Ma 2024 október 11. Brigitta napja van. Holnap Miksa napja lesz.
Kovács Zoltán brutál keményen odacsapott

Kovács Zoltán brutál keményen odacsapott

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ez az Zoli, remek volt! Csak ebből értenek!

Magyarország ésszerűen érvel, amikor ragaszkodik a bevándorlás korlátozásához – írta a The Economist című brit folyóiratnak küldött levelében Kovács Zoltán.

A hetilap online kiadásának levelezési rovatában megjelent írással a kormányszóvivő arra reagált, hogy a The Economist Facebook-oldalán nemrégiben megjelent, Hogyan kell leépíteni a demokráciát című videóposzt készítőinek idézete szerint Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy „a muszlim migránsok lerombolják Magyarországot”.

A poszt Kovács Zoltán szerint azt is sugallta, hogy a magyar kormányfő a demokráciát aláásó autokraták közé tartozik.

Kovács Zoltán levele szerint Orbán Viktor valójában azt mondta, hogy a migráció az európai közbiztonságra, a jólétre és a keresztény kultúrára jelent fenyegetést, és arra hívta fel a figyelmet, hogy „akik idejönnek, más vallásban nevelkedtek, és teljesen eltérő kultúrát képviselnek”.

„Egy olyan évszázad után, amelyben két világháború is katasztrofális károkat okozott, és fél évszázadnyi kommunizmus után, amely igyekezett eltörölni nemzeti önazonosságunkat, Magyarország nem fog szabadkozni amiatt, hogy elsődleges fontosságú feladatai közé sorolja kultúrája megőrzését”

– áll a kormányszóvivő levelében.

Kovács Zoltán hozzáteszi: látva azokat a kihívásokat, amelyekkel Nyugat-Európa országai szembesülnek a bevándorlás miatt, az Orbán-kormány ésszerűen érvel, amikor ragaszkodik ahhoz, hogy a bevándorlást korlátozni kell.

A kormányszóvivő felidézi, hogy a válság tetőpontján, 2015-ben hozzávetőleg 400 ezer migráns lépett be Magyarország határán át az Európai Unióba, gyakorlatilag mindegyikük illegálisan, a déli határkerítés felépítése előtt a helyzet ellenőrizhetetlen volt, és Magyarország polgárai sok más európai polgárhoz hasonlóan véget akartak vetni ennek a helyzetnek.

Kovács Zoltán szerint éppen ezért „több mint ironikus”, hogy a The Economist e példából kiindulva próbálja a magyar miniszterelnököt olyan autokratákkal egy csoportban láttatni, akik aláássák a demokráciát. Az áprilisi magyarországi parlamenti választás gyakorlatilag a kormány bevándorlási politikájáról szóló népszavazás is volt, és a kormánykoalíció ismét kétharmados többséget szerzett, olyan magas választói részvétel mellett, amilyenre 2002 óta nem volt példa.

„Kemény kiállásunk a migráció ügyében polgáraink akaratát tükrözik. Nem mondható el ugyanez mindazokról, akik továbbra is a még nagyobb bevándorlást erőltetik”

– fejeződik be Kovács Zoltán levele.

MTI - ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (9) Tereb (146) Belföld (11) Heti lámpás (329) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Gasztronómia (539) Politika (1582) Szépségápolás (15) Sport (729) Gazdaság (717) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Történelem (18) Mondom a magamét (7877) Mozaik (83) Jobbegyenes (2856) Egészség (50) Autómánia (61) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Nagyvilág (1310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>