Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
b4f5cc6f3f8e4262b5a39aa05cd09e7e.jpg

Kritika – Wall Street 2

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Mindenki várta Oliver Stone és Gordon Gekko visszatérést. Aztán a kapott anyag nem lett a legjobb, közepes amerikai szórakozás. Boldogság, dráma, csőd majd a végére, nos igen, ez már nem a régi Oliver Stone, de olvassátok el a bejegyzést, és kiderül, hogy mire is gondoltunk. 

Lassan egy éve annak, hogy először írtunk a film érkezéséről, képekkel, poszterekkel majd később előzetessel is bőven találkoztunk. Tudtuk, hogy Oliver Stone rendezi majd, és azt is, hogy kik a főszereplők. Ha nem is tettük le a kalapunkat a színészek láttán, azt mindenkinek el kellett ismernie, hogy remek társaságot szedtek össze. Amire szerintem szükség is volt. Az első Tőzsdecápák 1987-ben került a mozikba, igaz a 90-es években nem egyszer találkoztunk vele, annyira azért nem volt benne a köztudatba. Sokan látták, sokan hallottak róla, és valahogy ez, illetve a fiatal és ismert színészek összeválógátasa lett a recept arra, hogy egy sikeres folytatást kapjunk. Ráadásul a gazdasági helyzet, a beütött gazdasági válság nagyon jó okot adott arra, hogy ebben a köntösben visszatérjen Gordon Gekko a köztudatba. A problémák viszont már akkor elkezdődtek, amikor eltolták a bemutató időpontját. Eredetileg április-május környékén kellett volna a mozikba kerüljön, de helyette a cannes-i filmfesztivál nyitó filmje lett, és csak szeptemberben került a nagyobb közönség elé.

 
 
Ahogy a korábbi véleményekből ki lehetett venni, súlytalan lett, és ez a történeten is meglátszik. Sok minden lett keverve, és nagyon sok mindent próbáltak bemutatni nekünk a gazdasági válság lepedőjébe takarva. Először is a bankok bedőlése, a tőzsde helyzete, az ingatlanpiac, a buborékok és sorolhatnám. A másik oldalról pedig bedobták a család labdát. A két fiatal főszereplőnk anyja és apja is meghívást kapott ebbe a buliba és a megfelelő helyen kapcsolódtak is az életükhöz. Jake (Shia) fiatal brókerként hatalmas sikereket érhetett el, éppen bónuszát kapja meg, és 2008-at írunk, amikor még minden előtt álltunk. Ezután viszont bedőltek a bankok, és Jake mentora is öngyilkos lett emiatt. A fiatal srác mentor és meló nélkül úgy dönt, hogy kideríti kik állnak szeretett főnökének a halála mögött, mert hiába lett öngyilkos, cégének elvesztése, tönkretevése nem véletlen műve volt. Jake ráadásul éppen barátnőjét szeretné feleségül venni. Winnie (Carey) pedig Gordon Gekko lánya, aki  pár éve szabadult a börtönből, és most az általa írt könyvet reklámozza. Természetesen útjaik keresztezik majd egymást, de ezt majd a moziban tudjátok meg, hogy mennyire.
 
Oliver Stone tökös legény volt 23 évvel ezelőtt, de ez ma már nem mondható el róla. Annak idején a brókerek számára egy abszolút élethtűnek mondható, "kegyetlen" de valósághoz közeli filmet tett le asztalra, és azzal sem nagyon foglalkozott, hogy mi a történet vége. Mára elkurvult ő is, nem mert egyik oldalon sem igazi drámát bemutatni. Valahogy sikerült megtalálnia mindenki számára az utat a boldogsághoz. Bár Gekko is egy ősköcsög, most kiderült róla, hogy a családját is szereti. Azt is megtudjuk, hogy nem a pénz fontos számára, hanem a hajsza, de a börtönben sokat változott és ez is válasz lehet arra, hogy miért nem annyira "kegyetlen" mint korábban. A karakterek fejlődnek, változnak, és szinte mindenki pozitív oldalon köt ki, ami egy ilyen történetben, egy ilyen világban nem lenne szabad. Annak is buknia kell, akit esetleg még szeretünk is a történet során.
 
 
 
 
A színészekkel szerencsére semmi baj nincs, mindegyikük nagyon jól hozza a megírt karaktereket, és igazából az írók hibáztathatóak, a történet felelhet azért, hogy bár imádom Carey Mulligan-t, ő ebbe a történetbe nem kellett volna, de ez nem a színésznő hibája. Shia LaBeouf elsőre fura volt ebben a világban, nem robbant körülötte semmi, nem volt "no..no...no...", de a játékát nem lehetne bántani. A szemünk előtt nőtt fel, és lett jó színész. Michael Douglas játékát szintén lehet dicsérni, annak ellenére, hogy egy tökösebb Gordon Gekko kellett volna a vászonra. A többiekről most inkább nem írnék, bár mindenkiről lehetne. Korábban is lehetett tudni, és most ez be is bizonyosodott, a csapattal semmi baj nincs. Nem ők szúrták el a filmet.
 
Értékelés: Wall Street 2 - 6/10
 
A probléma számomra a nagyon pink történetben van, a rendezőt és az írókat is bántanám egyszerre, miattuk nem tudunk egy sikeres folytatásról beszélni. Ennek a filmnek, ilyen színészekkel sokkal nagyobbat kellett volna ütnie, és tényleg rossz érzés valahol, hogy nem tudta lehozni nekem a csillagokat. A téma adott volt, sokkal keményebben is hozzá lehetett volna nyúlni, és kaphattunk volna egy igazi drámát családi fűszerezéssel, nem pedig egy íztelen alapot, amibe megpróbáltak aztán keverni mindenből egy keveset, hogy a végére fogyasztható legyen. És itt a fő problémám. Ez film fogyasztható, pontosan annyira lakik jól az ember, mint egy 500 Ft-os kínai ebéddel, ami után folytatja a napját, és pár órával később már a következő kajára gondol, és nem arra, hogy milyen jót evett korábban.

teddike
(]]>teddike.freeblog.hu]]>)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (10) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Gazdaság (702) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Jobbegyenes (2778) Mondom a magamét (7501) Tereb (146) Mozaik (83) Életmód (1) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Sport (729) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1309) Kultúra (6) Történelem (17) Flag gondolja (36) Heti lámpás (310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>