- 0
Kiszivárgott a ballib oldal új titkos miniszterelnök-jelöltjének neve. Kiszel Tünde személye tökéletesen megfelelhet Gyurcsányéktól az MSZP-ig mindenkinek, sőt, még talán Szél Bernadett és Vona Gábor is meggyőzhető a rezsimváltó kompromisszum szükségességéről. De miért is Tünci a megfelelő jelölt?
„Televíziós műsorvezető, szerkesztő, producer, újságíró, színésznő, fotómodell, szexszimbólum és boldog édesanya” – így kezdődik Kiszel Tünde önvallomása személyes honlapján. Kiderül, hogy „fő erőssége az empátia, a jó kapcsolatteremtő-képesség és a hitelesség”. Ha más nem, ez már önmagában elég ahhoz, hogy meggyőzze az ellenzéki vezéreket Tünci kandidatúrájáról. Hol volt ehhez képest egy Botka vagy egy Lattmann?
De nézzük a többi érvet is.
Egy: Nem kell felépíteni, ismert idehaza és külföldön is. Hódolóival bővíthető a megcsappant szavazótábor. Sőt, a bizonytalan választókhoz is szólhat. Ez kiemelten vonatkozik a mai 40-es és 50-es generáció férfitagjaira, akik a ’90-es években a Tutti-Frutti show-n kaptak először ízelítőt a nyugati, kiemelten értékközpontú demokráciából.
Kettő: Van közös képe Richard Claydermannal. Ezzel számos, a szocialista párt snájdig férfivezéreiben csalódott nyugdíjas női szavazóhoz suhanhat el üzenete. Nem beszélve a „hogyan csináljunk celebet a lányunkból” típusú nevelési receptjeiről.
Három: Naptárain keresztül eljutott a hazai autószerelő lobbi jelentős részéhez is. Nekik sem kell bemutatni. Az érzelmesebb mesteremberek évtizedek óta nem cserélték le az őt ábrázoló műalkotásokat.
Négy: Múltjában nincsenek titkos foltok. Sohasem fog kiderülni róla például, hogy elméleti vitákba bonyolódott a tudományos szocializmus dilemmáiról. Esetleg megsértett volna valakit a nemzet sorskérdéseinek boncolgatása során.
Öt: Nem kötődik sem a Gyurcsány-, sem a Bajnai-kormányhoz, nem készültek róla titkos fotók Simicska Lajossal vagy Soros Györggyel. Előrelátó bölcsességgel megtartóztatta magát másféle komolykodó politikai kitörésektől is. Sőt! Ebben az időben inkább új impulzusokkal töltötte fel a dolgozó népet. Idézzük életrajzát: „Kivette a részét a vidámságból is: több alkalommal szerkesztette és vezette a Budapest TV szilveszteri műsorát, igazi csillagokkal búcsúztatva az óévet.” Mikor tud egy Szél Detti ilyet felmutatni?
Hat: Kimondottan költséghatékony lenne a miniszterelnök-jelölti kampánya. Képek minden mennyiségben és pózban vannak róla. Nem kell semmilyen új jelszót sem kitalálni a számára! „Egy dekoratív médiaszemélyiség!” Van ennél jobb jelszó, amely ütősebben fogalmazná meg a baloldali progresszió és liberális sajtószabadság alkotó frigyét?
Hét: Már eleve fel van szerelkezve propaganda-anyagokkal! Kacsintós pénztárca?! Amely rongyos 2490 forintért meg is rendelhető? Eszébe jut ilyesmi egy Ron Werbernek, vagy Gyurcsány Obama-kampányból kölcsönvett szakértőinek?
Nyolc: Új színvilágot kapna az ellenzék! Nem kellene versenyeztetni a pirosat, kéket, zöldet – a rózsaszínben összeforrhatna az Orbán-ellenesség. Ez ellen még a Jobbik propagandistáinak sem lehet kifogása.
Kilenc: Nincs politikai programja! Ez igen praktikus az ellenzéki egyeztetés folyamán, mivel nekik sincs ilyesmijük a „Vesszen Orbán” jelszót leszámítva.
Végezetül a tizedik pont: Bármely kimenetele is lesz a Tünci-kampánynak, ők jól járnak. Ha nyer: hátba szúrják, elárulják. Ha veszít: marad minden a régiben, új ciklusban folytatják a hátba szúrást, árulást. Mert igazából már a franc sem akar itt nyerni. A lopáson, és az ország fokozottan demokratikus kiárusításán kívül ötletük sincs, mit kezdenének a hatalommal.
U.i.: A fenti „kiszivárogtatás” természetesen csak szatíra, és ismeretlenül is köszönöm a művészasszonynak, hogy kölcsönvehettem közszereplését. A szomorú a történetben, hogy bárkit is szednek össze áprilisig a hős ellenzékiek, az még ennél is rosszabb vicc lesz.
Fotó: kiszeltunde.hu
Máté T. Gyula - http://matete.pestisracok.hu