Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
bbcbe7bacf587bd76b4c4d7b9b2e074d.jpg

Szalay Károly: Defetisták

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

1947-ben, egyetemi tanulmányaimat kezd­ve, a Pázmány Péter kollégiumba kerültem, a hasonló nevű egyetem által működtetett intézménybe.

Mivel az igazgatója piarista pap volt, kecskeméti kegyesrendi tanáraim és szüleim is jónak látták, hogy ott lakom, mert – összebeszélve – azt remélték, általuk féktelennek és diverzáns hajlamokkal veszélyeztetett természetemnek jót tesz, ha piarista fölügyelet alatt maradok. Áldott emlékezetű igazgatónk azonban nem váltotta be a kecskemétiek hozzá fűzött reményeit, azt csináltuk, amit akartunk, csak az egyetemi tanulmányainkról számoltunk be rendszeresen, s akár reggelig kimaradhattunk, de ezt előre be kellett jelentenünk.

Volt azonban egy sajátságos házirendje a kollégiumnak. A négy-hat személyes szobákba úgy válogatta össze az igazgató a szobatársakat, hogy zöldfülű gólyáktól végzősökig együtt lakatott bennünket, de ami még ennél is fontosabb volt jövőnk szempontjából, hogy minden egyes szobalakó más és más szakon tanult. Így kerültem én össze a világ legjópofább jogászával, aki Salamon Béla vándor színtársulatában lépkedett föl, egy doktorandusz pszichiáterrel, egy orvostanhallgatóval (a Kádár-korszakban egészségügyi miniszterhelyettes volt) és egy francia szakossal, aki később a pécsi egyetemen lett tanár. És meg kell említenem a koldussorsú, ám zseniális kecskeméti mentoromat, aki matematika–fizika szakra készült a piaristák támogatásával.

Éjszakai kimaradásokról persze szó sem lehetett, mert bevett szokás szerint esténként vagy a szobákban, vagy a társalgóban mindenki előadta aznap szerzett szakmai ismereteit, ami két okból volt jó. Egyfelől horizonttágítás volt tanulmányice a hallgatóságnak, másfelől az előadókban rögzültek az új adatok.

Pszichiáter szobatársam jóvoltából így jutottam a legkorszerűbb lélektani ismeretek birtokába. Tőle hallottam: az angol és német szakirodalom megállapítása szerint kétféle alaptípus létezik: a destruktív, azaz a kilátástalankodó, gáncsoskodó, pusztító, romboló emberfajta és a pozitív, tehát cselekvőképes, alkotó, építő, sikerben és jövőjében bízó lelkialkat. Noha jobboldali szociáldemokrata volt, egy éjszaka ágyunk szélén ülve kifejtette: a baloldaliak, a kommunisták defetista karaktert viselnek fonnyadt lelkükben, ők jobbára csak rombolni tudnak, és sajátos módon defetizmusuk pszichésen-kórosan magyart megvető, ami gyűlöletté is fajulhat. Szemükben minden rossz, ami magyar. A pozitív habitusú magyar ezzel szemben teremtőképes. A két végzet között létezik a magyarságot sirató típus, ez a fajta semmire sem jó, bután hazafi. Egy ország, egy nemzet, egy társadalom sorsát az határozza meg, hogy melyik lélektani típus kerül fölénybe, hatalomba.

A magyar nemzet történelmi tanulságai szerint lélektanilag antibaloldali, tehát „jobboldali”. Alkotni vágyó, újrateremtő, építeni tudó egyedekből áll. Történelmünk korszakait ez a lélektani ellentételesség határozta meg. Szent István, Szent László, Könyves Kálmán volt a pozitív erő. A tatárjárás után talpra állt a nemzet. A török ellen százötven évig hadakozva megőrizte a királyi Magyarország területeit, ravaszsággal Erdélyt. Elvesztette Világost, de megnyerte a szatmári békét, elvesztette 1849-et, de megnyerte l867-et, és az 1920-as trianoni országmészárlásból is talpra állt. 1989 óta váltakoznak a hatalomban a defetisták és az alkotni tudók. A mai baloldali is mindenhez defetistamódon viszonyul. Negatív a határon túli magyarokkal szemben, képtelen nemzeti érdeket képviselni a bevándorlás megoldásában, most pedig mozgalmaznak a „rendszerBONTÓ” népszavazásra. Véletlenül sem jut a javító, korrigáló, megújító, építő szó az eszükbe.

]]>www.demokrata.hu ]]>- Szalay Károly

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Kultúra (7) Belföld (10) Életmód (1) Nagyvilág (1310) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (18) Vetítő (30) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7546) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Tereb (146) Politika (1582) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Heti lámpás (312) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Flag gondolja (36) Gazdaság (705) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2788)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>