Ma 2019 szeptember 16. Edit napja van. Holnap Zsófia napja lesz.
Meddig bírja a HVG ezt a szennyet?

Meddig bírja a HVG ezt a szennyet?

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Továbbra is csak a sötétség árad Tóta W-ből.
Valahogy, valakinek a Hvg olvasói felé is el kellett magyarázni, hogy miért nem volt iszonyatos bukta a Fidesz kizárási kísérlete az EPP szerdai ülésen. Ha már a tényekkel nem lehet vitatkozni, rábízták a(z egyik) legmocskosabb "tollú" acsarkodójukra, találjon ki valamit.
Szerencsétlen megint nem tudott mást, megint öklendezett egyet.
Mit tehetett volna, mint felsorolta szinte az összes közhelyet, amit minden nap százszor olvashatunk a Hvg és tettestársai oldalain, közben meg bűzlő szarozott, baszogatozott, ahogy szokott, vagyis mindent bedobott, ami tőle és a ballib újságírás férgesétől telik.

De emiatt kár is volna a billentyűzetet koptatni -- olvasson Tóta W-t, akinek két anyja van --, ha nem bújna elő a költő delíriumának ködjébő a valódi szándék, ami elé a sok-sok mocskot azért írja – meg mögé a többit –, hogy a Tóta W-re elélvező és beájuló olvasónak felvezesse a lényeget, minden nyomorult ballibek álmát, amely szerint az Európai Ügyészséget rá kell kényszeríteni Magyarországra.
Csakhogy, ahhoz megballib kétharmad kellene, amely megváltoztatja az Alkotmányt.
Szívás?
Az! Nekik. És most éppen nem fű...
Tóta W.-nek ezért marad az közeg, amiben ő oly igencsak jól érzi magát, a bűzölgő szar.
Keresztény ember talán még kicsit sajnálhatja is.
Szerencsétlennek az utóbbi, lassan tucatnyi évben szinte egyszer sem adatik meg, hogy a tények mellett kardoskodjon. Most sem írhatta le, hogy a liberális sártengerbe süppedő néppárt tegnap végül a tökös Fidesz javaslatát fogadta el -- igen, azt, amit Orbán hozott a megbeszélésre! --, és azt sem, hogy a Fidesz önként függesztette fel tagságát, amit bármikor vissza is vonhat.
És azt sem, hogy egy kilépéssel nem a nagy ürességbe, hanem a bűzlő szarozókat olvasó liberálisokkal ellentétben erősödő migránsellenes táborba léphetne Orbán.

Weber, Junker és a tizenhármak bukfenceztek egyet, a Fidesz emelt fővel távozott.
A ballib média aljára meg az marad, hogy ki-ki vérmérséklete szerint elkenje a buktát.
A legalja ezt a Hvg-ben teszi, szarozással.

Üdvözlet,
 KJ

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Történelem (12) Nagyvilág (1414) Életmód (1) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (171) Politika (1571) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (623) Flag gondolja (33) Sport (728) Heti lámpás (213) Mozi világ (440) Jobbegyenes (1594) Autómánia (61) Mondom a magamét (3913) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (9) Belföld (5) Irodalmi kávéház (468) Szépségápolás (15) Tereb (137) Vetítő (37) Kultúra (4)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>