„Amikor kevés a hatalom és kevés a pénz, de sok a tennivaló, ott nagyon sok nő van. Amikor arról van szó, hogy a rivaldafényben lehet tetszelegni, arról van szó, hogy sok hatalom és sok pénz van, nagy presztízs […], ott viszont mindig, mindig férfiak vannak” – mondta Karácsony az MSZP tavalyi nőnapi kongresszusán. Választási ígéretében Karácsony a liberálisok által önkényesen kiemelt társadalmi csoportok, jelesül a romák és a szexuális kisebbségek mellé emelte a női kvóta kérdését.

Azt ígérte, hogy bevezeti az „egyenlő munkáért egyenlő fizetés” elvét a fővárosi fenntartású intézményekben, egyharmados női kvóta lesz a fővárosi fenntartású intézmények igazgatóságában, valamint „egyenjogúsítja” a fővárosi szobrokat, köztereket a szerinte eddig háttérbe szoruló női tudósok, művészek, közszereplők elismerésével. Kampányígéretét azonban gyakorlatilag azonnal megszegte, és nem kell nagy bátorság ahhoz, hogy belássuk: hivatali ideje alatt aligha lesz érdemi előre­lépés a jelzett ügyekben.

Hogy miért nem? Legfőképpen azért, mert ha Karácsony valóban nemi alapon válogatná meg a fővárosi intézmények munkatársait, szó nélkül ki kellene rúgnia embereket pusztán azért, mert férfinak születtek. Az új főpolgármesternek ráadásul nem terjed ki erre a hatásköre: nem ő, hanem a mögötte álló pártvezetők döntenek a különféle testületek, igazgatótanácsok összetételéről.

A főpolgármester-helyettesek kiválasztásánál már látszott, hogy a női kvóta helyett a hűség és az érdek a fő vezérlőelv: hiába választottak az öt posztra két nőt is, a jelek szerint ez nem elég. Baranyi Krisztina (aki nő) élesen támadta (a szintén nő) Gy. Németh Erzsébetet, amiért ő nem kapott semmilyen posztot, és ezen a ponton végképp bizonyos, amiről addig csak sejtésünk lehetett: a politikában nem elég nőnek születni, önmagában még semmi sem jár érte az osztozkodásnál.

A női kvóta Magyarországon nem több puszta vágynál. 2007-ben Sándor Klára és Magyar Bálint képviselők (mindkettő SZDSZ) törvénymódosító javaslatát elutasította az Országgyűlés. 2010 újabb fiaskót hozott a feministák számára, akkor 27 ismert magyar nő népszavazást kezdeményezett, de nem gyűltek össze a szükséges aláírások. Négy évvel később Ertsey Katalin vitanapot kezdeményezett a parlamentben a nők közéleti szerepvállalásának növeléséről, de semmilyen érdemi változás nem történt.

Az ügyet a Momentum emelte vissza a hazai nyilvánosságba, „A magyar lakosság több mint fele nő. Ennek ellenére az Országgyűlésben csak tízszázalékos a nők aránya. Helyén van ez? Biztos, hogy megfelelően reprezentálja a lakosságot a parlament?” – tette fel a kérdést Cseh Katalin.

Arról az apró körülményről azonban egy szót sem ejtett, hogy a sorok írásakor a Momentum 106 egyéni képviselőjelöltje között mindössze 16 nőt találhattunk. Ez a csekélység azonban nem zavarta és nem zavarja a liberálisokat. Hiszen teljesen más a nők elnyomásáról szónokolni felelősség nélkül, és megint más akkor, ha hatalomhoz, pénzhez jut az ember. Akkor már nem a nők, hanem a gördülékeny ügyintézés a lényeg, amelyet nem férfiak és nők, hanem a mindenkori bizalmasok hajtanak végre.

Szentesi Zöldi László - ]]>www.demokrata.hu]]>