Zsigmond magyar király és német-római császár – sok közül – egyik legnagyobb hibájaként jegyzi a história, hogy máglyahalállal gyilkoltatta meg Husz Jánost. Ezzel egy mártírt ajándékozott a kezdetleges vallásnak, és több évszázados jövőt szavatolt az adott hitnek.

A mártír legyőzhetetlen ellenfél.

A történelem az élet tanítómestere – vallotta az ókori bölcs. A történelem azt tanítja, hogy soha senki semmit nem tanult a történelemből – ez a bölcselem már a XIX. századból való. A mártírgyártás mind a mai napig nem fejeződött be – sőt napjainkban is felpörög.

Egy szélsőséges német politikus is ennek köszönheti karrierjét.

Annak idején egy olasz európai bizottsági elnök tett suta megjegyzést a folyton kekeckedő német figurára. A megjegyzésbe belekapaszkodott a szélsőséges sajtó, és egyfajta virtuális mártírt fabrikált az érettségivel sem rendelkező „hős áldozatból”.

 A szerzet sok kárt okozott az Európai Uniónak.

És sok kárt okoz jelenleg Németországnak is, és ennek a károkozásnak még legalább két évtizedig nem lesz vége. Csak drukkolhatunk, hogy nehogy visszanyergeljen az EU valamely csődörére, károkozása maradjon meg a német határok között.

Újabban hazánkban is zajlik a mártírkreálás.

Egy közepes szellemi képességű megélhetési politikusból fújnak luftballont jó fizetett propagandisták – és egy félrevezetett politikus. Az egykor – korlátoltságára utalva – flaszterparasztnak is nevezett megélhetési figurát szinte első számú közellenséggé puffasztották.

Egy tőzsdespekuláns ügynökének láttatják.

Noha a tőzsdespekulánshoz fűződő korábbi – üzleti jellegű – kapcsolata bizonyított tény, s ez alapján joggal feltételezhető, hogy jelenleg is feladatokat lát el, ennek ellenére egy korlátolt bábfigurát nem lenne szabad számottevő ellenlábasként feltüntetni.

Ennek ugyanis a napi politikainál nagyobb a kockázata.

 Éppen a szélsőséges német figura pályafutása mutatja: egy felfújt senki magas beosztású károkozóvá szállhat. És magas beosztásban egy buta politikus bődületes – soha jóvá nem tehető – károkat okozhat az európai és a nemzeti közösségnek egyaránt.

Az ország végét jelentené, ha egy ostoba tyúk emelkedne föl.

És itt most nem a buta tyúk ellen kell védekeznünk, hanem az ellen a dilettáns propagandaközpont ellen, amely egy korlátolt politikai ügynököt jelölt ki arra, hogy ellenségképet mutasson a választópolgároknak. És egy politikust is bekapcsolt az akcióba.

Agyonfizetett propagandisták buktak meg.

Az elemi politikai ismereteknek is híjával van a propagandaközpont, és ezzel az egész országot sodorja beláthatatlan veszélybe. Egy senkiből fúj fel luftballont, és mivel a másik oldalon nem nyeretlen kétévesek ügyködnek, e luftballon nem fog kipukkadni.

Csak későn pukkad ki, amikor már mindegy.

Bunkeréig kell üldözni, és addig rengeteg jóvátehetetlen kár keletkezik, emberi sorsok futnak zátonyra, nemzeti vagyon sodródik idegen kézbe, ellenségek kapnak vérszemet, fiatalokat butít el a politikai habverés, sőt tesz a drog áldozatává.

Váltani kell az ostoba propagandát.

Selejtezni az agyonfizetetteket, frissíteni az irányjelölést, innovatív erőket bevonni, és ejteni a figyelemkeltésből a luftballonná felfújt politikai taplót.

Meg kell védeni az országot – ezúttal a csökött propagandistáktól.