Ma 2020 július 12. Izabella, Dalma napja van. Holnap Jenő napja lesz.
Újabb adómentesség, meghosszabbodó családtámogatások

Újabb adómentesség, meghosszabbodó családtámogatások

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
A miniszterelnök újabb sokakat érintő, jelentős bejelentést tett.

Tizenkét napja hirdettük ki a veszélyhelyzetet. Akkor a koronavírus ellenszerét kereső tudósok azt mondták, hosszú hetekig, hónapokig nem számíthatunk vakcinára, sőt leginkább a következő évre ígérték a gyógyszert. Ezért várakozás helyett cselekedtünk – mondta Orbán Viktor az Operatív Törzs tájékoztatóján.

Ezért hirdettük ki a vészhelyzetet, mert úgy láttuk a szokásos jogi keretek között nem tudjuk megvédeni az országot. Ez azt jelenti, hogy

a kormány megkapta a felhatalmazást, és a megfelelő eszközöket is ahhoz, hogy a siker esélyével szervezze meg Magyarország önvédelmét.

Négy vonalon szerveztük meg a védekezést. Négy harctéren kell egy időben helytállnunk. Van egy katonai védekezés, egy rendőri védekezés, egy egészségügyi védekezés és egy gazdasági védekezés – számolt be a miniszterelnök.

Hozzátette: azt is tudtuk, hogy a vírus terjedésének három szakasza van, és a védekezés ütemét is, a teendőket is, a döntéseket és a lépéseket is ehhez kell igazítanunk. Az első szakasz volt, ezt sajnos már magunk mögött hagytuk, az egyéni fertőzés korszaka, ebből átléptünk a csoportos fertőzések szakaszába, és

úgy látom, hogy gyorsuló lépésekkel közeledünk a tömeges fertőzések felé.

Ma reggel az Operatív Törzs hatórai ülésekor a következőképpen álltunk: volt 167 azonosított, fertőzött Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy laboratóriumi körülmények között, kontroll ellenőrzéssel igazolt vírusfertőzésről beszélünk. Felkértem matematikusokat, virológiai szakembereket és külön a Semmelweis Egyetemet is, hogy készítsenek becsléseket,

annyit mondhatok, hogy a ténylegesen megfertőződötteknek a száma nyilvánvalóan jóval nagyobb, mint a 167 igazolt fertőzött szám

– mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor úgy folytatta: ha ezt a 167 embert megvizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a 167 fertőzöttből 108 személy úgynevezett hordozó, akikben benne van a vírus, de nem mutatnak tüneteket, vagyis nem betegek, remélhetőleg a legtöbbjük nem is lesz az. A 167 fertőzöttből 27 tüneteket is mutat, vagyis köznapi nyelven fogalmazva ők betegek. Ők azok, akik nagy valószínűséggel meggyógyulnak majd ebből a betegségből.

A fertőzöttek között van kilenc ember, aki nagyon beteg, annyira, hogy kórházi intenzív ellátásra szorulnak és szorítanunk kell azért, hogy meggyógyuljanak, de most komoly veszélyben vannak.

Sajnos van hét halottunk, az ő családjaikkal együtt érzünk, és imádkozunk értük. Róluk tudnunk kell, hogy öten szív-, ér- és cukorbetegségben szenvedtek. Egyikük daganatos beteg volt, egy pedig vastagbél betegségben szenvedett. Az elhunytak átlagéletkora 69 év.

A mai összesítéskor

orvosi maszkból 1 millió 500 ezer darab áll rendelkezésre, napi 25 ezret gyártunk, és ezen a héten a gyártási kapacitásunk felfut 80 ezer darabra. Speciális maszkból 129 ezer darab van, gumikesztyűből van 20 millió pár, védőruhából 170 ezer. Lélegeztetőgépből pedig – ezekre később majd fontos szerep hárul – 2560 darab áll rendelkezésünkre

– mondta a kormányfő.

Orbán Viktor az egészségügyi védekezéssel kapcsolatban elmondta: „fürkészeket és portyázókat” küldtem ki a világ minden részére, minden égtáj felé, a kereskedők és a diplomaták is dolgoznak. A kép, ami kirajzolódik előttem, úgy írható le, hogy

nyugaton lényegében mindenből hiány van, beszerezni, elérhető segítséghez jutni keleten lehet. Óriási tételeket kötöttünk le, a szállítmányok folyamatosan érkeznek,

de most csak azokról a tételekről beszélek, amelyek ténylegesen megvannak és megérkeztek Magyarországra.

