Ma 2024 október 13. Kálmán, Ede napja van. Holnap Helén napja lesz.
ccaad6c98f0ac3e2d94f7025b8ca11fd.jpg

Cserealap

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A kémhistóriák hátterét általában kivárhatatlanul hosszú időre titkosítják. Az 1960-ban a Szovjetunió felett lelőtt U–2-es kémrepülőgép egykori szerelője még ma is kénytelen lakatot tenni a szájára.

A filmrendező fantáziáját azonban nem kötik a „minősített információk”.

A hidegháború történetének emblematikus fogolycseréjét bonyolították le 1962. február 10-én reggel 8 óra 52 perckor a Berlint Potsdammal összekötő, a Havel folyót átszelő Glienicke hídon: „Abel ezredest”, az akkor már négy éve a texasi Austin büntetés-végrehajtó intézetében sínylődő szovjet „mesterkémet” cserélték ki Francis Gary Powers századosra, a Szverdlovszk felett 1960. május 1-jén lelőtt U–2-es amerikai kémrepülőgép pilótájára. A csereügyletben a tranzakciót elképesztő szakszerűséggel megszervező James Britt Donovan brooklyni ügyvéd kitartásának köszönhetően – manapság úgy mondanánk, árukapcsolásként – az NDK belügyi szerveinek fogságában tartott Frederic L. Pryor amerikai diákot is szabadon engedték néhány kilométerrel arrébb, a hidegháborús időszak legendás határátkelő helyén, a Checkpoint Charlie-nál.

Az ügyvédet alakító Tom Hanks instrukciót kap a rendező Spielbergtől – Forrás: InterCom

Az esetet Steven Spielberg megfilmesítette. A sztárrendező – szakítva a hollywoodi történelmi mozik heroizáló gyakorlatával – meglepő történeti hűséggel, csupán apró részleteket megváltoztatva a 2015-ös év egyik legjobb, kasszasikert is hozó filmjét alkotta meg. A Kémek hídja (Bridge of Spies) jelenleg is látható a hazai mozikban.

Megúszta a tisztogatásokat

De hogyan is találkozott a történet két szála, „Abel ezredes” New York-i kémtevékenysége és a CIA – valamint a Lockheed repülőgépgyártó konszern – szolgálatában álló Powers kapitány életútja egy berlini acélhídon, a hidegháború időszakának talán leghíresebb fogolycsere-akciójában? És hogyan keveredik – ha csak érintőlegesen is – magyar szál a krimibe illő sztoriba?

„Abel ezredes” – igazi nevén William August Fischer, oroszosan Viljam Genrihovics Fiser – 1903. július 11-én született Newcastle-ban, orosz emigráns szülők második gyermekeként. Apja – volgai német – forradalmár volt, Leninnel együtt oktatott a szentpétervári műszaki egyetemen, 1896-ban letartóztatta a cári titkosszolgálat, az Ohrana, és hároméves belső száműzetésre ítélték. 1901-ben kitoloncolták feleségével együtt, és Newcastle-ban telepedett le. Az orosz forradalom győzelme után, 1921-ben a család hazatelepedett, s a 18 éves Willie a Kominternnél kezdett el dolgozni fordítóként. (Öt nyelven – oroszul, angolul, németül, lengyelül és jiddisül – beszélt folyékonyan.) 1925 és 1926 között a Vörös Hadseregben rádiós kiképzést kapott, majd beszervezte az OGPU, a Szovjetunió hírszerzéssel és elhárítással foglalkozó politikai rendőrsége, a KGB elődje. (Ekkor változtatták nevét hivatalosan is Viljam Genrihovics Fiserre.) 1936-ig Norvégiában, Törökországban, az Egyesült Királyságban és Franciaországban folytatott kémtevékenységet, akkor hazatért. Csodával határos módon megúszta a tisztogatásokat, de 1938-ban elbocsátották az időközben NKVD-vé átalakult OGPU-tól.

A nagy honvédő háború idején rádiósokat képzett ki, és komoly szerepet játszott a németeket megtévesztő egyik legjelentősebb akcióban, a Berezina hadműveletben. Ennek elismeréseképpen a szovjet kémkörökben legirigyeltebbnek tartott feladattal bízták meg: átdobták az Egyesült Államokba, ahová Párizson és Québecen keresztül 1948. november 17-én érkezett meg, egy már elhalálozott litván bevándorló, Andrew Kayotis útlevelével.

Fiser – alias Kayotis – amerikai kémtevékenységéről keveset tudni. Először 1950-ben került veszélybe, amikor Julius és Ethel Rosenberget letartóztatta az FBI, de az amerikai atomtitok kiszolgáltatói nem tudtak Fiserről, így nem is árulhatták el. Lebukása felettébb bizarr – s a szovjet kémhálózatra olyannyira jellemző – körülmények között következett be. New York-i összekötője egy bizonyos Reino Häyhänen nevű finn-szovjet ügynök volt, aki annyira kicsapongó életvitelt folytatott, hogy Fiser követelni kezdte a moszkvai központtól, hogy hívják haza és váltsák le. Amikor a korhely kém megkapta a felszólítást a hazatérésre, gyanút fogott, és 1957. május 4-én feladta magát az FBI-nak, s azzal a lendülettel beköpte a hálózat valamennyi tagját, köztük Fisert is.

