Ma 2020 július 06. Csaba napja van. Holnap Apollónia napja lesz.
Kun Béla és az ő vascsöve

Kun Béla és az ő vascsöve

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A gonoszság nem illan el, hanem újratermelődik.

Nem sátáni figurákból, hanem nagyon is hétköznapi emberekből lesznek a legkegyetlenebb gyilkosok. Akik békeidőben vasbottal kószálnak, de amikor eljön az idő, revansot vesznek mindenért.

Kerestem egy réges-régi hírt a tisztelt olvasónak. Majdnem pontosan száztizenegy esztendeje, 1907. január 10-én a következő hírt közölte a Pesti Napló: „Verekedő hírlapírók. Nagyváradról táviratozzák: Nógrády Gyula, egy itteni krajcáros lap szerkesztője, ma délután telefonon megsértette Kun Béla nagyváradi hírlapírót, akinek tudomására adta, hogy szeretne vele találkozni. Kun Béla egy vasbotot vett magához és a Szent László térre ment, hol Nógrády két barátjával várta. Izgatott szóváltás után Nógrády lövésre emelte revolverét, amire Kun Béla vasbotjával végigvert rajta. Nógrády revolverével célba vette Kun Bélát és rálőtt. A golyó Kun Béla feje felett repült el és a közeli vashíd korlátjába fúródott. Nógrádyt a rendőrségre kísérték, ahol Eleméry Ferenc rendőrkapitány késő estig kihallgatta. Az önként jelentkező tanúk egész serege a merénylő vallomásával szemben bizonyítja, hogy Nógrády egy lépés távolságból lőtt Kun Béla hírlapíróra. Eleméry kapitány este fél tíz órakor a büntető perrendtartás 141. szakaszának 5. pontja alapján szándékos emberölés kísérlete címén Nógrádyt letartóztatta.” Igen. Ez a Kun Béla az a Kun Béla. Akkor még hírlapíróként kereste a kenyerét, hogy milyen cikkeket írt, nem tudom, nem olvastam egyet sem. Nagy remekművek azért nem lehetettek, a régi tapasztalat szerint forradalmárnak mindig tehetségtelen újságírók szegődnek (gondoljunk a másik vörös gyilkosra, Szamuely Tiborra, na, ő is kollégánk volt, hogy Lucifer nyaláboljon még alá egy kis rőzsét a pokol hetedik bugyrában…)

Most képzeljük el a jelenetet: Kun Béla meg az a Nógrády összekülönbözik, de a nagyváradi újságírók nem párbajoznak 1907-ben, nem ám, hanem egyfelől kifigyelik a másikat, hogy vasbottal alkalomadtán fejbe verhessék, másfelől lőfegyvert sütögetnek a másikra, hogy jól meghaljon.

Nem tudom, értjük-e?

1907-ben két úriember, két igazi férfi – bármit is gondoljunk ma már az ilyesmiről – párbajozott a becsülete védelmében. Vasbottal és revolverrel az aljanépe intézte el a sérelmeit. Kun Béla későbbi pályafutása fényesen igazolta ennek a kis hírnek a megalapozottságát. Hogy úgy mondjam, a vasbot maradt a kezében, de immáron az egész országra lesújtott vele: gyárosra, polgárra, parasztra, munkásra. Mindenkire, akit elérhetett a sátántól meghitelezett százharminchárom napja alatt. Nézett apró disznószemeivel, beszélt ferde szájával, bólogatott felpüffedt fejével, és amint tehette, kiadta a gyilkos parancsot a nála tehetségesebbek, szebbek, okosabbak, gazdagabbak elpusztítására.

De hiába röpítette fel egy kósza szellő a hatalom csúcsaira, ugyanolyan piti csirkefogó maradt, mint amikor Nagyváradon vasbottal kergette a másik kretént, Nógrády Gyula szerkesztőt.

Mindezt azért bátorkodtam előhozni, mert a Kun Bélák ma is itt élnek köztünk. Száz- és ezerszámra élnek itt. Egyelőre a helyükön vannak, vasbottal közlekednek, megverik az asszonyt, ellopják a szomszéd gázpalackját, és ferdén beállnak a mozgássérült parkolókba. Ebből önmagában még nem támad felfordulás.

