- 0
Tisztelt Olvasóink! Nagy örömmel tudatjuk, hogy a mai nyilvános korbácsoláson megjelent őméltósága Muhammad Gord ibn Bajn is, a Budapesti emír.
Ugyan néhányan reménykedtek benne, hogy az igen tisztelt emír él Allah, áldassék a neve és az Európai Iszlám Unió által ráruházott vétójogával, és kegyelmet ad a bűnösnek, de őméltósága az őt ünneplő közel száz ezer ember előtt kifejtette, hogy a 2037-ben bevezetett saria, az iszlám törvénykezés békét és boldogságot hoz a Budapesti Emírség népeinek. A büntetés igazságos.
De nézzük az előzményeket.
Néhány hónappal ezelőtt Csepelen Madzsar Iszlám Őrség éber tagjai letartóztattak egy 16 éves leányt, név szerint Rozália Nagyot, aki miniszoknyában sétált az utcán. A felháborító és provokáló tett nem maradhatott megtorlatlanul. Az ifjú hölgyet bevitték a rendőrségre és másnap már meg is történt tárgyalása a Csepeli Központi Saria Bíróságon
A tárgyaláson megjelentek Rozália Nagy szülei is. Mentségül hozták fel, hogy leányuk még csak 16 éves, kiskorú, és az egész család keresztény.
A bíró, tiszteletre méltó Leoncio ibn Rostas ítéletében elmondta, hogy a saria Madszarisztán minden emírségében érvényben van és mindenkire nézve kötelező, függetlenül attól, hogy a kegyelmes Allah, áldassék a neve, híve, vagy éppen keresztény. Sőt a család keresztény mivolta még súlyosbító körülmény is, mivel Rozália Nagy így bizonyára provokálni akarta a muszlim lakosságot. Ráadásul a miniszoknya 2041 óta tiltott viselet az Európai Iszlám Unió tagállamaiban. Így az ütven korbácsütés még méltányos büntetés is.
Az Apeh közben kiderítette, hogy a Nagy család évek óta nem fizeti a zakatot, a nem mohamedánok adóját.
2049. november 28-án az ítéletet végrehajtották a Ferenc ibn Puskas stadionban.
Kapcsolódó anyag:
Nawesh ibn Istvan
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja