Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
36bda6dd020a82d7b4121e62f2d94217.jpg

Ez történt Hollywood-ban…XXXIV.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Habár már benne vagyunk rendesen a hónapba, azért még érdemes átnézni, hogy milyen filmeket is láthatunk, vagy miről maradtunk le, ha eddig nem figyeltünk a premierekre. Emellett pedig egy januári box office-t osztanék meg veletek, az Avatar mellett is volt még élet.

Box Office: Január

2010 első hónapjában jöhetett bármi, az Avatar-t és James Cameron-t semmi sem tudta letaszítani a trónról. Mondhatjuk egészen nyugodtan most már, hogy a lehető legjobb időpontba kezdte el menetelését. Pedig, és ezt most komolyan is gondolom, nem volt annyira rossz a felhozatal.
 
Az első hétvégén rögtön jött a Daybreakers, a Leap Year és a Youth in Revolt. Elsőben, egy fordított vámpíros filmet tisztelhettünk, a közönség pedig 15 millióval ajándékozta meg a készítőket. Igaz azóta összekapart 30 milliót, a 20 milliós készítői költség mellett egészen nyugodtan aludhatnak otthon. A Leap Year, Amy Adams főszereplésével hozta a kötelező romantikus okoskodást. 9 milliós nyitóhétvége után 25 millióig tornázott. Hivatalos infóink szerint, legalábbis ha tudunk a "blikk-re" támaszkodni, akkor ez fedezi a 19 milliós költségeket. Nemzetközileg még nem kezdték el nagyon vetíteni, szóval még pár millió befuthat. Michael Cera filmje is pont annyit termelt, amennyit esetleg vártam tőle. 6 millió kezdésnek, jelenleg 15 milliónál táborverés. Mire elég ez? Okosok majd megmondják, én csak annyit teszek hozzá, hogy 18 millióra rúgtak a költségek.
 
A második hétvégén vártam korábban némi Avatar trónfosztást. Korai és nem átgondolt vélemény volt ez. A Book of Eli-ről befutó negatív vélemények után kétséges volt a film sikeressége. 32 milliót villantott csak nyitó hétvégéjén, viszont azóta ezt sikerült feltornáznia 83 millióra, ami papíron már fedik is a költségeket. A nemzetközi vetítés pedig még csak most kezdődik. A Lovely Bones is ezen a hétvégén lépett ki a nagyobb közönség elé, tette ezt több mint 2500 moziban, és össze is kapart 17 millió dollárt. A 65 milliós költségvetéssel készült filmnek nemzetközileg még nagy sikerei lehetnek. Az amerikai piacon 42 millió a futás végét jelenti, és ezen az Oscar buzz sem fog már segíteni.
 
A harmadik hétvégén egy fantasy-t láthattak az érdeklődök a legtöbb moziban. Ráadásul The Rock főszereplésével. A Tooth Fairy 14 millióval kezdett, jelenleg 35 milliónál tart. És szépen lassan be is fejezi pályafutását. A Legion-tól én személy szerint többet vártam. Pedig nem kellett volna. Hozta a kötelezőt. 17 kezdésnek, a duplája jelenleg. Ami papíron már elég is a 26 milliós költségek mellett. A hónap nagyobb buktája a Extraordinary Measures. Amely így elsőre nem mondhat sokat. De egyik főszereplője Harrison Ford, akinek a nevével talán azt hinné az ember, hogy lehet filmet eladni. Nos, nem! 6 millióval kezdett, és azóta 11 milliónál meg is álltak. A bukta szót talán azért vettem elő, mert a végösszeg egyelőre 20 millióval kevesebb a kidobottnál.
 
A hónap végére jött Mel Gibson, akivel szintén nem lehet már filmet eladni. Még akkor sem, ha egy nézhetőt dobnak össze. Vagy rossz időben dobták volna piacra? Mondjuk szerintem ma már nem lehet igazán gyenge hónapról beszélni. Az Avatar azért ennyire nem nyomta rá a bélyegét. A 80 milliós költségekkel készült Edge of Darkness eddig 30 milliót kapart össze magának. Igaz még csak 13 napja van a vásznon, de ezekkel a visszaesésekkel legjobb esetben az 50 milliót fogja megközelíteni. És akkor szerintem nagyon nagylelkű voltam. Az akció/dráma mellé kaptunk egy Kristen Bell romantikát is (When in Rome), ami az elmúlt két hétben 22 milliót harácsolt össze. Kristen, vissza a tv-be, bár nem olvasol minket, de hidd el, ez egy nagyon jó tanács.
 
