

Nagy hírnévre azután tett szert, hogy 1922-ben az Apolló Kabaréban eljátszotta Salgó szerepét Szőke Szakáll Vonósnégyes című egyfelvonásos bohózatában, amelynek bemutatása nagyrészt neki volt köszönhető. „...Élete végéig a félszeg, de ügyefogyottságában is ravasz kisember figuráját játssza, amellyel először Szőke Szakáll "Vonósnégyes" című jelenetében volt sikere, és amely jelenetnek karrierjét is köszönheti” - írta róla Dévényi Ildikó és Takács István a szineszkonyvtar.hu életrajzi összefoglalójában. A Vonósnégyes sikere egész életében elkísérte. Amikor Szőke Szakáll Hollywoodba tette át székhelyét, a darab jogait is Salamonra ruházta át.

Roboz Aladár részvénytársasága 1923. december 1-én nyitotta meg a Terézkörúti Színpadot, az időszak egyik legjelentősebb kabaréjat, amelynek igazgatója Salamon Béla, művészeti vezetője Nagy Endre lett. A Délibáb című színházi hetilapban 1928-ban Salamon Béla erre gy emlékezett vissza: „Direktorságom egyébként nagyon könnyen ment. Egy szép napon összetalálkoztam Roboz Aladár úrral a Projektographnál. Roboz úr így szólított meg: Salamon úr, magával kedvem volna kabarét csinálni, maga olyan becsületesnek ’látszik...’. Mit tesz Isten. Úgy látszik, tényleg nagyon becsületesnek látszhattam, mert ez után a nyilatkozat után 24 órával már zsebemben volt a szerződés, mely szerint Salamon-Kabaré néven fog megnyílni az akkor Intim Kabaré. A Salamon-kabaré azonban mégis Terézkörúti Színpad néven indult meg - hála Istennek -, tudniillik ez a címváltozás jelentette azt, hogy Nagy Endre urat sikerült megnyernünk a magunk számára, 1923-ban.”

Beregrákos magyar közössége szülőházának megvásárlását, felújítását és emlékmúzeummá alakítását tervezi (2008 vége). Beregrákoson 2006 szeptember 17-én avatták emléktábláját, a 2007. június 26-ról 27-re virradó éjszaka azonban ellopták - egy éven belül ez volt a harmadik támadás kárpátaljai magyar emlékjelek ellen.

Salamon Béla és felesége a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben nyugszanak.

wikipedia.hu

Hozzászólások

Feri43
2016-01-28 13:27
Sajnos mindeddig az orvostudomány is tehetetlen ezzel az állapottal szemben, s ha már így van, nincs is ezzel különösebb baj, amíg a négy fal között marad. De az, hogy erőszakosan az arcunkba vágják mindezt ezekkel a gusztustalan vonulásokkal, már durva provokálása a többségnek.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Nézőpont (1) Gazdaság (702) Szépségápolás (15) Tereb (146) Belföld (10) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Nagyvilág (1309) Egészség (50) Kultúra (6) Heti lámpás (310) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7501) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Történelem (17) Mozi világ (440) Vetítő (30) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Jobbegyenes (2778) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>