Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
Kunhalmi Ágnes is nekiment a DK-s polgármestereknek

Kunhalmi Ágnes is nekiment a DK-s polgármestereknek

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Gyurcsány kikészült!

„A politikában legitim a pártverseny. De a pártos érdekek soha, semmilyen rendszerben nem írhatják felül a választók érdekeit” – írta mai Facebook-bejegyzésében Kunhalmi Ágnes. Az MSZP társelnöke, aki egyébként a XVIII. kerület országgyűlési képviselője is a fővárosi ]]>rezsitámogatások ügyében]]> nyilvánult meg, amit a Szaniszló Sándor (DK) által vezetett külpesti kerület sem kapott meg.

Kunhalmi Ágnes szerint a „rendszer-ellenzékiséget nem azzal kell bizonyítani, hogy az embereknek járó forrásokért nem teszek meg mindent a kormánynál, hanem azzal, hogy országosan megteremtem a feltételeit az igazi ellenállásnak és a későbbi kormányváltásnak és nem zárkózom el az ellenzéki együttműködéstől.”

Ha a mindenkori kormánnyal való együttműködés nem jár elvtelen elköteleződéssel, akkor mindig az emberek érdekét kell első helyen szem előtt tartani, és bizony tárgyalni kell a forrásokért a kormánnyal

– fejtette ki álláspontját az MSZP társelnöke. 

A XVIII. kerület egy speciális helyzet miatt is érdekes terep, Kunhalmi Ágnes 2022-ben már másodszor nyert itt egyéni mandátumot, az önkormányzati választásokon 2019-ben Szaniszló Sándort még MSZP-s politikusként választották meg polgármesternek. Szaniszló megválasztása után lépett át a DK-ba, ma már Gyurcsányék fővárosi frakciójának vezetője. 

Kreft- Horváth Márk - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Irodalmi kávéház (543) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Gazdaság (724) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Mondom a magamét (8036) Nagyvilág (1310) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2898) Egészség (50) Autómánia (61) Flag gondolja (38) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Vetítő (30) Tereb (146) Nézőpont (1) Belföld (11) Kultúra (9) Heti lámpás (342) Történelem (18)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>