A hazai helyzetről nem sokat lehet vagy érdemes mondani. Az Avatar nálunk is rekordokat döntögetett. Az Imax előadásokra egész hónapban nem lehetett bejutni. A többi film csak asszisztált ehhez, szóval nem sok kiemelkedőt lehetne mondani a premierekről.
 
 
Moziajánló: Február
 
Ne aggódjatok, még nem maradtatok le semmiről. Sőt, a lényeg még csak most érkezik. Előzetesként csak annyit, hogy nem rossz a felhozatal, ami azt jelenti, hogy sok időt fogunk a moziban tölteni, vagy sokszor fogunk könyörögni, hogy küldjék a dvd-t. Igaz, ez csak attól függ, hogy hazai pályán mennyit kell várnunk egy - egy bemutatóra. A bejegyzésben, ha most olvasnátok először, az amerikai és hazai bemutatókat vesszük szépen sorba, hétről hétre, plusz információval, hogy nálunk esetleg más úton - módon nézhető e már a film.
 
 
Az első hétvégén az amerikai közönség a Dear John-t és a From Paris with Love-t nézhette. Így a címek alapján egyébként kíváncsi lennék, ki mit gondol, milyen jellegű filmek ezek? Az előbbi egy romantikus alkotás, Amanda Seyfried és Channing Tatum főszereplésével. Míg utóbbiban John Travolta és Jonathan Rhys Meyers akciózik egy kicsit. Ezek mellett, 2009-ben bemutatott filmek is kilépnek a nagyobb közönség elég: Crazy Heart, An Education (mindkettő "tölthető"). Nálunk a Kapitalizmus: Szeretem! és a Kilenc (Nine) került a mozikba.
 
A hónap második felében kerül sor Valentin napra, így nem meglepő, hogy hasonló címmel kapunk egy romantikus komédiát is, ráadásul rendkívül sok ismert szereplővel. És tovább fokozzuk az izgalmat, világpremierről egy időben, nálunk is nézhető a film. Hasonlóan a The Wolfman - Farkasember is. Az amerikai közönség ezek mellé kap még egy fantasy-t is. Percy Jackson & The Olympians: The Lightning Thief, melyben Pierce Brosnan az egyik főszereplő.
 
 
A harmadik hétvégén az amerikai közönség a legtöbb moziban a Shutter Island-ra ülhet be. Amit eredetileg még 2009-ben került volna bemutatásra. Főszerepben Leonardo DiCaprio. Emellett jön még a The Ghost Writer is, és mivel követjük Alexis Bledel pályafutását, így kis megjegyzés, hogy a főszereplésével készült The Good Guy premier is ezen a hétvégén lesz. Nálunk minőség szempontjából jobb a helyzet. Még akkor is, ha a pótlás miatt kerül erre sor. Jön a több Oscar díjra jelölt The Hurt Locker (A Bombák földjén) és a szintén többször jelölt Up In The Air (Egek Ura). Valamint A fehér szalag, ami szintén a jelöltek között van, nemzetközi filmek kategóriában. Egy hét csúszással Percy Jackson befut a hazai vizekre is.
 
A hónap végére marad a Cop Out, Bruce Willis főszereplésével. Reméljük nem kell csalódnunk az öregben, és jó komédia lesz ez. Mellé érkezik a The Crazies Timothy Olyphant-al, ami egész jó horrornak néz ki. Nálunk egy hazai film premierjétől lesz hangos a mozi, gondolom legalábbis. Jön a Szinglik éjszakája Sas Tamás rendezésében. Valamint pótlás ezerrel: még 2009-ből a Whip it és az Everybody's Fine, illetve idén januárról a The Book of Eli.


teddike
(]]>teddike.freeblog.hu]]>)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja


Híreinket a

 és az  

szállította. 

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Autómánia (61) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Kultúra (7) Mondom a magamét (7546) Titkok és talányok (12) Gazdaság (705) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Történelem (18) Belföld (10) Mozaik (83) Életmód (1) Tv fotel (65) Nagyvilág (1310) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Jobbegyenes (2788) Szépségápolás (15) Egészség (50) Heti lámpás (312) Tereb (146) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>