- 0
A húsvéti, ünnepi hétvége filmbemutatói közül mindenképpen a már sokak által nagyon várt, a berlini filmszemlén Arany Medvét nyert alkotást, Fliegauf Bence, Csak a szél című társadalmi drámáját ajánlanám szíves figyelmükbe.
Amerikai pite - A találkozó (American Reunion) A teljes eredeti Amerikai pite csapat újra összeáll, hogy visszatérjenek East Great Falls-ba az aktuális egyetemi találkozójukon. A hosszúra nyúlt hétvége alatt felfedezik, ki az aki megváltozott, ki nem, és megerősítést nyer bennük, hogy a távolság nem törheti szét az igaz barátságot. 1999-ben négy kisváros srác indult egy sorsdöntő küldetésre, aminek célja a szüzességük elvesztése volt. Évekkel később Jim és Michelle összeházasodtak, míg Kevin és Vicky szakítottak. Oz és Heather már külön élnek, Finch azonban továbbra is Stifler édesanyjával van együtt. |
Francia hétvége (Le skylab) Osztályzat: |
Szemünk fénye (La guerre est déclarée) Roméo és Juliette találkoznak és egymásba szeretnek. Tökéletes kezdet egy romantikus filmhez és mesébe illő a folytatás is, a két fiatal összeházasodik és gyerekük születik, Adam. Egy nap azonban kiderül, hogy a kis Adam beteg. A történet mégsem vesz drámai fordulatot, mert a szülők töretlen optimizmusa és jókedve minden problémát legyőz. Osztályzat: |
Együtt az ég alatt (Über uns das All) Osztályzat: |
Csak a szél - Fliegauf Benedek Arany Medve díjas filmje végre a mozikba kerül a héten.
filmkatalógus