Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
0970122e3ce9c2a33688f02c7b366856.jpg

Tesztoszteron

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

„Inkább a giesseni nőket kellene meglátogatnia ahelyett, hogy menedékkérő férfiakkal szelfizik” – tanácsolta a Huffington Post német kiadásának újságírója Angela Merkelnek.

A cikk nem a kölni erőszak után jelent meg, hanem még szeptemberben! Ekkor derült ki ugyanis, hogy a Hessen tartománybeli giesseni gyűjtőtáborokban a menekültek nőtársaikat és még gyerekeket is tömegesen erőszakolnak meg, de az is előfordult, hogy prostitúcióra kényszerítettek migráns nőket.

A hírportál azt sugallta, a tragédia megjósolható volt, mert a menedékkérők túlnyomó része fiatal férfi. Október elején a Nottingham Post egy az Egyesült Királyságban mindössze öt hónapja tartózkodó szudáni férfi által elkövetett nemi erőszakról tudósított. A húszéves Osman Sulimant bíróság elé állították. Néhány nappal később a Corriere della Sera és a La Stampa arról számolt be, hogy a francia–olasz határon lévő táborban egy afrikai menekültekből álló banda megerőszakolta a Nincsenek Határok szervezet aktivistanőjét.

A harminc év körüli áldozat feljelentést akart tenni, de a szervezet vezetői lebeszélték róla, mert szerintük az ügy rossz fényt vetett volna a migránsokra. A bűncselekményt úgy tussolták el, hogy a megerőszakolt nőt más aktivisták hazugsággal vádolták meg.

Ezek a hírek javarészt nem jelentek meg, vagy elsikkadtak a magyar sajtóban, a téma azonban általános szinten néha felvetődött. A jelenségre a baloldali-liberális Klubrádió különösen reagált. Szelestey Lajos rendkívül megértő volt az adó interaktív műsorában. Egy hallgató felvetésére azt mondta: „Tudja, megjönnek a fiatalok, tombol bennük a tesztoszteron, végre nyugodt körülmények közé jutnak, ugyanakkor még az integráció, különösen az első időben, amikor nem beszélik a nyelvet, annyira nem megy, hogy például… ööö… be tudnának fűzni egy lányt, és hát a maguk normái szerint, bizony, ilyenkor sokszor nincsen más választás, hogy akkor jöjjön az erőszak, mer’ azt hiszik, hogy az itt elfogadott, és aztán kiderül, hogy nem. Szóval ez egy nagyon bonyolult, összetett probléma.”

Szelestey szerencsére odáig nem jutott el, hogy a befogadó ország nőtagjainak tolerálniuk kellene a „tomboló tesztoszteront”. Ettől függetlenül már azon sem lepődnék meg, ha a jogvédők felvetnék ezt a lehetőséget is, hiszen a baloldal még mindig a migránskultuszban él. Korábban igyekeztek elkendőzni a bűneseteket, áldozatokat hallgattattak el vagy éppen ellentámadásba mentek át: börtönőröket, rendőröket vádoltak migránsok elleni erőszakkal. Ha azonban már nem volt tovább titkolható a bevándorlók agressziója, akkor kedvenc varázsszerüket vetették be: óva intették a társadalmat az általánosítástól.

Európának így persze nem is sikerült megoldania a „bonyolult, összetett problémát”, ennek lett egyenes következménye a szilveszteri nőellenes pogrom Kölnben, Stuttgartban, Hamburgban, Zürichben, Salzburgban, Helsinkiben és a svédországi Kalmarban. Nem biztos, hogy a következő össznépi szexuális támadáshoz kell majd valami ünnepi alkalom, be fog az következni nemsokára anélkül is. Hiszen mi fogja megakadályozni? Soros aktivistái brómos teát mérnek majd a férfiaknak a menekülttáborokban? Leváltják az összes migránsoknak falazó rendőrkapitányt?

A bekeményítő egyenruhások pofán vágják gumibottal azt a szírt, aki az arcukba üvölti, hogy „bennünket Merkel hívott ide?” Dehogy! Kedden Münchenben újabb szexuális támadás ért két iskoláskorú német lányt. A elkövetők tizenöt évesek, egyikük szír, a másik kettő afgán. Nem éjjel a sötét utcán inzultálták a lányokat, hanem nappal egy fürdőben. Merkel kancellár asszony még a szilveszteri nemierőszak-hullám után is csak annyit tudott mondani, hogy „még nem teremtettük meg azt a rendet, azt az ellenőrzést, amelyet szeretnénk”. Azt biztos nem. A migránsok nem kezdtek el önkéntesen integrálódni, a radikális jobboldal pedig időnként úgy tesz „igazságot”, hogy török éttermeket ver szét Lipcsében. Rend valóban nincs, káosz annál inkább, és tovább tombol a tesztoszteron.

]]>www.magyaridok.hu ]]>- Szikszai Péter

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1309) Gazdaság (702) Sport (729) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2778) Irodalmi kávéház (537) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Mozi világ (440) Heti lámpás (310) Belföld (10) Politika (1582) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Tereb (146) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Egészség (50) Kultúra (6) Flag gondolja (36) Történelem (17) Vetítő (30) Mondom a magamét (7501) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>