Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Szende ordas a színpadon

Szende ordas a színpadon

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
„Orbán a birkák pásztora, mi pedig az éhes farkasok”

– ez volt olvasható a tegnapi tüntetés egyik transzparensén. Hát – ennyi! A hatalom kellene, választási eredménytől függetlenül. A többség meg birka. Hivatalosan a sajtószabadságért mentek ki az utcára. Közben két országos csatorna élőben közvetítette az eseményt: ilyen egy mocskos cenzúrát még diktatúra nem látott!

„Apu vedd meg nekem a várost” – ez volt a slágerdala a tegnapi tüntetésnek. Mondjuk úgy, nem egy Kossuth-nóta, némileg más értékrendet is képvisel.

Őszinte leszek, úgy többet vártam a második tüntikézős felvonástól. Gondoltam, csak lesz valami érdemi üzenete. Kitalálnak valami közös jelképet, vagy mondanak valamit, aminek minimális értelme van.

Ugye hivatalosan a sajtószabadságért hirdették meg a mostani műsort. Mivel annyira nincs meg az az ominózus „sajtószabadság”, hogy két országos nézettségű televízió is órákon keresztül élőben közvetítette a rendezvényt. Valakinek a srácok kiképzői között is eszébe juthatott, hogy ez így kissé ellentmondásos.

Erre elkezdték sulykolni, hogy a közmédia tehet mindenről. Mert, hogy a suttyó vidékiek – más néven szabad választást nyerő többség – csak azt nézik, abból meg csak kormánypropaganda folyik. A Hír TV-ről és ATV-ről még sohasem hallottak, az internet az ugye meg mi. És egyébként is azt hiszik, hogy még Ferenc József vezeti az országot.

Szóval, ne! Ráadásul, mellesleg, Budapesten sem az ellenzék nyerte a körzetek többségét…

De vissza a nagyszerű beszédekhez. Neveket nem emlegetnék, ők erre kitalált karakterek, ki ügyesebb, ki kevésbé. A „sajtószabadságon” kívül volt, aki Soros civiljeiért nyafizott, volt, aki valamiről beszélt, amitől még a tömeg lelkesebb része is álomra hajlott. Egyben voltak közösek: lejmoltak.

Ezt támogasd, azt támogasd, itt fizethetsz, ott fizethetsz – csak biztosítsd már az életszínvonalamat!

A végére jött az egész felhajtás egyetlen figyelemre méltó felszólalása: Márki-Zay Péter. Nem, mintha ő olyan nagy dolgokat mondott volna, nyomta ő is a mantrát. Az mondjuk igen édes volt, hogy ők nem gyűlölködnek, nem utálkoznak és békét akarnak – közben az utca tele volt Orbánt, valamint a rá szavazókat gyalázó, a vidékieket senkinek beállító transzparensekkel.

Beszéde tökéletesen megmunkált volt, látszott, gyakorolta. A mimikája is megmagyarázta, hogy korábban mivel töltött annyi időt az USA-ban. Értelmesnek és érzékenynek tűnő, helyenként Mussolinis fejtartással, aztán keresztényinek eladott megbocsátással a „bűnösök” iránt, akik vették a bátorságot, és Orbánra szavaztak. 

Azt mondjuk a tanácsadói szerintem kissé túltolták, hogy arra szólította fel a tömeget: most mindenki fogjon kezet egymással. Főleg, hogy korábban egy másik szónok – vélhetően kampányszakértők utasítására – arra utasított: mindenki ölelje át a mellette állót, ha már nem talál a célra alkalmas fideszest. Egyik „szeretet-akció” sem ért el tömeges sikert, néhány sokszínű zászló alatt tömörülőt leszámítva.

Ami új volt, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester már országos mozgalom alakítását jelentette be. És – bár ki nem mondva – kinevezte magát az egész ellenzék vezérének. Itt a tüntető társaság egy pillanatra ledöbbent. Jobbikos, LMP-s, MSZP-s és DK-s nézett egymásra gyanakodva. Most… Hogy is van ez?!

Márki-Zay Péterből valakik vezért akarnak kreálni. Fogalmam sincs, hogy milyen pénzből. Bár tennék rá egy soros fogadást. Tudják mit, nem is érdekes: ezen az ellenzék egymás között úgyis elveszekszik egy ideig.

Amilyen igazán értelmes következtetés levonható ebből a felvonulásból: egyetlen ember sem beszélt arról, ami valóban fontos ma az országban. Egészségügy – ugyan. Ország függetlensége – ah, kérem, azt megoldja az Európai Uniós Ügyészség. Újabb munkahelyek teremtése, hogy a közmunkás jobb helyzetbe kerüljön – minek azt? A „civil szervezetet” kell megvédeni!

Oktatásról az egyik önjelölt rikoltozó diákvezér beszélt. A „ne tanuljunk semmit, mert úgyis okosak vagyunk” típusú iskolai reform tervezetét most csak futtában érintette. Ellenben Orbán Viktort börtönbe küldené, mert megnyerte a demokratikus választásokat.

Pénzt, hatalmat akarnak – bármi áron. A kint lévő emberek érdektelenek. Ők biodíszlet. A vicsorító farkasok számára.

Fotó: mti.hu

Máté T. Gyula - ]]>https://matete.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (702) Mozi világ (440) Kultúra (6) Heti lámpás (310) Egészség (50) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Történelem (17) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Mozaik (83) Belföld (10) Mondom a magamét (7501) Jobbegyenes (2778) Flag gondolja (36) Sport (729) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>