Ma 2024 augusztus 20. István napja van. Holnap Sámuel, Hajna napja lesz.
Kunhalmi Ágnes: Rombolást hajt végre a DK az ellenzéki oldalon

Kunhalmi Ágnes: Rombolást hajt végre a DK az ellenzéki oldalon

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ágika nekiment Gyurcsánynak!

Rombolást hajt végre a DK az ellenzéki oldalon azzal, hogy hónapok óta bekebelezi más baloldali pártok kulcsembereit – ]]>idézte az MSZP társelnökét szemléjében a Hír TV]]>. Kunhalmi Ágnes szerint az a politika, amit Gyurcsány Ferencék folytatnak, nem vezet sehová. Mint ismert, legutóbb az MSZP pápai alapszervezetének elnöke jelentette be a DK-ba való átigazolását, a Magyar Hírlap pedig már arról cikkezik: ]]>Mesterházy Attila lehet a következő politikus, aki otthagyja az MSZP-t ]]>és átlép Gyurcsány Ferenc pártjába.

Kunhalmi Ágnes szerint ha a Demokratikus Koalíció így folytatja, nem lesz kormányváltás.

– Ez a rossz hangulatkeltés, az, hogy erkölcsileg hogy veszekszünk, hogy ők állandóan csak arra törekednek és pezsgőt bontanak, ha valahonnan áthoznak egy embert […] ez nagyon szűk látókörűségre vall – tette hozzá a társelnök az ATV-ben.

Kunhalmi Ágnes azt is hangsúlyozta: szerinte az a politika, amit Gyurcsány Ferencék folytatnak, sehová sem vezet.

Mint azt a Magyar Nemzet is megírta, a DK hónapok óta bekebelezi más ellenzéki pártok kulcsembereit. Gyurcsányék pártjába lépett már át az MSZP-ből, a Jobbikból, a Párbeszédből és Momentumból is képviselő vagy épp elnökségi tag.

Borítókép: Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a baloldali pártok Ukrajnáért tartott tüntetésén Budapesten, az orosz követség előtt. (Fotó: Teknős Miklós)

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1310) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Történelem (18) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Életmód (1) Mozaik (83) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2834) Mozi világ (440) Politika (1582) Irodalmi kávéház (537) Tereb (146) Nézőpont (1) Gazdaság (714) Heti lámpás (323) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Belföld (11) Kultúra (9) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Sport (729) Mondom a magamét (7777)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>