Korunk filozófiája sokat foglalkozik a szabad akarat fogalmával, miként a vallásfilozófia is fontos kérdésnek gondolja, hogy választ adjon a fogalom pontos jelentésére. A hittanórákon azt tanultuk, az Úr célja, hogy az ember olyanná váljon, mint ő. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, vitathatatlanul szükségesnek vélte, hogy szabaddá tegyen bennünket. Megtette. Szabad akaratot adott az embereknek, magyarán mi dönthetjük el, mit teszünk. Szeretünk vagy gyűlölünk, elfogadjuk vagy nem fogadjuk el a Teremtő parancsait, dolgozunk-e az emberiség sikeréért, vagy ölbe tett kézzel várjuk a sült galambot, tartózkodunk-e mindentől, ami természet-, és életellenes, segítő szándékkal fordulunk-e embertársaink felé, ha azok szükséget szenvednek, valamint az is ránk van bízva, hogy elítéljük-e a bűnt, avagy beengedjük az életünkbe. Hogy mi a bűn, azt a Biblia Tízparancsolata pontosan megnevezi, azt elolvasva bárki rájöhet, hogy hol is tart, valamint mi is a teendője hátralévő evilági életében. A magunk módján büszkék is vagyunk arra, hogy szabad akaratunkból cselekszünk. Idézzünk csak fel az elmúlt napok történéseiből néhányat, melyet összefüggésbe hozhatunk a szabad akarat gyakorlásával.

Nos, talán a legmegdöbbentőbb, ami a héten történt. Egy szerb gimnazista, nyilván szabad akaratából, avagy sérültté tett mentális állapotából következően tüzet nyitott osztálytársaira, megszegve a Ne ölj! bibliai parancsát. S mint ismeretes, nyolc diáktársát, valamint az iskola biztonsági őrét édesapjától ellopott pisztolyával egyszerűen kivégezte. A hírek arról szólnak, hogy készült erre a cselekedetre. Tehát nyilván szabad akaratából, senki által nem befolyásolva, azaz nem első felindulásában cselekedett, hanem még arra is lehetett ideje, hogy megfontoltan, megtervezve tegye a dolgát. Méghozzá sikerrel. S most ezen a szörnyűségen ugyancsak elgondolkodhatunk. Mit kezdjen az ember egy ilyen jelenséggel, amely már lassan világszerte, főképp pedig az Egyesült Államokban kis túlzással mindennapossá vált? S a hírek szerint valamennyit szabad akaratából s nem parancsra követte el a tettes. Eddig azt hittük, a mi fertályunkon mégiscsak ritkább az ilyenfajta gyilkolászás, de úgy tűnik, tévedtünk. A fiatal gyilkosnak vélhetően fogalma sincs a krisztusi Tízparancsolatról, mely a kereszténység, de cáfoljanak meg, a vallástól független, nem hívő emberek számára is parancsolatul kellene, hogy szolgáljon. A belgrádi fiatalember valószínű nem tudta, hogy az 5. parancsolat azt mondja: Ne gyilkolj! Ne ölj, mert aligha következmények nélküli a te szabad akaratod. Ez a szerencsétlen gyerek biztosan nem számolt a létező következményekkel. Most elsősorban a lelkiekre, az ő lelkében lezajló folyamatokra gondolok. Amelyekkel a legelvetemültebb gyilkosoknak is szembe kell nézniük valamikor.

Nincs szándékomban, hogy mind a tíz parancsolatot górcső alá vegyük, de otthon bárki megteheti, s rájöhet, igen, ezek szerint kellene, illene cselekednie. Továbbá rájöhet arra is, hogy a szabad akarat megadása egyrészt ajándék, mert csodálatos erkölcsi szabadságot, mozgásteret is ad nekünk. A döntés szabadságát. Meg persze a felelősség vállalásának terhét is. Ha vétkezünk az élet, a természet törvényei ellen, akkor ne csodálkozzunk a kellemetlen következményeken, hiszen nem döntöttünk időben arról, hova is állunk, miért és mi ellen is cselekszünk. Ugyanis a döntés szabadsága, ami maga a szabad akarat, az a mienk.  Ölünk, vagy nem ölünk. Békét óhajtunk, vagy háborúpártiak vagyunk. Viszont ha rosszul, helytelenül, benső vezérünket félredobva döntünk, isteni-emberi törvényeket figyelmen kívül hagyva, az éppen aktuális, általunk hirtelen kitalált erkölcsi szabályainkra hallgatva, akkor zsákutcába is torkollhat az életünk, mint azt a belgrádi fiatalember sajnálatos cselekedete is bizonyítja. A 2. parancsolat a tízből arra figyelmeztet, hogy ne legyenek nekünk idegen isteneink, ne készítsünk magunknak faragott képet arról vagy azokról, akiket lényegében nem ismerünk, csak éppen hajlamosak vagyunk azzal ámítani magunkat, hogy ők fontosak. Nincs nap ugyanis, hogy ne tapasztalnánk, a pénz istene mily veszedelmesen eluralkodott a világban, még a rendkívül jól kereső, ám mára nagy hányadban erkölcsi értéküket vesztett, korrupt uniós képviselők életében is. A 7. parancsolat azt mondja: Ne lopj! Az Európai Unió bűnözői szabad akaratukból cselekedve szegtek törvényt, s tették, amit elkövettek? Igen. Végtelen mohóságuk, beképzelt magabiztosságuk arra ösztökélte őket, hogy nem elég, ami van, annál sokkal-sokkal több kell, s hatalmuk azt is biztosítja számukra, hogy nekik a többnél is több legyen. Ők meg persze maradjanak törvények feletti emberek, és lophassanak. Nagyon is szabad akaratukból.

