Ma 2022 augusztus 13. Ipoly napja van. Holnap Marcell napja lesz.
Kedves, valahogy fideszesek közé tévedő ellenzéki embertársam!

Kedves, valahogy fideszesek közé tévedő ellenzéki embertársam!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Bocsáss meg, hogy így ismeretlenül is megszólítalak...

TégedET, a nagy ellenzéki megmondóembert a képernyőről és a nagy baloldali laptól, aki a sors kiismerhetetlen szeszélye folytán valahogy itt ülsz most az asztalomnál, az én kis privát szférámban. 

Nagyon örülök, hogy itt vagy, hiszen olyan jó beszélgetni időnként más pártállású és világnézetű emberekkel. Mondják ezt persze főként azok, akik most nincsenek itt, így nem kell, elviseljék a mindjárt bekövetkező és rövid időközönként rádtörő hisztirohamaid egyikét sem. Na, de ha már így leültél az asztalunkhoz, aminek tényleg nagyon, de nagyon örülök, halljuk a még sosem hallott becses véleményedet kis körünkben! Hogy fasz vagyok szerinted, amiért elmondtam vagy leírtam múlt héten azt a mondatot? Túlélem majd valahogy, hogy ilyen csúnyákat gondolsz rólam. Hogy ennél bővebben nem is tudod megindokolni, legfeljebb az érzéseidre hivatkozva? Ezt is kibírom. Hogy sajnálom-e, hogy bezárták a sokatok munkahelyét és egyetlen megélhetését jelentő, 1957 óta megszakítás nélkül a kommunistákat szolgáló Népszabadságot? Hát, én még azt se sajnáltam volna, ha titeket zárnak be. Igen, sírj, prüszkölj, hisztériázz, amiért nem úgy érzünk veled kapcsolatban, ahogy azt TE szeretnéd. Panaszkodj, és amikor nevetünk egy rád vonatkozó poénon, akkor felhorgadva kérj számon mindenkit, hogy miért nevetünk, amikor ez nem is volt vicces!

Állj fel az asztaltól, és vesd oda, hogy soha többet nem állsz szóba velünk, csak, ha neked is hozunk rozéfröccsöt ingyen. Nekem mondjuk megérne ennyi áldozatot a végeredmény, de persze azért csak visszaülsz és hisztizel tovább. Annál a fideszes lánynál is bepróbálkoztál egy kis együttérzésért, de ő bátran és férfiasan megmondta neked, hogy nem? Hát ez van. Nálunk a lányok nemcsak csinosak, de bátrak és okosak is. Bátrabbak és okosabbak, mint nálatok a férfiak, meg sose láttam úgy hisztizni őket, mint téged most. Valahol persze megnyugtatóan szórakoztató, hogy ekkora férfiatlan szar vagy. Mondjuk, ahogy ismerem az erősen cicukajellegű fiúbarátaidat, el tudom képzelni, hogy Bridget Jonesként sírtok egymás vállán, hogy már nincs nálatok a munkás-paraszt hatalom, ami nektek csak úgy születési jogon járna a következő 1000 évben is. Ja, hogy te már nem vagy kommunista? De akkor miért fáj neked ennyire a Szabad Nép megszűnése és miért hívnak ugyanúgy, mint azt a nagy kommunistát, aki kiegyezett a másik nagy kommunistával? Ja, hogy baloldali vagy, de a függetlenobjektív újságod nem elég baloldali a te meggyőződésedhez? Ez az az újság egyébként, amely szerint a kormánypárti lapoknál megszabják az ott dolgozóknak, hogy mit és hogyan kell írniuk? Azért azt legalább elmondod nekünk, hogy akkor melyik újságnál írnál szívesen, ahol a közösségi értékrend a tiéddel megegyező?

Szóval inkább most már tényleg felállsz, és soha többé nem jössz vissza, mert egy fasz vagyok? Ezt mintha már mondtad volna, de félek, hogy megint visszaszivárogsz majd valahogy egy újabb kör ingyenpia után, főleg, ha a vacsora után még másnap reggelire is bőkezűen vendégül látunk, egyetlen röpke vendégszereplésed kedvéért. Nem, nem akarok veled koccintani, jópofizni, meg elismerni a hatalmas tehetségedet. Úgy általában nem nagyon szeretlek téged, a fajtádat, meg a hazánkban végzett tevékenységeteket, amely persze szerinted borzasztó autonóm meg pártok feletti. Kizárólag 0rbánt kéne végre valahogy megbuktatni szerintetek, és akkor végre a Szegényemberek is ugyanahhoz az egészségügyi szolgáltatáshoz jutnának ingyen, amelyhez most csak a gazdagok jutnak pénzért. Persze ez dehogyis kommunizmus, hanem csak a végre megvalósítható egyenlőség, amit 170 éve tervezgettek a szakállas szellemi mentoroddal. Értem.

Ja, hogy az én véleményemet most azonnal mondjam el erről? Te továbbra is kommunista vagy sajnos. Az a fajta okos kommunista, aki azt tervezgeti, miként lője hátulról tarkón a repülőgép pilótáját, és azzal az égető problémával ráér majd foglalkozni utána, hogy a pilótán kívül senki sincs a fedélzeten, aki repülőgépet tudna vezetni. Hogy ezek után sajnálom-e az előző munkahelyed megszűnését?

A kilőtt ellenséges járművet se sajnáljuk. Maximum a rajta levő embereket.

Ha viszont mindenki túléli, majd újabb kártékony és mételyező masinából dobálja bele a méregpirulákat az általunk használt kútba, akkor nem érzem, hogy bárkit is sajnálnom kellene. Csak lőni erre a kártékony masinára is. Ja, és én nyilvánosan is ugyanezt mondom majd másnap. Nincs két külön véleményem magán és közösségi felhasználásra.

Én ugyanis fideszes vagyok, és nem egy ócska kommunista, aki minden felbukkanásakor addig nem látott színűre mázolva próbálja takargatni, elsumákolni az egyetlen igazi véleményét. Azt, hogy senkit sem tűr meg önmagán kívül.

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Sport (729) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (33) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (141) Mondom a magamét (6240) Mozaik (83) Heti lámpás (260) Történelem (15) Irodalmi kávéház (513) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Belföld (8) Kultúra (6) Politika (1581) Gazdaság (667) Jobbegyenes (2382) Egészség (50) Nagyvilág (1464)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>