Gyufát mertem volna rá inni, hogy az ellenoldal fulmináns „parizeu­sa” nem hagy bennünket szilveszteri móka nélkül. Jakab Péter váratlanul előkerült a szemlőhegyi villa kanapéja alól. A szélsőjobbról indult, aztán a Spinoza-házban rükvercbe nácult nyesedékpárt vezetője, a moslékkoalíció kilúgozott Fekete Pákója a legutóbbi interjújában sikeresen alulmúlta önmagát. A majdnem ötvenperces mélyinterjú nem okozott csalódást a közéleti blődségekre fogékony ínyenceknek. Az éjjel-nappal harcosan aktív, de leginkább mégis csak valahol Budán, éjjel a haza szolgálatában munkálkodó Jobbik-vezető ezúttal is mondott pár furcsaságot. (Úgy tűnik, a hódmezővásárhelyi főnök hajmeresztő szószátyársága ragadós a baloldalon.)

A határon túli magyarok szavazatát firtató kérdésre ugyanis a bőrszerkós interjúalany zavaros magyarázkodásba kezdett, aminek a lényege mégiscsak az, hogy az elcsatolt országrészeken élő magyarok jogairól a balliberális koalíción belül nincs semmiféle kialakult egységes nézet. Mindez magyarra fordítva: Jakab pártján kívül az összes érintett ellenzi a jelenlegi szabályozást, vagyis amint hatalomra kerülnének, alighanem megvonnák a szavazati jogokat az elcsatolt részeken élő magyaroktól. Érthetően zsenánt ez a vitathatatlanul nemzetellenes álláspont a Jobbiknak. Nehéz lenyomni a fogyatkozó hí­veik torkán, hogy most kutyakomédiához kéne asszisztálni, miközben a nemzeti-konzervatív térfélről a Jobbik politikai parabolaíve a szélsőbaloldali-liberális peremhez görbül.

Jakab Péterben is megzizzenhetett a nyárfalevél, mert óvatosan retirált: szerinte arra lenne esély, hogy „megreformálják” a már megszerzett jogokat. És itt az úthengeres melósok vitapartnere egy kis humorbonbont tömött a romániai magyarság elképedéstől nagyra tátott szájába. Ugyanis a valaha szebb napokat látott párt első embere olyan verziót vázolt fel, amelyben a székelyek az anyaországi pártokra történő szavazás helyett – amolyan vigaszdíjként – „szószólót” küldhetnének az Országgyűlésbe. Borítékolhatóan szavazati jog nélkül, naná. Elképzelem, ahogy állna a harisnyás, kucsmás lófő a parlamenti brokátfüggöny takarásában, majd Gyurcsány kegyes intésére előlépne, és veretesen, ízesen előadná, mit tart méltánytalannak a székely közösséggel szemben a tekintetes elvtárs hölgyek-urak részéről. Ők meg joviálisan mosolyognának. Tán lenne köztük olyan is, aki mindez idő alatt nem megy ki a büfébe. Ki is lenne pipálva a székelyek érdekképviselete. A többiek meg? Azoknak coki.

Tekintsünk el attól a ténytől, mennyi racionalitást, józanságot és nemzetpolitikai ismeretet feltételez ez a szerény fantáziára épülő ötlet. Nézzük el azt is, hogy mindezt egy olyan párt elnöke mondta, aki a magánéleti zűrzavarain túl naponta szembesül az általa vezetett közösség elsorvadásával, lévén a Jobbikra lassan csontot kell kötni, hogy legalább a kutya foglalkozzon vele. Mindazonáltal ostobának lenni állampolgári jog, de Jakab ezzel a joggal is súlyosan visszaél, amikor monomániásan mindenről van véleménye, ám úgy tűnik, semmihez sem ért, főleg a határon túli nemzetrészek mibenlétéhez nem. A székelység még véletlenül sem azonos a romániai magyarság egészével: jó, ha annak a felét adja. Aztán akad még határon túl itt-ott néhány milliónyi magyar, a Felvidéken, Kárpátalján, a Délvidéken, sőt a Kárpát-medencén kívül is.

De hát Gyurcsány mikrofonállványának kár ezt magyarázni. Bezzeg megmagyaráznák neki a székelyek és úgy általában a határon túli magyarok, mit értenek nemzetpolitikai érdeksérelmen! Csak tessenek szívesek közéjük látogatni!

Borítókép: Jakab Péter (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Pósa Károly - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>