S akkor már végképp csúszós területre lépünk, ha felidézzük a 6. parancsolatot: Ne paráználkodj! Mert mit is kezdjünk azzal a hihetetlen „cunamival”, mely nyakunkba ömlött az úgynevezett genderelmélet kapcsán, mikor is gyermekeiket féltő anyákat és apákat akarnak meggyőzni arról, hogy kötelességük érzékenyíteni gyermekeiket azzal az elmélettel kapcsolatban, mely a társadalomban megfigyelhető nemi szerepeket rangsorolja. Ha lehet, szerintük még az óvodában illene ezen felvilágosításban részesíteni a kicsiket, a szülőknek meg ezzel egyetérteniük kellene. A szülők szabad akaratát támadják ezzel, mi több, cselekedetük már az erőszak fogalomkörébe tartozik, hiszen a szülők többségének éppen az a szabad akarata, hogy köszönik, nem kérnek a kicsik szexuális felvilágosításából. Tehát két „úgymond” szabad akarat küzd egymással. Az érzékenyíteni akaróké és a szülőké.

Nos, mindezt, amit fentebb próbáltam felsorolni, mint az emberi cselekedet szabad akaratból elkövethető módozatainak néhány példáját, az a világ mai életét nézve csak a jéghegy kicsiny csúcsa. A helyzet ennél sokkal rosszabb. Akit „vezére bensőből vezérel”, az tudja, milyen buktatókat rejt még a sátáni ötletek megvalósítóinak engedelmeskedő magatartás. A törvények feletti szabad akarat „elszabadulása”. A törvények semmibevétele. Hiszen szabad akaratból verik az utcán a fasisztának vélt embereket az önkéntes döntnökök, szabad akaratból hálhat közterületen, bemocskolva környezetét, aki csak akar, szabad akaratból próbálnak megrongálni szép középületeket, mert bennük nekik nem tetsző emberek dolgoznak, s szabad akaratból küldhet mérgezett élelmiszert a világba, aki csak akar. Következmények nélkül. Igen, sokan vagyunk remélem, akik nem ilyennek képzeltük a rendet. Mert ha ilyen, akkor gondolatainkban odáig jutunk, hogy nemigen kérünk a szabad akaratból. Legalább is a rá való hivatkozásból. Vajon eljön-e az idő, amikor a szabad akarat az emberi cselekedet legmagasabb, a Teremtő által megszabott erkölcsi törvényekhez való igazodását jelenti? Nem tudom, egyelőre távolinak látszik, viszont minél távolibb az emberhez méltó rend megvalósítása, annál nagyobb a veszteség, hiszen napnál világosabb, hogy a korlátok, szabályok nélküli cselekedetek káoszba sodorták a világot.

Szent Ágostonnak, a kereszténység egyik legbefolyásosabb filozófusának a szabad akaratról szóló elmélkedésében van egy mondat, mely igencsak elgondolkodtató. „Minthogy bizonytalan vagyok abban, hogy a szabad akaratot kizárólag a helyes cselekvésre kaptuk, hiszen általa vétkezni is tudunk, az is kétségessé válik a számomra, hogy helyes volt-e megkapnunk. Mert bizonytalan, hogy a helyes cselekvésre kaptuk, s az is bizonytalan, hogy helyes volt-e megkapnunk, s ebből következően az is, vajon Isten adományozta-e, ugyanis, ha bizonytalan, hogy helyesen kaptuk meg, az is bizonytalan, hogy Isten adta, mert bűn lenne azt hinni, hogy ő valami olyat adott, amit nem szabadott volna adnia.”

Nos, Szent Ágoston Kr. u. 354-ben született. Azóta is nehéz még a legokosabb tudósoknak is eldönteni – mint a fentebbi idézet is bizonyítja –, hogy jó e, hogy szabad akaratunk van. Elmélkedni viszont nem árt róla. S miközben magam is ezt tettem, s befejezni készültem ezt a cikket, érkezett a hír: Szerbiában (május 5.) egy férfi nyolc embert ölt meg, tizennégyet pedig megsebesített. Nem tudni, miért. Nyilván szabad akaratból.

Csőd és káosz uralja a világot ez idő tájt, tagadhatatlanul. Baj van a szabad akarattal, a törvényekkel, az erkölccsel. S csak a Sátán örül.

Kondor Katalin

A szerző újságíró

]]>www.magyarhirlap.hu]]>