Mivel az igazgatója piarista pap volt, kecskeméti kegyesrendi tanáraim és szüleim is jónak látták, hogy ott lakom, mert – összebeszélve – azt remélték, általuk féktelennek és diverzáns hajlamokkal veszélyeztetett természetemnek jót tesz, ha piarista fölügyelet alatt maradok. Áldott emlékezetű igazgatónk azonban nem váltotta be a kecskemétiek hozzá fűzött reményeit, azt csináltuk, amit akartunk, csak az egyetemi tanulmányainkról számoltunk be rendszeresen, s akár reggelig kimaradhattunk, de ezt előre be kellett jelentenünk.

Volt azonban egy sajátságos házirendje a kollégiumnak. A négy-hat személyes szobákba úgy válogatta össze az igazgató a szobatársakat, hogy zöldfülű gólyáktól végzősökig együtt lakatott bennünket, de ami még ennél is fontosabb volt jövőnk szempontjából, hogy minden egyes szobalakó más és más szakon tanult. Így kerültem én össze a világ legjópofább jogászával, aki Salamon Béla vándor színtársulatában lépkedett föl, egy doktorandusz pszichiáterrel, egy orvostanhallgatóval (a Kádár-korszakban egészségügyi miniszterhelyettes volt) és egy francia szakossal, aki később a pécsi egyetemen lett tanár. És meg kell említenem a koldussorsú, ám zseniális kecskeméti mentoromat, aki matematika–fizika szakra készült a piaristák támogatásával.

Éjszakai kimaradásokról persze szó sem lehetett, mert bevett szokás szerint esténként vagy a szobákban, vagy a társalgóban mindenki előadta aznap szerzett szakmai ismereteit, ami két okból volt jó. Egyfelől horizonttágítás volt tanulmányice a hallgatóságnak, másfelől az előadókban rögzültek az új adatok.

Pszichiáter szobatársam jóvoltából így jutottam a legkorszerűbb lélektani ismeretek birtokába. Tőle hallottam: az angol és német szakirodalom megállapítása szerint kétféle alaptípus létezik: a destruktív, azaz a kilátástalankodó, gáncsoskodó, pusztító, romboló emberfajta és a pozitív, tehát cselekvőképes, alkotó, építő, sikerben és jövőjében bízó lelkialkat. Noha jobboldali szociáldemokrata volt, egy éjszaka ágyunk szélén ülve kifejtette: a baloldaliak, a kommunisták defetista karaktert viselnek fonnyadt lelkükben, ők jobbára csak rombolni tudnak, és sajátos módon defetizmusuk pszichésen-kórosan magyart megvető, ami gyűlöletté is fajulhat. Szemükben minden rossz, ami magyar. A pozitív habitusú magyar ezzel szemben teremtőképes. A két végzet között létezik a magyarságot sirató típus, ez a fajta semmire sem jó, bután hazafi. Egy ország, egy nemzet, egy társadalom sorsát az határozza meg, hogy melyik lélektani típus kerül fölénybe, hatalomba.

A magyar nemzet történelmi tanulságai szerint lélektanilag antibaloldali, tehát „jobboldali”. Alkotni vágyó, újrateremtő, építeni tudó egyedekből áll. Történelmünk korszakait ez a lélektani ellentételesség határozta meg. Szent István, Szent László, Könyves Kálmán volt a pozitív erő. A tatárjárás után talpra állt a nemzet. A török ellen százötven évig hadakozva megőrizte a királyi Magyarország területeit, ravaszsággal Erdélyt. Elvesztette Világost, de megnyerte a szatmári békét, elvesztette 1849-et, de megnyerte l867-et, és az 1920-as trianoni országmészárlásból is talpra állt. 1989 óta váltakoznak a hatalomban a defetisták és az alkotni tudók. A mai baloldali is mindenhez defetistamódon viszonyul. Negatív a határon túli magyarokkal szemben, képtelen nemzeti érdeket képviselni a bevándorlás megoldásában, most pedig mozgalmaznak a „rendszerBONTÓ” népszavazásra. Véletlenül sem jut a javító, korrigáló, megújító, építő szó az eszükbe.

]]>www.demokrata.hu ]]>- Szalay Károly

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>