A megegyezéshez vezető rögös út és a nyilvános üzengetések lehetetlenné tették, hogy a baloldali ellenzék sikerként mutassa be a tárgyalásokat, azaz ugródeszkának biztos nem lesz használható az augusztus végi megállapodás. Ugyanakkor ezzel az ellenzék teljesítette a 2014-es választás minimális feltételét: mind a 106 választókerületben egyetlen komolyan vehető baloldali jelölt néz majd farkasszemet a kormánypárt indulójával. Márpedig ez volt az ellenzék számára az új választási rendszer legfontosabb megoldandó problémája: ha nincs koordinált indulás, Bajnai és Mesterházy már most az esélytelenek nyugalmával készülhetne 2014 tavaszára.

A politikát egyáltalán figyelők mégis fanyalognak: miért nincsenek mások, miért ezekből az unalmas arcokból kell választani? Magam is évek óta megkapom a kérdést: mikor jönnek majd a jelenlegi elitet elzavaró friss szereplők? A jobboldali szavazók persze a baloldali vezetőket unják csak, a baloldaliak pedig leginkább a 24 éve a politika színpadán szereplő Orbán Viktor távozását remélik. De van egy elég jelentős tábor, amely abban bízik, hogy valahonnan egyszer csak feltűnik a nagybetűs megoldás és megújulás.

Az ember ilyenkor igyekszik udvariasan válaszolni, de az az igazság, hogy ennél nagyobb ostobaságot a politika kapcsán nem könnyű mondani. Leginkább azért, mert a politikát - egészen kivételes időszakokat leszámítva - politikusok csinálják, a politikusok pedig nem a Holdról érkeznek, de még csak katalógusból sem választhatók és rendelhetők meg. Ismerem a társadalom megítélését, amely a presztízst tekintve évek óta az utcasepréssel versenyezteti a politizálást. Mégis azt kell mondanom, hogy a politikai pálya elképesztően nehéz hivatás, minden más foglalkozástól eltérő kiválasztási mechanizmusokkal és sikerkritériumokkal. Nem hiszem, hogy az elmúlt évek karaktergyilkos kampányai után hosszasan kellene magyaráznom, milyen kiképzésen kell keresztülmennie egy politikusnak.

Elég csak ránéznünk az újakra, mert minden ellenkező híresztelés ellenére időnként érkeznek ilyenek is. S nem is csupán az új pártok, az LMP vagy a Jobbik vezetőire gondolok, hanem a két legjelentősebb szereplő, a Fidesz és az MSZP újabb arcaira, mondjuk Lázár Jánosra az egyik, Mesterházy Attilára a másik oldalon. Mindketten a kétezres évektől váltak frontpolitikussá, s mára már szinte mindent kipróbáltak és túléltek, amit egy politikusnak el kell viselnie és túl kell élnie. Bármit gondoljunk róluk, ma már mindketten hivatásos politikusok, a hazai közélet egyre fontosabb szereplői, akik - ezt mindketten többször bizonyították - reggelire megennék azt a derék civilt, aki ezen képességek és tapasztalatok nélkül szeretne belevágni a politikába.

Mindezt azért tartom fontosnak elmondani, hogy jól értsük: a politika nem kívánságműsor, vagy esetleg a nézők SMS-eire hajtó tehetségkutató műsor. Nem jönnek a semmiből újak, részben azért, mert nem tudnák csinálni, részben pedig azért, mert ha lenne is szándékuk a politizálásra, a régiek annyival több erőforrással és a politizálással kapcsolatos szakértelemmel rendelkeznek, hogy esélyük sem lenne velük szemben. A megújulás a politikában nem úgy megy végbe, hogy ma még nem voltak újak, de holnap már lesznek. Hanem úgy, hogy mire egyáltalán észrevesszük az újakat, lassan már réginek gondoljuk őket. Lehet tehát fanyalogni, nem szeretni Orbánt, Lázárt, Bajnait vagy Mesterházyt, de - nagyjából Vonával, Schifferrel és Gyurcsánnyal kiegészülve - belőlük kell, belőlük lehet választanunk majd 2014 tavaszán.

(Heti Válasz, 2013. szeptember 5.)

]]>www.torokgaborelemez.blog.hu]]> - A Flag Polgári Magazin partnere