Ma 2021 április 16. Csongor napja van. Holnap Rudolf napja lesz.
Nőgyalázók - Asszonyverők - Demokraták

Nőgyalázók - Asszonyverők - Demokraták

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Ez nem szánalmas, ez undorító.

Napok óta érdeklődéssel várom, hogy a #metoo mozgalom, vagy a Soros által pénzelt „civil szervezetek” mikor fogják a nőgyalázó Janiczak Dávid fejét követelni. De semmi, és semmi. Igaz, a feleségével „órákig dulakodó” Juhász Péter esetében is nagy volt a csönd. Így aztán a jelek szerint a munkatársnőjét nemi erőszakkal fenyegető Jobbik-alvezér is elfogadható a széplelkeknek és a „demokrata nagyasszonyoknak”, ha a kormányváltás illúziójáról van szó.

A Jobbik alelnökének, ózdi polgármesterének a szavait engedelmükkel nem fogom idézni. Se kedvem, se gyomrom nincs hozzá. Ha valakit elkerült ez a botrány, ]]>az ide kattintva meghallgathatja]]>, hogy miképpen gyalázza a nőket, fenyegeti nemi erőszakkal munkatársát Janiczak Dávid.

A „polgármester úr” szerint ezek csupán magánbeszélgetések voltak, amelyekbe az ilyesmi belefér. Főnöke, Vona Gábor szerint így van ez – leginkább vállat vont, amikor rákérdeztek, hogy nem lenne-e kedve legalább egy kicsit csúnyán ránézni helyettesére.

Józsi csepeli boltos erre tömören úgy reagált, hogy az ő köreiben az ilyesmiért nagy és huzamos pofánverés jár. A magukat „művelt és fölöttébb kulturált értelmiségi felső tízezer” közé sorolóknál a becstelenség megbocsátható, ha a tettes a saját brancsból való…

Én csendesen ehhez még hozzátenném, hogy míg a magánbeszélgetésben az ilyesmi sima ordenáré bunkóság, addig, ha valaki a női beosztottját fenyegeti nemi erőszakkal – nos, az minimálisan munkahelyi zaklatás, hatalommal való visszaélés, bűncselekmény!

Az ilyesmi miatt jött létre a #metoo mozgalom, és csinált abból is boszorkánypereket, ha egy férfi megdicsérte egy hölgy kollégája blúzát, vagy szexista módon maga elé engedte a liftben.

Most viszont síri csönd van. Egyedül a Fiatal Családosok Klubja tiltakozott, de ők enyhén szólva sem a trendi, píszí világ részei. A liberális nővédő szervezetek, Soros agyonpénzelt civiljei, az ilyen-olyan bizottságok és alapítványok viszont mind mélyen hallgatnak. Nagyon mélyen.

A hazai #metoo mozgalom „nagyasszonya”, Sárosdi Lilla sem szól. Igaz, ő már a feleségével „órákig dulakodó” Juhász Pétert is bevédte, hiszen „ő a barátja”, így nyilván ártatlan, még ha lényegében be is ismerte az asszonyverést.

Az, hogy a jobbikos Dúró Dóra is hallgat az ügyben, erkölcsileg nehezen elfogadható, de fogjuk rá a párhűségre. De hol van a máskor oly hangos Kunhalmi Ágnes és Gurmai Zita, vagy Szabó Tímea és Vadai Ágnes? Értem, hogy a politikai hitvallásuk nem érték- és erkölcs-alapú, de minimális női szolidaritás sincs?

Annyira vágynak a hatalomra, hogy ennek érdekében még a nők gyalázását is elnézik a potenciális szövetségesnek?

Ez nem szánalmas, ez undorító.

fotó: PS montázs

Máté T. Gyula - ]]>https://matete.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (5229) Tv fotel (65) Életmód (1) Jobbegyenes (2008) Kultúra (6) Történelem (14) Rejtőzködő magyarország (171) Heti lámpás (254) Sport (729) Irodalmi kávéház (505) Mozaik (83) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Belföld (6) Gazdaság (657) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (37) Tereb (140) Mozi világ (440) Politika (1578) Egészség (50) Flag gondolja (33) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1454) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>