Azonnal megkezdték Fiser megfigyelését, s június 21-én reggel hétkor FBI-ügynökök rontottak be a szovjet mesterkém brooklyni lakásába. Az ügynökök ezredesnek szólították – Häyhänen úgy tudta, ez a rangja –, s Fiser attól kezdve Rudolf Abelnek adta ki magát, egy már régen elhunyt kollégája nevét felvéve. „Abel ezredes” kirendelt védője James B. Donovan brooklyni, ír származású biztosítási ügyvéd lesz (Spielberg filmjében Tom Hanks játssza, kitűnően), aki olyan szakértelemmel és odaadással végzi feladatát, hogy Abel elkerüli a halálbüntetést, s „mindössze” harminc év börtönre ítélik. Amelyből alig több, mint négyet kell leülnie, mivel 1962. február 10-én fogolycsere keretében szabadon engedik a berlini Glienicke hídnál, a „kémek hídjánál”.

A KGB csápjai

Abelt, azaz Fisert Moszkvában hősként fogadta Vlagyimir Szemicsasztnij, a KGB főnöke. Személye köré legendát építenek, ő lesz a hős, aki sohasem tört meg – valóban nem „köpött” a fogsága négy évében –, s a másik oldalon is tisztelik hajlíthatatlansága miatt. Donovan 1964-ben írt könyvében (Idegenek a hídon) bevallja: „csodáltam Abelt, mint magánembert”, Allan ­Dulles, a CIA igazgatója pedig azt találja mondani, hogy „bárcsak lenne most az orosz fővárosban három-négy olyan ügynökünk, mint Abel”.

Mindez zene volt a moszkvai központ füleinek, ugyanis eltakarta a prózai valóságot: azt, hogy Fiser New York-i nyolc éve alatt egyetlen ügynököt sem tudott beszervezni, és semmilyen érdemi információ birtokába sem jutott. Az ünneplésre okot adó hősi cselekedetek hiányát azzal magyarázták, túl titkosak ahhoz, hogy nyilvánosan megünnepelhessék. Fiser hazatérése után kapott egy széket a KGB külföldi illegálisokkal foglalkozó ügyosztályán, de asztalt már nem… Amikor egy barátja megkérdezte tőle, mivel foglalkozik, Fiser azt felelte: „Kiállítási tárgy vagyok.” Némi lelki gyógyírt csak az adott neki, hogy konzultánsként ellátogathatott a szovjet blokk néhány országába, így az NDK-ba és Magyarországra. Erős dohányos volt – amint az a filmben is látható, a legjobb mellékszereplő Oscar-díjára felterjesztett brit színész, Mark Rylance alakításában –, 1971. november 15-én tüdőrákban halt meg. Tíz évvel azok után, hogy beárulója, Reino Häyhänen máig tisztázatlan körülmények között egy pennsylvaniai országúton autóbaleset áldozata lett.

A KGB csápjai messzire elértek…

A regényes történet másik főszereplője, Francis Gary Powers kapitány akkor született, amikor Fiser már 26 éves volt: 1929. augusztus 17-én, hatgyermekes szegény bányászcsalád egyetlen fiaként. Miután diplomázott a tennessee-i Molligan College-ban, belépett az Egyesült Államok légierejéhez, ahol a legkiválóbb pilóták közé emelkedett, ezért is szervezte be a CIA az ötvenes évek végén beindított U–2 kémrepülőprogramba.
Powers végzetes küldetésére 1960. május elsején szállt fel a pakisztáni Pesavar amerikai légitámaszpontjáról a Lockheed által gyártott U–2-es kémrepülőgépével. A U–2-ket rendkívül könnyűre tervezték, a kor legélesebb fényképezőgépeivel szerelték fel, amelyek a sztenderd repülési magasságból, 21 ezer méterről nem kevesebb, mint ötezer négyzetkilométeres területet tudtak befogni kameráikkal. A gép sebessége ugyan alig haladta meg a 600 kilométer/órát, de mivel – az amerikaiak hite szerint – a szovjetek számára elérhetetlen magasságban repült, nem kellett attól tartani, hogy lelőhetik.

Powers gépe már 1500 kilométerre a szovjet határon belül járt, Szverdlovszk fölött, az Urál térségében, amikor a U–2-est rakétatalálat érte. A szovjetek ugyanis – az amerikaiak tudtán kívül – kifejlesztették az S–75 Dvina mintájú föld-levegő rakétájukat, amelyből nyolcat lőttek fel Powers gépére, s amelyek közül az egyik el is találta a repülőt. A pilótának nem sikerült megnyomnia a gép önmegsemmisítő gombját, s katapultálni is csak óriási nehézségek árán tudott. Oxigéncsöve beleakadt a gép egyik kampójába, s csak az utolsó pillanatban sikerült késével elvágnia azt. Powers épségben földet ért, s a gép sem tört ripityára. A kémgép lelövésének különös történetéhez tartozik, hogy az oroszok több elfogó vadászgépet is felküldtek a U–2 lelövésére, de 21 kilométer magasságba nem tudtak feljutni a MiG–19-esek, sőt, az egyiket – tévedésből – le is szedték egy S–75 Dvina rakétával.

