Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
Kövér László: Újjá fogjuk építeni a Kárpát-medencét

Kövér László: Újjá fogjuk építeni a Kárpát-medencét

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
A Házelnök nagyon keményen fogalmazott!

Most új történetet írunk. Száz évvel Trianon és harminc esztendővel a rendszerváltoztatás után arról kell beszélnünk, hogy nagy munkában vagyunk: újjá fogjuk építeni a Kárpát-medencét. Mindenekelőtt a magyar-magyar kapcsolatokat, s aztán lépésről lépésre a többit is - jelentette ki az Országgyűlés elnöke csütörtökön Budapesten, a XI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának ünnepélyes megnyitóján.

Kövér László, a rendezvény fővédnöke úgy fogalmazott: „már nem csak részt vehetünk, de újra részt is veszünk egymás életében, s ennek egyik leginkább magától értetődő terepe a sport”. Már a profi sportban is vannak erre szép példák - mondta a házelnök, megjegyezve, hogy a magyar jégkorongbajnokságban megszokottá vált például a Fradi-Csíkszereda rangadó.

Sőt, minapi hírek szerint a román belügyminisztérium egykori klubjának, a Dinamónak a kézilabdacsapata is fontolgatja, hogy átjelentkezik a magyarországi bajnokságba, mert azt színvonalasabbnak tartja. „Szívesen látjuk őket is!” - hangoztatta az Országgyűlés elnöke.

Azt mondta: a mából visszatekintve, egy évszázad tapasztalatai alapján, mindenki vérmérséklete szerint szokta mérlegelni, hogy a trianoni döntés okozta károkból mi az, ami helyrehozható, és mi az, ami nem.

A derűlátók úgy vélekednek, hogy még minden helyrehozható. A borúlátók szerint viszont már semmi sem. Kövér László azt javasolta, hogy maradjunk realisták. A legfontosabb helyreállítható - jelentette ki. Úgy fogalmazott: „Márpedig ha a legfontosabb helyreállítható, akkor ha minden nem is állítható helyre, de minden újrateremthető. A legfontosabb ugyanis az, amit mások leginkább el akartak tiporni bennünk: az összetartozásunk tudata.”

A házelnök azt hangoztatta, hogy „a magyarság szétszakításában érdekelt erők” az elmúlt évszázadban ugyanis nemcsak a magyarok szülőföldjének területeit szakították el egymástól, nemcsak az erőforrást jelentő bányákat, termékeny földeket, gazdasági központokat és az azokat összekötő vasútvonalakat szakították le „az ezzel életképtelenségre ítélt maradék Magyarországtól”, „nemcsak a hegyeinket vették el” - ahogy Wass Albert írja -, hanem lelkiekben is szét akarták szakítani a magyarságot.

„Nemcsak úgy, hogy idegen fegyverekkel őrzött államhatárokat húztak közénk, hanem úgy is, hogy igyekeztek méregként belecsöpögtetni az egymástól való elidegenedést a magyar lélekbe. Külhonban és belhonban egyaránt” - vélekedett. A kommunizmus több mint négy és a posztkommunizmus két évtizedében a szomszédos államok nemzeteiben felkorbácsolták a nemzeti érzést, a magyar nemzetben pedig igyekeztek azt elfojtani - mondta az Országgyűlés elnöke.

„A nemzeti összetartozásunkra irányuló rombolás mértékét és következményét megtapasztaltuk, papírunk is van róla. A dátuma: 2004. december 5-e” - utalt Kövér László a kettős állampolgárságról szóló népszavazásra.

Azt hangoztatta, hogy 2010-ben új korszakot nyitottak Magyarországon: lezárták a posztkommunizmus fejezetét, és elindították a nemzeti összetartozás megerősítésének időszakát, amikor a magyar állam nem kiszolgáltatja, hanem szolgálja a nemzetét. „Papírunk is van róla. A címe: alaptörvény” - mondta a házelnök.

Hangsúlyozta: az ennek alapján elfogadott, „a magyarság demokratikus és békés közjogi egyesítését biztosító állampolgársági törvény” eredményeként „több mint egymillió külhoni nemzettársunk vált magyar állampolgárrá”.

A nemzeti összetartozás területén azonban van valami, ami a szándékoknál, a szavaknál, a törvényeknél is fontosabb: az élmény. A magyarok újbóli egymásra találásának közösen megélt élménye - jelentette ki. A házelnök szerint mint cseppben a tenger, az összetartozás természetességének és örömének minden átélt élményében benne van az a magyar életerő, amely által minden újrateremthető. A Kárpát-medencei Egyetemek Kupája egy ilyen csepp a tengerben - tette hozzá.

Úgy vélekedett, hogy a sport mindig az emberi minőséget állítja előtérbe: a tehetséget és az alázatot, a kőkemény munkával elért eredményeket, a közösséget a társakkal. Mindegy, hogy honnan érkezik valaki, a pályán a teljesítmény számít - mondta az Országgyűlés elnöke.

A viharos 20. században a magyarságnak a sport mindig többet jelentett önmagánál. Ez volt az a terep, ahol egyenlő esélyekkel, előre rögzített szabályok szerint lehetett küzdeni - még akkor is, ha néha lejtett a pálya -, „felmutatni azt, hogy nemzetként mire vagyunk képesek, s az ebből fakadó büszkeséggel átélni az összetartozás élményét”. „Elég, ha arra gondolunk, hogy mit jelentett 1956-ban Melbourne-ben a szovjet-magyar olimpiai vízilabdadöntő” - jegyezte meg Kövér László. Nem szabad feledni ezeket a nehéz éveket - hangoztatta.

A házelnök szerint a rendezvény mindenekelőtt annak sporton keresztüli megélésére szolgál, hogy a magyarság összetartozása számára nincsenek határok. Ennek nemcsak szép, de elvont eszmének kell lennie, hanem magától értetődő hétköznapi valóságnak - mondta az Országgyűlés elnöke.

A megnyitón mások mellett Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora is felszólalt.

A XI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája háromnapos, szombatig tart, csaknem ezerháromszáz hallgató részvételével. A rendezvényen öt sportágban folynak a küzdelmek: labdarúgás, futsal, kosárlabda, röplabda és asztalitenisz. A fővárosi eseményt az ELTE és sportegyesülete, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club szervezi.

]]>www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Autómánia (61) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (38) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Belföld (11) Nagyvilág (1310) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Kultúra (9) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (18) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Jobbegyenes (2898) Gazdaság (723) Irodalmi kávéház (543) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Tereb (146) Heti lámpás (342) Életmód (1) Mondom a magamét (8034)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>