- 0
Mindegyik állat nyakában egy óriás piros szívecske volt békejellel, illetve „én is migráns vagyok” felirattal. Arról nem érkezett mértékadó híradás, hogy játékállatokból mennyi jutott át a rendőri kordonokon és bombadetektorokon, egy azonban bizonyos: a világ nagyjai az érzelgős ajándéktárgyak nélkül is édi-bédi hangulatba kerültek.
A szabad világ vezére, a nagyszerű Barack Obama szívbemarkoló képet festett az „eposzi léptékű” menekültválságról, a hazátlan és házatlan szerencsétlenek tízmillióiról, akik a „mi civilizációnk partjain” kötnék ki bárkáikat. S mi ezt hagyni is fogjuk, ők a mi vendégeink. Speciel az Egyesült Államok csak egy száztízezer fős ladiknak tud kikötőt biztosítani – természetesen megfelelő biztonsági és genetikai ellenőrzés után -, de a világ többi része tényleg nagyon-nagyon várja őket. Hiszen nem lehet csak úgy „becsapni az ajtót előttük”, mert azzal „legalapvetőbb értékeinket” árulnánk el. Ezért a többiek legyenek oly aranyosak, és vegyék már át az „eposzi léptékű” menekültek maradék 64 millió 890 ezres részét. Ez a szolidaritás jegyében a legkevesebb, főleg, hogy egyelőre a becsült 65 millió migránsból csak 21 millió hagyta el a hazáját – a többi „csak” a házát.
Meg aztán Amerika segít! Például ötven meg nem nevezett nemzet „Amerika Kapitány” vezetésével több, mint 4,5 milliárd dollárral emelte meg a humanitárius célokra nyújtott anyagi segítséget. Illetve bocsika, az anyagi segítségre ígért összeget. De ne kukacoskodjunk, hiszen az ilyesmi nem megy az egyik pillanatról a másikra, a rendszer jó, hiszen az ózonréteg megmentésében is milyen szépen haladunk. Meg Obama megígérte, hogy a Világbank közreműködésével új lehetőségeket is felkutatnak. Ha nagyon szépen kérik, még az IMF is besegít, a humanizmus a legszebb hívó szó náluk.
Mint egy bizonyos George Sorosnál is.
Most kérem a Kedves Olvasók gyengébb idegzetű részét, hogy előbb gyorsan nézzenek meg egy Isaura-ismétlést, és csak ezután olvassák el a következőket: „Soros György félmilliárd dolláros (138 milliárd forintos) beruházással készül támogatni a menekültek és migránsok által indított startup vállalkozásokat, cégeket és társadalmi kezdeményezéseket.”
Te jó Isten! Anyám, ne sirass! Hát megmenekült a világ! És mi még szidtuk ezt a nagyszerű embert?! Hiszen ő egy angyal, egy szárnyakat kapott rózsaszín plüsskutyus, egy önzetlen simizni való pénzosztó nagybácsi! Tartsunk ilyet otthon, vagy fogadjuk örökbe állatkertben a kiszemelt aranysakál helyett!
Nem mindegy? Dögevő mindkettő…
Mert most nézzük komolyan, mi történt. Barack Obama és George Soros semmi mást nem tett, mint Angela Merkel mea culpázott willkomennje után újabb meghívót küldött a harmadik világba. Gyertek, várunk, itt megvalósul a Bill Gates-i álom, milliárdosok és milliomosok lesztek, de legalábbis rommá kereshetitek magatokat. Itt az ingyenpénz!
A meghívó természetesen hozzánk, Európába szól. Amerikában a parti őrség belelő a hullámba vagy jobb esetben elszállít Guantánamóba. A mexikói határon pedig már most olyan fal van, amihez képest a berlini mérsékelten ambiciózus homokozói projekt volt.
Persze a 4,5 milliárd dollár az ígéret szintjén is nagy pénz, Sorosnak meg miért ne hinnénk, hogy tényleg elosztja az ötszázmilcsit. Azonban, ha már megvan a „zsuga”, miért nem ott költjük el, ahonnan jönnek a menekültek? Miért nem ott segítünk? Ez még a helyi korrupciós ráta mellett is otthon tartaná az embereket, sőt haza is vonzaná a már elvándoroltakat. De mégsem ez a megoldás.
Miért nem teremtünk rendet Szíriában? A múlt héten született egy amerikai–orosz fegyverszüneti egyezmény, a csillagos sávos bombázók már másnap szétlőtték a kormányhadsereg egyik konvoját. Utána megtámadtak egy ENSZ-szállítmányt, Obama tajtékzott: az oroszok voltak. Kiderült, az ENSZ szakértője szerint sem légi támadás volt, „helyiek lőttek”, egy olyan területen, amelyet az Amerika által támogatott lázadók ellenőriznek. Ki, mit is akar igazából Szíriában és a többi válságövezetben?
Mert miért is ne lehetne duplán keresni? Szíriában a fegyverlobbi, Európában széplelkű jelszavak alatt Soros és a multik. Az Európai Unió a jelenlegi vezetéssel előbb vagy utóbb összeomlik a migránsinvázió alatt, de hogy komoly gazdasági kihívója nem lesz az Egyesült Államoknak, az biztos. A képzetlen bevándorlóval le lehet verni az európai melósbéreket. Nem pofázik többet a plázapénztáros, hogy naponta hányszor akar vécére menni. A képzettjebbjét meg lenyúlják Soros startupjai, a „magas növekedési potenciált ígérő és kiemelkedő szakmai tudást igénylő” vállalkozásai. Zseniális projekt, agyelszívás fillérekért: bombázd le a szakértő házát és hazáját, majd mentsd meg éhbérért, tedd lelkes globalista rabszolgává.
Van a sorosi meghívóban még egy érdekes ígéret: pénzeli a migránsok „társadalmi kezdeményezéseit” is. Világos, adjunk hivatalos finanszírozási formát az európai értékrend szétveréséhez.
Megvádoltuk most ezt a derék öregurat? Összeesküvés-elmélet mindez? Hát más píszí magyarázat nem is lehet. Kérnek esetleg Önök is egy cukkancs-mukkancs plüsskutyát?
Máté T. Gyula - www.magyarhirlap.hu