Powers elfogását sokáig titokban tartották az oroszok, így óriási csinnadrattával tudták leleplezni az amerikaiak fedősztorijának hazug mivoltát – Eisenhower elnök ugyanis azt állította, hogy meteorológiai célú repülés közben tűnt el az U–2-es és Powers. A pilótát 1960. augusztus 17-én a moszkvai nyilvános tárgyaláson tíz évre ítélték, amelyből az első hármat a vlagyimiri, Moszkvától száz kilométerre fekvő szigorított börtönben kellett volna letöltenie. A három évből azonban csak másfél év lett, mivel az 1962. február 10-i fogolycsere keretében kiszabadult.

Powers fogva tartásának körülményeiről nem sokat tudunk, a filmben bemutatott, a pilóta lelki megtörésére alkalmazott eljárás – tudniillik hogy heteken át nem hagyták aludni – nagy valószínűséggel csak a képzelet műve. Bár nem kizárható, hogy a KGB kihallgatói így próbáltak meg kiszedni minősített információkat a foglyul ejtett amerikaiból.

Megtagadott engedély

És most kanyarodjunk el a ferihegyi repülőtérre, merthogy az U–2-es ügy szálait jómagam 1992-ben Budapesten próbáltam kibogozni. Huszonhárom évvel ezelőtt az időközben jobblétre szenderült Pesti Hírlap újságírójaként terjedelmes cikket írtam a Lockheed és a Malév közös vállalkozásáról, az egész kelet-európai térség repülőgép-szervizelésére létrehozott Aero­plex történetéről. Kutatómunkám során a Lockheed magyar származású lobbistája és részvényese, Fehér Kornél arról is beszélt, hogy az Aero­plex ügyvezetője, Frank Dewar 32 évvel korábban kulcsszerepet játszott a legendás U–2 kémrepülő balul végződő szverdlovszki küldetésében. Az akkor 59 éves Dewar annyit elárult nekem, hogy a Lockheed szerelőjeként ő készítette elő Pesavarban a kémgép repülését, s már-már beadta a derekát, hogy mindent elmond a bő három évtizeddel korábban történtekről, amikor hirtelen megtorpant. „Engedélyt kell kérnem egy bizonyos helyről” – komorodott el.

Egy héttel később újból Ferihegyen jártam Dewarnál, aki szomorúan közölte, nem kapta meg az engedélyt. „Miért nem? Hiszen már egy emberöltő eltelt a történtek óta, a hidegháborúnak vége, a Szovjetunió már nem is létezik!” – erőlködtem, de ő csak annyit mondott: „Still classified” (Az információ még mindig minősített).

Annyit azonban sikerült kiderítenem, hogy Dewar még mindig él, ma már 82 éves. 1957 márciusa és 1961 októbere között a Lockheed elektronikai szerelőjeként a tengerentúlon teljesített szolgálatot, részben a CIA fizetési listáján, s – ahogy Fehér Kornéltól megtudtam – kulcsszerepe volt a kudarcba fulladt U–2-misszióban, sok más, a „kommunista országok fölé indított” repüléssel együtt. A későbbiekben szorgalmasan lépkedett felfelé a Lockheed házon belüli ranglétráján, míg végül 1992 februárjában őt bízták meg az Aeroplex létrehozásával – ők szervizelték a 33 gépből álló Malév-légiflotta mellett bérmunkában megannyi kelet-európai társaság gépeit is.
1993-ban egy moszkvai üzleti útja során Dewar találkozott Leonyid Szeljakovval, a Tupoljev tervezőiroda főmérnökével, akit 33 évvel korábban azzal bíztak meg, hogy vizsgálja át a lelőtt U–2-es high-tech berendezéseit. Szeljakov mindezt olyan sikerrel tette, hogy néhány éven belül a MiG-ek már rendelkeztek azokkal a technikai megoldásokkal, amelyekről az Egyesült Államokban azt hitték, húsz évre lesz szüksége az oroszoknak a kifejlesztésükhöz.

Dewarnek megmutatták a lelőtt gép Moszkvában őrzött maradványait is. Az egykori technikus döbbenten tapasztalta, hogy szinte minden, kulcsfontosságú berendezés teljes épségben maradt, nyitott könyvként Szeljakov mérnök és csapata számára.

Ch. Gáll András - ]]>www.magyaridok.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Történelem (18) Nagyvilág (1310) Egészség (50) Életmód (1) Politika (1582) Nézőpont (1) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (36) Kultúra (9) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Belföld (11) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Jobbegyenes (2858) Titkok és talányok (12) Gazdaság (717) Heti lámpás (329) Sport (729) Tereb (146) Mondom a magamét (7882)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>