A jó kormányzás ismérve, hogy a 21. századi Kun Bélákat ott tartja, ahova képességeik, hajlamaik szerint valók. Teljességgel lehetetlen, hogy ezeket a figurákat előszedjék a kanálisból, letörölgessék róluk a szennyvizet, megcirógassák, és azt suttogják szőrös füleikbe, hogy ez az ország az övék, azt tesznek vele, amit csak akarnak.

Ha így tennének, akkor jönne 1919. Meg 1944. És persze, 1945 és 1957 is. A vörös és a barna Kun Bélák mindig akkor emelkednek fel, amikor a történelem félrenéz egy pillanatra. A magyar nép soha nem választott meg egyetlen közösség- és emberellenes, vagyis náci, kommunista erőt sem maga fölé a huszadik században – ez egyfelől a mi bölcsességünk diadala, másfelől annak a bizonysága, hogy a társadalmi felforgatók a maguk erejéből képtelenek kikecmeregni magánéletük romjai alól. Kell egy kis sarzsi, orosz pénz, német segítség, amerikai tőzsdespekuláció, hogy a mindenkori Kun Bélát és baráti körét nemhogy csatasorba állítsák, hanem úgynevezett tényezővé tegyék Magyarországon.

Ha jól értem, úgy százhúsz éve ez a tétje a politikai küzdelmeknek ebben az országban. Hogy megőrizzük nemzeti hagyományainkat, létformánkat, családunkat, hogy szabadon beszélhetünk, mozoghatunk, szerethetünk és nem szerethetünk, vagy jön a kanális népe vasbottal, és szétzúzza mindazt, ami a régi Magyarországból még megmaradt.

Így kell olvasnunk a magyar történelmet, és így kell gondolkodnunk a jelen időről is.

Áprilisban nem a Fideszről döntünk, emberek. Dehogy. Nem az a tétje a meccsnek, hogy megbüntetjük a kormányt, avagy újra felhatalmazzuk. Valójában önmagunkról döntünk. Arról, hogy teret adunk-e a nyolcgenderes kisebbségvédő önjelölteknek, támogatjuk-e a nácikat, akik most éppen álorcában járnak, avagy zöld utat adunk-e a gyilkos kommunizmus még élő szellemi örököseinek, azok fiacskáinak, leánykáinak, akik csak azért nem vernek le emberi veséket, mert nem tehetik – de igényük volna rá, és igen, habozás nélkül meg is tennék, ha 1919-ben, 1944-ben, 1945-ben, 1957-ben élnének. Mert a gonoszság nem illan el, hanem újratermelődik. Nem sátáni figurákból, hanem nagyon is hétköznapi emberekből lesznek a legkegyetlenebb gyilkosok. Akik békeidőben vasbottal kószálnak, de amikor eljön az idő, revansot vesznek mindenért: elrontott gyermekkorukért, a bántalmazásokért, a magányukért, a frusztrációjukért, a sikertelenségükért, a nyomorukért.

Kun Béla ma úgynevezett bátor hazafi: egyelőre visszafojtott lélegzettel várja, hogy gazdái csellel megkaparintsák a hőn áhított hatalmat, aztán jönnek ők, az erdő mélyén évek óta gyakorlatozók, és szétvernek mindent apró darabokra. Kun Béla ott mozgolódik a budapesti éjszakában is, bebaszva, belőve kukákat borogat, talán valamilyen facsemete védelmében vagy szexuális önkifejezése ürügyén. És ott van Kun Béla, a vad nyugdíjas, fogatlanul, elkeseredetten, bőszen sikoltozva tépi, csak tépi a tömegben munkáját végző riportert, és még jól bele is rúg.

Szóval a vasbot marad. Kun Béla szalad, de a vasbot marad, a vasbot marad. Valaki mindig újra és újra felveszi.

Hát legyünk mi is ott a döntő pillanatban, aztán majd meglátjuk, mire megyünk egymással.

Szentesi Zöldi László - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (652) Szépségápolás (15) Életmód (1) Politika (1571) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (140) Kultúra (6) Irodalmi kávéház (489) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Heti lámpás (241) Mozi világ (440) Nagyvilág (1450) Flag gondolja (33) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (171) Titkok és talányok (12) Sport (729) Történelem (14) Mondom a magamét (4635) Jobbegyenes (1792) Vetítő (37) Belföld (5) Egészség (50) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>