Kedd reggeltől

minden intenzív ágy mellett dolgozó orvos és ápoló speciális maszkot kap. A többi nem intenzív ágy mellett dolgozó kórházi orvos és ápoló sebészi maszkot kap.

Akit koronavírus gyanújával hoznak be, azonnal sebészi maszkot kap. Az Operatív Törzstől fegyelmezett és ésszerű készletgazdálkodást kértem, mert a védekezés hosszú lesz, eszközökre is hosszú heteken, hónapokon keresztül szükségünk lesz.

Itt szeretném megköszönni az egészségügyi dolgozók munkáját. Az elmúlt hetekben kiérdemelték mindannyiunk nagyrabecsülését, köszönjük és hálásak vagyunk.

Azt kérem tőlük, hogy a munkavégzésre és a vezénylésre vonatkozó későbbi utasításokat tartsák be, hogy összességében helytállhassunk az egészségügyi védekezésben – folytatta a kormányfő.

A rendőri védekezéssel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta:

a rendőrség lezárta a határokat a személyforgalom elől, csak magyarok léphetnek be az országba, illetve azok, akik erre külön engedélyt kaptak, a teherforgalom továbbra is megengedett.

A nem magyar, de Magyarországon keresztül haza igyekvő embereket a határainknál megállítjuk, számukra speciális szabályokat határoztunk meg, ők csak a kijelölt humanitárius folyosón, felügyelet mellett és meghatározott időtartam alatt haladhatnak át az ország területén.

Az emberség még ilyen nehéz körülmények között is emberség marad, a szomszédainkat pedig barátainkká akarjuk tenni, így ők most is számíthatnak ránk. A románoktól garanciákat kértünk, amilyen ütemben ők beengedik a Magyarországról érkezőket, olyan ütemben engedjük át az osztrák-magyar határon a Románia felé tartókat. Ez egyfajta „zsilipelés”, hogy nehogy feltorlódjanak Magyarországon a külföldről érkezők. Ezt a feladatot a rendőreink eddig sikeresen megoldották, és egyébként is főszabály, hogy a forgalom csak az éjszakai órákban lehetséges.

Rendőreink feladatai napról-napra növekednek, mert új és új területek irányítását kell átvenniük, ahogy a helyzet súlyosbodik, ezért fokozatosan növelnünk kell a képességüket, hogy fenntarthassák a közrendet.

A bevethető egyenruhás 65 év alatti, tiszti, tiszthelyettesi állományban lévő ember 70 275 fő. Vannak önkéntesek, például polgárőrök, akik végszükség esetén képesek rendfenntartási feladatokat ellátni, ők 46 573-an vannak. Fegyverük nincs, de van gyakorlatuk és rendelkeznek bizonyos szintű fegyelmezettséggel és szervezettséggel, tehát bevethetőek. Mindösszesen rendfenntartásra 139 684 főt tudunk igénybe venni – tájékoztatott a miniszterelnök.

A katonaságot illetően Orbán Viktor azt mondta, hogy ők is készen állnak a segítésre. 23 950 hivatásos katona van, több mint 9 ezer tartalékos, és több mint 10 ezer olyan ember van, aki öt éven belül szerelt le.

A katonaság és a rendőrség együttesen 139 ezer főből áll, ők tudják fenntartani a közrendet.

A kormányfő elmondta, hogy június 30-ig kapnak adómentességet a kkv-k a kata fizetése alól, ez több mint 81 ezer vállalkozás. A március 1-je előtti kata hátralékára felfüggesztés van. Mentességet kapnak a hazai médiaszolgáltatók is a közterhek fizetése alól.

A kilakoltatásokat és az adóvégrehajtásokat is felfüggesztjük, és végül pedig a gyes és gyed jogosultságokat meghosszabbítjuk. A legfontosabb, hogy a magyar emberek munkahelyét megvédjük

– mondta Orbán Viktor. Az előttünk álló időszak nehéz lesz, de ezt vállalni kell, mert emberéleteket menthetünk meg.

Most a széthúzás helyett az összefogás ideje jött el, és erre kérte a kormányfő a parlamenti képviselőket is.

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1450) Titkok és talányok (12) Tereb (140) Irodalmi kávéház (489) Mondom a magamét (4648) Gazdaság (652) Rejtőzködő magyarország (171) Politika (1571) Mozaik (83) Életmód (1) Kultúra (6) Tv fotel (65) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Történelem (14) Flag gondolja (33) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Vetítő (37) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (241) Jobbegyenes (1797) Belföld (5) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>