Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Orbán Viktor győz, győz és győz, az ellenzéki sajtó pedig veszít, veszít és veszít

Orbán Viktor győz, győz és győz, az ellenzéki sajtó pedig veszít, veszít és veszít

Flag

Szöveg méret

4
Átlag: 4 (1 szavazat)

Több szerénységet, elvtársak!

Orbán Viktor legalább annyiszor szokott elszigetelődni, ahányszor megszünteti a demokráciát és a sajtószabadságot, valamint homfób diktatúrát vezet be. Évente többször is, de van, hogy kéthetente.

Igen tehetségesnek mutatkozik tehát önmaga elszigetelésében, illetve az ellenzéki sajtótermékek megszüntetésében, valamint a demokrácia földbe tiprásában. Illetve így, hogy ezen morfondírozok, bevallom őszintén, kezdek kissé összezavarodni, hiszen könnyen belátható, hogy ha valaki évente többször is kénytelen betonba döngölni a sajtószabadságot és a demokráciát, akkor az illető valójában nem is igazán tehetséges az efféle dolgokban, ha minden hónapban elölről kell kezdeni a munkát, például jogállamiság tönkretételét, akkor az illető még ahhoz is szerencsétlen, hogy úgy rendesen, istenigazából tönkretegye azt, bármennyire is igyekezett. Azaz, Orbán még diktátornak is silány.

Legalábbis, ha figyelembe vesszük a balliberális politikusok és sajtómunkások véleményét. Márpedig kénytelenek vagyunk így tenni, hiszen vannak, lélegeznek, dolgoznak, annak legfőbb bizonyítékaként, hogy Orbán Viktor szörnyen slendrián módon teszi tönkre a demokráciát és a sajtószabadságot, mert léteznek ellenzéki pártok és politikusok, az ország pedig valósággal hemzseg a Fidesz-gyűlölő sajtómunkásoktól. Utóbbiak kezdtek újfent habzó szájjal őrjöngeni, miután Orbán Viktor elmondta beszédet Dallasban a CPAC rendezvényén, ahol is ugye elsősorban elszigetelődött, másodsorban – sok egyéb mellett – hasznos tanácsokkal látta el az amerikai republikánusokat azzal kapcsolatban, amiben a legjobb, amihez a leginkább ért: a győzelemről. A magyar miniszterelnök ugyanis 2010 óta ebben a tekintetben mást sem tesz, mint győz, győz és győz.

Legutóbb például negyedszerre aratott győzelmet az egyesült ellenzék felett, ráadásul hatalmasat, akkorát ugyebár, hogy az még a Holdról is látható volt. Persze a negyedik kétharmad sem akadályozza meg abban a balliberális újságírókat, hogy ne lefitymálva, lesajnálva írjanak, illetve beszéljenek Orbán Viktorról, ha valakinek elég erős gyomra van, és rendszeresen veszi a bátorságot, hogy elolvassa a haladó sajtómunkások műveit, akkor olyan érzése támad, mintha a magyar miniszterelnök egy született vesztes lenne, egy olyan lúzer, aki ugyan mindig nagyon igyekszik, de valójában csak erőlködik, a siker kapujában minduntalan visszafordítja a sors. A dallasi rendezvényről is így, ilyen módon számolt be a szélsőségesen független-objektív sajtó.

Gúnyosan arról írtak, hogy Orbán a győzelemről tartott előadást az amerikai republikánusoknak, ami már önmagában is vicc, mert. Mert, mert, nos, itt ugye érthető okokból elfogytak az érvek. Az az ellenzéki sajtó gúnyolódott tehát azon, hogy Orbán Viktor a győzelem receptjéről beszélt, amelyik ugyebár 2010 óta csak veszít, veszít és veszít.

Több szerénységet, elvtársak!

Apáti Bence - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2778) Politika (1582) Életmód (1) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Sport (729) Mozi világ (440) Belföld (10) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (310) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1309) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (6) Történelem (17) Nézőpont (1) Mozaik (83) Gazdaság (702) Mondom a magamét (7501) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Egészség (50) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>